Szóró 2.jpg

 

Budapest Főváros Önkormányzata Tarlós István főpolgármester fővédnökségével, közös, Guinness rekord felállításával egybekötött családi önkéntes Föld Napi programot szervez a Gellérthegyre 2014. április 26-án, délelőtt 10 órától este 18 óráig,
(Verejték sétány és a Citadella sétány közötti terület)


A rendezvényt megnyitja: Tarlós István – Főpolgármester
Megnyitó: 2014. április 26. 10 óra – Kőcsikós játszótér 

A BVK Holding Zrt. és tagvállalatai, valamint a fővárosi közszolgáltató cégek: Vízművek, FŐGÁZ, FCSM, BKK Zrt., összefogásának eredményeként 2014. április 26-án egy új játszótér kerül átadásra a régóta üresen fekvő Kőcsikós játszótér helyén. 

Az ENSZ kihirdette, hogy a 2014-es évet a család és a munka összehangolásának, a családi gazdálkodásnak kívánja szentelni, így ez az év a Család Nemzetközi Éve lesz. A FŐKERT Nonprofit Zrt. ezt a nemzetközi évet, és ezáltal a családokat egy olyan, egész éves programsorozattal kívánja megünnepelni, amely lehetőséget teremt arra, hogy egy-egy napra, vagy akár csak délutánra az egész család egészséges, szórakoztató és környezettudatos, a minket körülvevő környezettel kapcsolatos ingyenes programokon vegyen részt. 

Ennek a programsorozatnak az első állomása a Tedd meg Magadért! elnevezésű, nagyszabású környezetszépítő akció lesz, amelynek keretében a gellérthegyi, jelenleg elhanyagolt, játszóeszköz nélküli játszóteret játszóeszközökkel szereljük fel, és reményeink szerint ennek köszönhetően egy olyan új köztér jön létre, ahol szívesen tartózkodnak majd a családok. A játszótér felújítási akció mellett idén sem maradhat el a Guinness-rekord kísérlet sem. A tavalyi évben először meghirdetett rekordkísérlet több ezer embert vonzott az akkori – városligeti – helyszínre, s pár óra leforgása alatt sikerült felállítani egy új Guinness-rekordot. 

Kiegészítő programok:
1. Reggeli bemelegítő torna: virágültető izmaink átmozgatása
2. A közmű cégek támogatásából megújult Kőcsikós játszótér felavatása 
3. Guinness rekord kísérlet a tetőtéri virágágyásokban
4. Urbán legendák nyomában! – nyomozz velünk!
5. Celeb-piknik: ebédelj a szabadban egy hírességgel!
6. Életre kel a festmény! - fotósarok
7. Családi kincskeresés a rendezvény területén az egész nap folyamán
8. Kicsiknek babasarok: készségfejlesztő játékok, kézműves foglalkozások
9. Ízek-zamatok-illatok varázslatában
10. Színpadi programok

 

Ma még üres árválkodnak a gellérthegyi virágágyak, azonban április 26-án Önökkel együtt életre keltjük, s megtöltjük őket virágokkal.

ágyás 2.jpg

 

 

Az ünnepséggel egy időben megnyílik a a megújult Kőcsikós játszótér: 

 

Programok:

 

FKF.jpg

 

 

 

Az FKF Zrt. interaktív „szelektíves” játékokkal várja a gyermekeket április 26-án a Gellérthegyen! 

A játékokkal a gyerekek figyelmét szeretnék felhívni a hulladékok különválogatott gyűjtésére, a szelektív hulladékgyűjtés rendszerének, valamint a hulladékok újrahasznosításának fontosságára. A játékos feladatok során a gyerekek közelebbről megismerkedhetnek FKF Zrt. tevékenységeivel is.

1. Óriástársas
Az 5x5 m-es játéktáblán a gyerekek a „bábuk”, és egy hatalmas dobókocka révén léphetnek előre a pályán. Minden mező színe a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban megszokott (kék, sárga, szürke, fehér, zöld), valamint bizonyos mezőkre lépve angyal-, illetve ördögkártyák húzására van lehetőség, amelyek „szelektíves” vagy környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseket tartalmaznak. Ezek megválaszolása után léphet előre, hátra, illetve marad egy helyben a játékos.

2. Szelektív memória
A játék menete az ismert Memória társasjáték szabályát követi, csak jóval nagyobb méretben: műfű-szőnyegen fordítgathatják meg a kártyapárokat, amelyek szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos képeket ábrázolnak.

3. Puzzle
Kis asztalokon játszható képkirakó-játék. A gyermekbútorokat mi biztosítjuk a feladathoz.

4. Célba dobás hulladékokkal
Előre összegyűjtött és kitisztított műanyag-, fém-, illetve papírhulladékokat dobálhatnak be a gyerekek a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerben megismert kukapárosba, a kék tetejű és a sárga tetejű edényekbe. Az anyagfajták ismeretére van szükség.
A játékban résztvevők ajándékban részesülnek.

 

FCSM.jpg

 

 

 

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. interaktív vizes kísérletekkel várja a gyermekeket április 26-án, a Gellérthegyen!  A környezettudatos nevelő program keretében tanárok segítségével megmutatják a szennyvíztisztítás folyamatát, az ehhez kapcsolódó kiadvánnyal pedig segítik a látottak és hallottak könnyebb befogadását. Játékos kedvű látogatóink célba is dobhatnak. A legügyesebbek jutalomban részesülnek!

 

BGYH.jpg

 

 

 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vidám, ügyességi játékokkal várja az érdeklődőket április 26.-án a Gellérthegyen. A történelem és a földrajz ismeretek most segítségére lehetnek azoknak, akik szeretnek játszani. Aki keres, az nyer. Ajándék várja azokat, akik megtalálják a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdőit a vaktérképen. A szerencse ki is halászható, aki kifogja az az „aranyhalat”, az szintén jutalomban részesül.

 

Részletes programok:
http://www.bvkholding.hu/_upload/editor/programlista.pdf

Címkék: játszótér avatás guiness rekord virágültetés Gellért-hegy

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr996071822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása