A magyar kultúra napja programjaihoz idén először a Várkert Bazár is csatlakozik. Január 22-én, amely a Várkert Bazár tervezőjének, Ybl Miklós halálának is évfordulója, a 2014-ben átadott épületegyüttes kiállításait ingyen tekintheti meg a közönség.

A Várkert Bazár működtetői január 22-én nemcsak arra emlékeznek, hogy 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását, így január 22-e 1989 óta a magyar kultúra napja, hanem arra is, hogy 1891-ben ezen a napon hunyt el legnagyobb építészünk, Ybl Miklós, akinek számtalan nagyszerű épület mellett a 132 éve elkészült Várkert Bazárt is köszönhetjük. A Várkert Bazárt működtető Várgondnokság Nonprofit Kft. ezért úgy döntött, hogy Ybl halálának évfordulóján és a magyar kultúra napján ingyenesen látogathatóvá teszi a Várkert Bazárt lezáró Testőr Palotában, illetve az úgynevezett Déli Palotákban látható két kiállítást.

A Lánchíd utcai Testőr Palota termeiben Kárpáti Tamás gyűjteménye a Világörökség – magyar örökség: Hungarikonok című kiállítás több mint száz hírességhez kötődő relikviát vonultat fel kortársművészeti alkotásokba ágyazva. Olyan kivételes ritkaságok láthatók, mint Barcsay Jenő ecsete, Overdose patkója, Kodály Zoltán metronómja, a Karinthyak írógépe, Cseh Tamás Mambo magnója vagy Karafiáth Orsolya parókája. A Hungarikonok tárgyai mellett az Eurikonok és a Worldikonok darabjai is láthatók a Testőr Palotában, így többek között John Lennon selyemsálja, Jirí Menzel pulóvere, Frida Kahlo ecsetje vagy éppen Tony Curtis festménye is megtekinthető. Az augusztus végén megnyílt kiállítás január végéig látogatható.

A Várkert Bazár Déli Palotáiban – az Ybl Miklós téren – a kortárs magyar képző- és iparművészet sokszínűségébe pillanthatnak be az érdeklődők a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Vizuális Művészetek Kollégiuma pályázatának beszámoló-kiállításán. A novemberben megnyílt tárlaton 14 teremben közel kétszáz műtárgy látható, köztük grafikák, festmények, szobrok, kerámiák, textilek és designalkotások.

Címkék: Várkert Várbazár Bazár

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr677094329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása