Több lakó jelezte az önkormányzatnak, hogy róka kóborol a Naphegyen, az állatot a Dezső utcában, illetve a tabáni Kereszt utca környékén látták.

Nagyon fontos, hogy senki se próbáljon meg közel kerülni a ragadozóhoz, a befogás ugyanis az érintett hatóságok feladata. A róka ugyan kerüli az embert, de ha sarokba szorítják, agresszívvá válhat, ráadásul számos betegséget is hordozhat. Bár az állatok immunizálása folyamatosan zajlik, előfordulhatnak veszett példányok.


r_d_r_v_vulpes_vulpes.jpg(kép: illusztráció)


A szelídnek tűnő állatot se simogassuk meg, mert sok betegséget, akár a szívférgességet, valamint az elsősorban a májban élősködő galandférget és kullancsokat is átadhatja az emberre. Ezeken kívül, létezik egy kizárólag a rókában élő parazita, melynek lárvája belélegzéssel kerül a szervezetbe, ahol a rákhoz hasonló sejtburjánzást okoz. A távolságtartás a rókatetemekre is érvényes, az esetleges fertőzések elkerülése érdekében ezekhez is szigorúan tilos hozzányúlni. Amennyiben halott, vagy élő rókát látunk, azonnal értesítsük a kerületi hatósági állatorvost, illetve hívjuk a polgármesteri hivatalt!

Címkék: Tabán Róka Naphegy

süti beállítások módosítása