Forgalmi változások

 2015.05.08. 13:30

forgalomkorlatozas.jpg

 

Futóverseny miatti forgalomkorlátozások szombat délelőtt Budapesten

2015. május 9-én (szombaton) délelőtt 9:45-től várhatóan délig futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest belvárosában, többek között a Budai alsó rakparton, a Margit híd Pestről Budára vezető oldalán a szigeti bejáró és a budai hídfő között, az Árpád fejedelem útján, a Szent Gellért rakparton, a József Attila utcában és a Honvéd utcában. A lezárt útszakaszokon a forgalomkorlátozásokat a futók elhaladása után oldják majd fel. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK Zrt.) arra kéri a fővárosiakat, hogy aki a belvárosba tart, kerülje el a futóverseny által érintett útszakaszokat. A forgalomkorlátozások miatt több közösségi közlekedési járat – így a 2-es, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos, valamint a 15-ös, a 26-os, és a 115-ös busz – útvonala is módosul.  Részletek a BKK oldalán

 

Ismét jelezzük: Hétvégén csak engedéllyel lehet áthajtani a Lánchíd utcán!

2015. május 1-jétől augusztus 31-éig az I. kerületi Lánchíd utca Öntőház lépcső és Ybl Miklós tér közötti részére az utca környezet- és zajterhelésének csökkentése érdekében csak külön engedéllyel hajthatnak be az autósok.

A Lánchíd utca jelzett szakaszán az engedéllyel rendelkező járműveken kívül csak az arra közlekedő közösségi közlekedési autóbuszjáratok hajthatnak át.

A korlátozás nem érinti a Lánchíd utca kijelölt parkolóhelyeit és a Várkert Bazár mélygarázsát.

 

Egyirányúsítják a Dékán utcát

A 2015. május 9 és 10-én a Dékán utcát ideiglenesen a Fény utca felé egyirányúsítják, mert a Széll Kálmán tér felújításához kapcsolódó közműmunkákat végeznek az utcában. A forgalomkorlátozás miatt a 116-os busz a Dísz tér felé, a 149-es busz pedig a Széll Kálmán tér felé módosított útvonalon közlekedik.  Részletek a BKK oldalán

 

Gázvezeték rekonstrukciót végeznek az:
- Orom utcában,
- Berényi utcában,
- Szirom utcában.
 
A munkaterület mellett megállási tilalom valamint jelentős útszűkület nehezíti a közlekedést, kérjük fokozott figyelemmel közlekedjenek!

 

Lezárják az Országház utcát:  

Május 13 - Május 20-ig az Országház utcát lezárják a Kapisztrán tér és a Szentháromság tér között útburkolat garanciális javítása miatt. A 16-os, a 16A, a 116-os és a 916-os autóbuszok terelőúton, az Úri utcán át közlekednek


Rendezvény miatt időszakos útlezárás:

Május 12-én 15.00 - 18.00 óra között rendezvény miatt időszakosan lezárják a Clark Ádám tér - Lánchíd - József nádor tér - Nádor utca - Arany János utca - Akadémia utca Kossuth tér útvonalat. 

Címkék: forgalmi változások

Forgalmi változások

 2015.04.27. 12:13


Kockakő karbantartási munkálatok:

A Budavári Önkormányzat beruházásában kockakő karbantartási munkálatokat végeznek május 8-ig  az alábbi közterületeken:

- Donáti utcában ( Hunyadi J. út - Toldy F. utca között)
- Ponty utcában (Fő utca- Szalag utca között)
- Szalag utcában (Ponty utca - Hunyadi J út között)

- Jégverem utcában (Fő utca - Kapucinus u. között)

A munkavégzés miatt útszűkület nehezíti a közlekedést, kérjük fokozott figyelemmel közlekedjenek a munkaterület mellett!

