Magyar Varsó

Magyar Varsó címmel nyílt szabadtéri kiállítás a Kapisztrán téren. A rendhagyó tárlat a Varsói magyar emlékeket mutatja be. 


Krzysztof Czubaszek, Varsó belvárosának alpolgármestere és dr. Nagy Gábor Tamás polgármester nyitotta meg május 24-én a Magyar Varsó című kiállítást a Kapisztrán téren. Az alpolgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a Varsó Belvárosa és Budavár között nem pusztán formai, de élő testvérvárosi kapcsolat működik. Ennek egyik eredménye a Kapisztrán téri kiállítása. Krzysztof Czubaszek köszönetet mondott a Budavári Önkormányzatnak, miért a tárlatot a főváros szívébe, a Budai Várba, történelmi helyszínen állították ki.

A megnyitón részt vett a Ki tud többet Magyarországról? - lengyelországi középiskolai tanulmányi vetélkedő győztes csapata is. A Varsó-belváros kerületének polgármestere által kezdeményezett és áprilisban megrendezett vetélkedőnek a célja a Magyarországgal, a magyar-lengyel közös történelemmel és a több évszázados barátsággal kapcsolatos tudás elmélyítése a lengyel középiskolás ifjúság körében.

A győztes csapat jutalma egy öt napos magyarországi kirándulás volt, amelynek során Budapest nevezetességeit, múzeumait látogatták meg és a csapatot fogadta Kövér László, az Országgyűlés elnöke. .

Természetesen a megnyitón nem pusztán a varsói, de a budavári diákok is részt vettek: a Szent Gellért Katolikus Gimnázium és a Budavári Általános Iskola diákjai, akik gyorsan megtalálták a közös hangot a lengyel fiatalokkal. Nem hiába a mondás: „ lengyel-magyar két jóbarát".

Bízunk benne, hogy a mostani ismerkedés után hamarosan testvériskolai kapcsolat is kialakul az intézmények között. 

A megnyitó után a diákok a Budai Vár nevezetességeivel ismerkedtek meg. A Budavári Önkormányzat meglepetéseként a diákokat fogadták a Köztársasági elnöki Hivatalban is.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr485317312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása