Szeptember 1-jén lépett hivatalába az új kerületi főépítész. Csány Éva sokáig az építésigazgatásban dolgozott, majd hosszú éveken át a Műemlékek Állami Gondnokságát vezette, így hatósági és beruházói oldalról is kiválóan felkészült a kerület építési ügyeivel kapcsolatos feladatok ellátására – derült ki a főépítész asszonnyal folytatott beszélgetésünkből.

Csány Éva.jpg

- Hogyan kezdődött a kapcsolata az építésigazgatással?
Építészmérnökként és városépítészként 1982- ben végeztem el a Budapesti Műszaki Egyetemet. Épp akkoriban kerültem ki az egyetemről, amikor a túlságosan felduzzasztott nagy állami tervező vállalatok elkezdték leépíteni az építészeiket, ezért választottam pályakezdőként a hatósági területet. Öt évig az V. kerület műszaki osztályán, majd újabb öt évig a Fővárosi Tanács Városrendezési és Építési Főosztályán dolgoztam. A főosztályon – amely másodfokú építési hatóságként működött Budapesten – az I-XII. kerületi ügyekkel foglalkoztam.

- Az ön neve sokak számára ismerős lehet az egykori Műemlékek Állami Gondnoksága éléről. Mióta foglalkozik műemléki ügyekkel?
1991-ben, a rendszerváltás után az építésigazgatás felügyeletével megbízott Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumhoz kerültem. Ebben az időszakban állították össze az állami kézből ki nem adható, különösen értékes műemléképületek listáját, melyek kezelésére – nyugateurópai minták alapján – 1992-ben létrehozták a Műemlékek Állami Gondnokságát. Itt folytattam a munkám igazgatóhelyettesként, majd igazgatóként. Csodálatos húsz évet töltöttem a szervezetnél; a legnagyobb jelentőségű munkánk a fertődi Esterházy-kastély megújítása volt. A gondnokság rendkívüli eredményeket ért el a pályázati források lehívásában – működésünk ideje alatt korábban soha nem látott mértékű uniós támogatást tudtunk a műemlékek rekonstrukciójára fordítani.

A műemléképületekkel kapcsolatos ismeretei miatt kérte fel az önkormányzat a főépítészi feladatra?
Valószínűleg ez is szerepet játszhatott, de nem csak erről lehetett szó. Feltehetőleg azért esett rám az önkormányzat választása, mert az államigazgatási gyakorlatom mellett a műemlék-felújítási programok révén a beruházói oldalt is jól ismerem. Azt hiszem, hogy gyakorló beruházóként jobban át tudom élni az építtető szerepét. Főépítészként egyik fő feladatomnak tartom, hogy partnere legyek az építtetőknek, velük együttműködve hozzá tudjak járulni, hogy jó dolgok valósulhassanak meg a kerületben. Ezúton is arra bíztatok minden érintettet: már akkor keressenek fel engem a Városházán, amikor megszületett bennük az építési szándék, hiszen a kidolgozott tervek utólagos módosítgatásánál rendszerint jobb eredményre vezet, ha a kerület szempontjai, a közösség érdekei már a tervezési folyamat során érvényesülhetnek.

- Főépítészként milyen célokat tűzött ki maga elé?
A legfontosabb, hogy egy élhető, szerethető, barátságos hely maradjon a kerület, ahol a lakók, valamint az ide látogatók egyaránt jól érezhetik magukat – a feladatom az, hogy ezt segítsem elő. Úgy vélem, hogy az I. kerületet nem kell kitalálni. Ez egy olyan emblematikus városrész, amely egyáltalán nem közömbös Budapest egésze szempontjából. Ugyanakkor kerületünknek is alapvető érdeke, hogy beleszólása legyen a fővárosi szintű ügyekbe. Ezért tartom szerencsésnek, hogy a következő önkormányzati ciklusban a polgármester a Fővárosi Közgyűlésnek is automatikusan a tagjává válik  

Csány Éva 1959-ben született Budapesten. 1982-ben építészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, később ugyanitt a menedzser-gazdasági mérnök, mérnökközgazdász, az MBA-projektmenedzseri, illetve az építési műszaki ellenőri képzéseket is elvégezte. 1982-től tíz évig az építési igazgatásban dolgozott. Egy éven át az építésügyi jogszabályok előkészítésében vett részt a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban. 1992-től a Műemlékek Állami Gondnokságán (későbbi nevén: Műemlékek Nemzeti Gondnoksága) általános igazgatóhelyettesi, 2000-től 2007-ig igazgatói, majd ismét igazgatóhelyettesi kinevezéssel 2012-ig foglalkozott az állami tulajdonú műemlékek vagyonkezelésével összefüggő építési, beruházási, tervezési, fenntartási feladatokkal. Ezzel párhuzamosan volt közalapítványi titkár a Grassalkovics Kastély Közalapítványnál, valamint ügyvezető igazgató az Esterházy Kastély Kht.-nál.

Címkék: főépítész Csány Éva

süti beállítások módosítása