 

Budai alsórakpart:
Április 27-én (hétfőn) várhatóan 21:20 és 21:45 között 5-10 percre lezárják a közúti forgalom elől a budai alsó rakpart Batthyány tér környéki rövid szakaszát biztonsági okokból, tűzijáték miatt.



Megállási tilalom:
Demonstráció miatt megállási tilalom kerül bevezetésre április 29-én 6.00 órától április 30-ig 18.00 óráig a Fő utca mindkét oldalán a Vám utca - Székely utca közötti szakaszon. 

Címkék: karbantartás útépítés forgalmi változások

Forgalmi változások

 2015.04.17. 15:03

forgalomkorlatozas.jpg



A könnyebb áttekinthetőség érdekében összefoglaltuk az aktuális forgalmi változásokat.

 

 

- Április 17-től visszavonásig: Szentendrei HÉV műszaki okok miatt csak a Margit hídig közlekedik.

 

 

 

- Április 17-től félpályás útlezárás, megállási tilalommal a Győző utcában

 



 - Április 19-én Lánchíd - Lánchíd utca - Döbrentei tér - Szt. Gellért rakpart - Szabadság híd lezárása  Futóverseny miatt

 

 

- Április 18-tól közlekedési változások a Széll Kálmán téren 

 



- Április 18- 19 között: villamospótlás a 4-6 os villamos teljes szakaszán

 

 

- Április 18 - 19 között daruzási munkálatok miatt szombaton 20 órától vasárnap este 20 óráig lezárják a Mammut melletti Lövőház utcát

 

 

- Április 19-én és április 26-án a 18-as villamos a Savoya Park helyett Budafok, Városház térre közlekedik.

 

 

- Április 20 - 25 között a Babits sétányon karbantartási munkálatokat végeznek, emiatt a Babits sétányon, valamint a Táncsics Mihály utcában Babits köz kereszteződés előtt 20 méteres szakaszon megállási tilalom lép életbe.

 

 

- Április 20-tól villamosmegállóhelyet építenek a Rudas fürdő előtt, emiatt forgalomkorlátozás várható

 

 

Címkék: forgalmi változások

Diplomáciai delegáció érkezése miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani, emiatt  

2015. február 1-jén (vasárnap) 6.00 órától  február 2-ig (hétfő) 20.00 óráig 
megállási tilalom lép életbe az alábbi közterületeken:


megallnitilos.jpg

- az Apród utca mindkét oldalán 

- a Váralja út mindkét oldalán az Aranyszarvas étteremtől az Attila útig

- a Váralja út mindkét oldalán a Palota úttól az Apród utca irányába, 100 méteres szakaszon

- az Attila út mindkét oldalán a Szarvas tértől a Dózsa György térig

- a Dózsa György tér teljes területén

- a Palota út mindkét oldalán

- a Lovas út mindkét oldalán, a sorompótól 20 méteres szakaszon 

- a Dísz téri parkoló teljes területén 

- a Színház utca mindkét oldalán

- a Szent György utcában és a Szent György téren

- az Úri utca mindkét oldalán a Kapisztrán tér és a Dísz tér között

- a Kapisztrán téren


A megállási tilalommal érintett útszakaszokról a BRFK a gépjárműveket elszállíttatja!

Az elszállított járművekről érdeklődni a 06-1/267-4673-as és a 112-es segélyhívó telefonszámon lehet.


Február 2-án szakaszosan és időszakosan lezárásra kerül:

13.00- 14.00 óra között:Erzsébet híd - Attila út - Palota út - Dísz tér - Úri utca útvonal

14.30 -15.00 óra között: az Úri utca - Dísz tér útvonal

15.10 - 15.30 óra között: a Palota út - Dózsa György tér - Krisztina körút - Szarvas tér - Erzsébet híd útvonal. 

