gyv02.jpg

 

A Guinness World Records (GWR) Rekordok Könyve szerint a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút a világ leghosszabb olyan vasútvonala (11,7018 kilométer), amelyen a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

A hitelesítési eljárás még 2014-ben kezdődött, 2015 májusában pedig megérkezett Budapestre a világrekordot igazoló tanúsítvány. A Széchenyihegy és Hűvösvölgy állomás között közlekedő kisvasút első, 3,2 kilométeres szakaszát 1948. július 31-én adták át. Az elmúlt 67 évben több mint tizenötezren voltak úttörő- vagy gyermekvasutasok, jelenleg mintegy ötszáz gyerek váltja egymást a szolgálatokban.

A 2014/2015. tanévben tanfolyamot elvégző gyermekvasutasok júniusi avatási ünnepségén a világrekordot megörökítő emléktáblát is állítanak Hűvösvölgy állomáson.
gyv_2.jpg

Címkék: Gyermekvasút

Kedd délután 17:15-kor kisiklott a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút egyik vonatának utolsó kocsija Jánoshegy és Szépjuhászné  állomás között. Személyi sérülés nem történt.

A műszaki mentés és a vasúti pálya vizsgálata miatt szerdán nem közlekednek a Gyermekvasút vonatai.

A forgalom várhatóan csütörtökön indulhat meg.

A vonal adottságai miatt pótlóbuszok közlekedtetésére nincs lehetőség.

Címkék: siklás Gyermekvasút

Baleset miatt határozatlan ideig szünetel a Gyermekvasúton a közlekedés! A Széchenyi-hegy - Hűvösvölgy állomások között, a vonal adottságai miatt vonatpótló autóbuszok forgalomba állítására nincs lehetőség.

Kedd délután a Hűvösvölgyből a Széchenyi-hegyre közlekedő személyvonat Jánoshegy állomás közelében kisiklott, a vonatot továbbító MK 45 2002-es mozdony oldalára dőlt. Személyi sérülés nem történt, a pálya felszabadítása folyamatban van.

fotó: Indóház

A mentés szervezését megkezdte a MÁV, mivel közúton nehezen megközelíthető helyen, egy ívben történt a baleset, komoly feladatot jelent a mentés és a pálya felszabadítása.

Címkék: baleset kisiklott siklás Gyermekvasút

süti beállítások módosítása