Tabánmozi.jpg

Címkék: Tabán mozi Tabán kinotéka

Újra nyit a Tabán mozi

 2014.02.28. 16:37

A Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hosszútávú együttműködési megállapodást köt a Budapest Film Zrt-vel a Tabán mozi működtetésére.

Nagy Gábor Tamás polgármester a testületi ülésen elmondta, hogy a Budavári Önkormányzat fontosnak tartja megőrizni a Tabán mozit, mint kulturális és közösségi teret, annak értékeivel és évszázados múltjával. Ezért is állt az Önkormányzat a Mentsük meg a Tabán mozit! elnevezésű kezdeményezés élére és vállalta fel a kulturális missziót. 

A testületi ülésen Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. igazgatóságának elnöke köszönetét fejezte ki az Önkormányzatnak a mozi támogatásáért. Mint mondta, a Tabán mozi Buda egyetlen filmszínháza, így hiánypótló szerepet tölt be a kerület és a budai városrész életében. 

A március 20-én nyitó Tabán mozi a korábbinál bővebb, szélesebb körű és relevánsabb filmkínálattal, premierfilmekkel várja majd a látogatókat.
Az Önkormányzati támogatásnak köszönhetően az I. kerületi, 60 évnél idősebb vendégek és a diákok lakcímkártya és diákigazolvány felmutatásával jelentős, Budapesten egyedülálló kedvezményt vehetnek igénybe.

Címkék: mozi filmszínház Tabán mozi

süti beállítások módosítása