Február 1-jén és 2-án az érvényes vári behajtási engedéllyel rendelkezők ingyenesen parkolhatnak az alábbi közterületeken:

- Lovas úton és a Lovas úti parkolóban,

- Szabó Ilonka utcában,

- Hunfalvy utcában,

- Toldy Ferenc utcában


A könnyebb áttekinthetőség érdekében térképünkön ZÖLD színnel jelöljük ezen utcákat!  A megállási tilalom alá eső utcákat PIROS színnel jelöltük.

Az interaktív térkép megtekintéshez kattintson a térképre:

terkep.jpg



Közösségi közlekedést érintő változások:

Február 2-án (hétfőn) számos BKK járat útvonala változik így kerületünkben az 5, 8, 16, 105, 110, 112, 178, 239-es járatok a delegáció érkezése miatt időszakosan terelő útvonalon közlekednek. Részletes információ a BKK INFORMÁCIÓS OLDALÁN olvasható!

Címkék: útlezárás lezárás terelés forgalmi változások megállási tilalom

2015 februárjától a Széll Kálmán tér bontási és felújítási munkái a Margit körút mentén, a 4-es és a 6-os villamos végállomása környezetében is megkezdődnek.


4-es és 6-os villamosok:

Péntekről szombatra, valamint vasárnapról hétfőre virradóra a nagykörúti villamosokat a teljes vonalon autóbuszok pótolják; szombaton napközben és vasárnap egész nap a 4-es és a 6-os rövidített útvonalon jár a dél-budai végállomásoktól a Széna térig, hétfőtől pedig újra teljes vonalon közlekedik. 


2015 február 2 -tól: a 4-es és a 6-os újra teljes vonalon jár, de a megszokott Széll Kálmán téri végállomás helyett a 18-as villamos Vérmező utcai végállomásán lehet a villamosról le-, illetve arra felszállni. Az autóbusz-végállomásról induló buszjáratok akadálymentes megközelítését a 4-es és a 6-os villamos ideiglenes végállomásától ebben az időszakban nem tudják biztosítani. 



Kérjük, hogy a mozgásukban korlátozottak a Széna téren szálljanak le a nagykörúti villamosról, és megcélzott buszjáratukat onnan közelítsék meg a Margit körútról a Széll Kálmán térre vezető gyalogos-átkelőhelyen keresztül.


A Széll Kálmán tér forgalmi rendje egyebekben nem változik: a 18-as, az 59-es és a 61-es villamos továbbra is az ideiglenes villamos-végállomásokhoz közlekednek. 


Változik a Széll Kálmán tér gyalogosközlekedése



Január 30-ától (péntektől) lezárják a metróépület és a mellette lévő (a korábbi bisztró alatti) épület közötti átjárót, így mostantól csak ezeket megkerülve lehet eljutni a térről a Margit körút irányába. 


Január 31-én (szombaton) és február 1-jén (vasárnap) az ideiglenes villamos-végállomás építési munkái miatt a Vérmező útról a 18-as villamos jelenleg használaton kívüli végállomása felé vezető lépcsőt is lezárják, azonban február 2-án (hétfőn) a 4-es és a 6-os villamos ideiglenes végállomásának jobb megközelíthetősége érdekében ismét megnyitják a gyalogosok számára. 

Február 2-án (hétfőn) elkezdik a bontást a 4-es és a 6-os villamos jelenlegi végállomása környezetében is, azonban a Margit körútról a Széll Kálmán tér felé vezető gyalogos-átkelőhelyek továbbra is megmaradnak.

Hétfőn elkezdik a Várfok utca felől a térre vezető gyalogoshíd bontásátezért a jövőben csak a Csaba utca felőli lépcsőn lehet megközelíteni a teret a Várfok utcából.

 

szkt.jpg

 

Címkék: BKK forgalmi változások Széll Kálmán tér

Forgalmi változások

 2014.10.17. 15:59

Október 17 - 19:  Attila út - Krisztina körút átkötés felújítása:
Ahogy előzőleg jeleztük, jelentősen lelassult a haladás az Attila út, Dózsa tér térségében mivel a 2014. október 17. és 19., majd 24. és 26. között felújítják a Dózsa György tér közelében, az Attila út Attila köz és Sarló utca közötti szakaszán található, az Attila utat és a Krisztina körutat két irányban összekötő átkötő utakat, valamint az ezek egyikét keresztező villamos útátjárót.

A felújítási munka miatt október 17-én, 18-án és 19-én (pénteken, szombaton és vasárnap) a 18-as villamos rövidített útvonalon jár a Savoya Park és Újbuda-Központ M között. A villamos által nem érintett Széll Kálmán tér és Újbuda-Központ  közötti vonalszakaszon villamospótló busz viszi az utasokat.

A felújítás II ütemében, Október 24-26 között a 16-os busz által használt átkötő út is felújításra kerül, emiatt az autóbuszok a Krisztina téri megállóhelyet nem érinti, a Deák Ferenc tér  felé ideiglenesen az Attila út kereszteződése után létesített megállóhelyen lehet felszállni.


Részletek a BKK oldalán

 

 

Október 17 (péntek) este nem közlekedik a Sikló:
Október 17-én (pénteken) 19:05 - 19:20-ig, valamint 21:20 - 21:35 között a Budavári Sikló nem közlekedik rendezvény miatt. 


Október 18-án (szombaton) és október 19-én (vasárnap) 06.30 órától – 13.30 óráig az Erzsébet híd mosását végzik egy 
forgalmi sáv részleges lezárása mellett.
A munkát a híd északi (Pestről-Budára vezető) oldalán kezdik és a déli (Budáról-Pestre vezető) oldalán fejezik be. Kérjük a gépjárművezetőket, hogy a munkaterület mellett fokozott figyelemmel közlekedjenek, ezzel is segítve az FKF Nonprofit Zrt. dolgozóinak munkáját!

Október 18 (szombat) - október 20 (hétfő) között lakossági gallyaprítási program keretében gallyaprítást végeznek kerületünkben. Főleg a Naphegy, Gellért-hegy valamint a Várszoknya térségét érintik a munkálatok, emiatt október 18-tól több helyen a járda - és a parkolók egy részét az előzetesen regisztrált lakosok által kihelyezett gallyak foglalják el. Kérjük fokozott figyelemmel közlekedjenek, és parkoljanak a kihelyezett gallyak környezetében!  Az aprítás időpontjában (október 20-án egész nap) útszűkület is nehezítheti a közlekedést.

Október 19. (vasárnap) - Lánchíd lezárása:
Októbert 19-én 13:00 és 16:00 között lezárják a közúti forgalom elől Lánchidat, mert az Tarlós István fővédnökségével a Budapest–Párizs Ősz című kulturális rendezvénynek ad helyet. A forgalomkorlátozás miatt módosított útvonalon, az Erzsébet hídon keresztül közlekedik a 16-os és a 105-ös autóbusz. A gyalogos forgalom a lezárás ideje alatt is haladhat a hídon.
További részletek a BKK oldalán



Október 20. (hétfőtől): Lovas út - Gránit lépcső kereszteződésében építési munkálatok kezdődnek - várhatóan 2015 februárjáig. A munkaterület mellett megállási tilalom kerül bevezetésre, valamint útszűkület nehezíti a haladást.

Október 21 - november 05 között a 27-es buszok terelve közlekednek, nem érintik a XI. kerületi Szüret utcai és Ménesi úti megállót. Az autóbusz a Sánc utca felé a Balogh lejtő - Ménesi út - Szüret utca terelt útvonalon jár. Ménesi út megállóhelyet előrébb, a kereszteződés utánra helyezik át. A vonalon alacsonypadlós járművek ideiglenesen nem közlekednek

 

Október 18.-án szombaton munkanap lesz, melynek következtében  08:00-tól 18:00-ig a kerület területén a parkolás díjköteles lesz!

Címkék: forgalmi változások

süti beállítások módosítása