Javában zajlik a Lánchíd utca és környezetének megújítása. A Várkert Bazár rekonstrukciójának második üteméhez kapcsolódó közlekedési fejlesztés keretében vágott bazaltkő, illetve térkő burkolatot kapnak az úttestek és a gyalogosfelületek, megújul a közvilágítás, fákat ültetnek, valamint kerékpársáv létesül. Ennek köszönhetően a Várhegy és a Duna közötti területen, a nyár végéig emberközpontú, forgalomcsillapított, pihenő- és sétálóövezet jön létre. Friedrich Born rakparton már elkészült az új kikötő.

Jól halad a Budai Vár és környékének közlekedésfejlesztését célzó beruházás második üteme, amelynek keretében európai uniós pályázati támogatással a nyár végéig megújul a Lánchíd utca, az Apród utca, az Ybl Miklós tér és a Döbrentei utca – tudtuk meg Vágó Margittól, a Budai Vár és környéke közlekedésfejlesztési projekt vezetőjétől.  A projekt részeként már elkészült a BKK menetrendszerinti hajójáratának fogadására alkalmas kikötőhely a Várkert Bazár előtti Friedrich Born rakparton. Ezzel megvalósult a Vigadó tér és a Várkert Bazár közötti közvetlen tömegközlekedési kapcsolat. (A kikötő egyelőre még nem használható, az engedélyezési eljárások folyamatban vannak.)

hajó.png
A környék elérhetőségét még tovább javító „Várkert Bazár” nevű állomás kiépítésével együtt áthelyezték a rakparti gyalogátkelőhelyet, valamint felújították a csatlakozó gyalogos felületeket. Augusztus végéig elkészül a babakocsival és kerekesszékkel is kényelmesen járható rámpa, mellyel biztosítható a kikötő akadálymentes elérése. Hamarosan a megtörténik a 18-as és 41-es villamos megállóhelyeinek átszervezése, ennek részeként a beruházás keretében a Várkert Bazár előtt új megállóhelyet hoznak létre.


A Lánchíd utcai beruházás bontási munkálatai nagyrészt elkészültek, a területen jelenleg a Fővárosi Vízművek, a Fővárosi Csatornázási Művek és az ELMÜ végzi a közművek kiváltási feladatait. A területen húzódó Dél Buda vízellátását biztosító Sentab vezeték kiváltása 70 %-ban elkészült. A bontási és közmű munkák során régészeti megfigyelést tartott a BTM, mely során számos tárgyi emlék került a felszínre. Ezek között a legfontosabb az egykori Vízirondella maradványainak feltárása. A munkálatok idején felfedezett, a II. világháborúban elesett magyar és német katonák hamvait az exhumálást követően a budaörsi magyar-német katonai temetőben temetik el. Mint arról már beszámoltunk, a nyár végére teljesen újjászületik a Lánchíd utca.  –Összesen közel 4800 méter hosszúságú kiemelt és süllyesztett járdaszegély, 6700 négyzetméter bazalt nagykockakő burkolat, a kerékpársávok elkülönítését is szolgáló, 2200 négyzetméter nagyelemes térkő, valamint 6 ezer négyzetméter vágott bazalt burkolat kerül a helyére.

Várkert01_1.jpg

A közlekedés biztonsága érdekében a területen a 30 km/órás sebességkorlátozást vezetnek majd be. A Döbrentei utcában pedig megfordul a forgalom iránya, így itt megszűnik az átmenő forgalom – ismertette a részleteket Vágó Margit. Megújul a közvilágítás is, a kandelábereket úgy helyezik el, hogy segítségükkel a Várkert Bazár impozáns díszkivilágítása is a leghatékonyabb legyen.  Felújítják a zöldfelületeket, az 5600 négyzetméter gyep, illetve növényekkel borított terület locsolását automata öntözőrendszerrel oldják meg, ezen kívül több tucat fát is ültetnek elsősorban a sétányon, illetve a Döbrentei utcai csomópontban.  A Budai Várban már megismert és jól vizsgázott vágott bazaltkővel burkolják a járdaszintre emelt útpályát a Lánchíd és a Döbrentei utcában, míg az úttest két oldalára, a járda, illetve a parkolósáv elé kerülő bicikli sávokat a minél jobb megkülönböztethetőséget szem előtt tartva, ettől eltérő kövezettel látják el. A kerékpár sávok közvetlenül becsatlakoznak az Attila úton és a felső rakparton vezetett nyomvonalakba, ennek ellenére a sétányon nem szűnik meg a kerékpáros közlekedés. 

Címkék: Várkert bazár Lánchíd utca Döbrentei utca

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr116390179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.06.21. 01:08:29

Mi lesz a 86-os busszal?

Ha a Lánchíd utcáról kiszorítjuk a forgalmat, akkor az mehet a rakparton, ami már így is túlterhelt, vagy bentebbre tevődik a Margit krt-Krisztina krt-ra. A Margit krt már így is túlterhelt.

egyker 2014.06.21. 20:50:00

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

A 86-os autóbusz információnk szerint a fonódó villamos megépítéséig megmarad a Lánchíd utcán, utána csak Óbuda - Batthyány tér között fog közlekedni, szerepét a környezetbarát, gyorsabb és várhatóan addigra megújult járművekkel közlekedő fonódó villamos fogja átvenni.

Egyenlőre úgy tudjuk tervezés alatt van egy olyan megoldás, hogy a közúti forgalmat a Döbrentei tér magasságában az alsó rakpartra vezessék (azaz mindkét irányba rá - ill. le lehessen hajtani a rakpartról. Bővebb infót egyenlőre nem tudunk.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.06.21. 21:15:45

@egyker:

A Döbrentei teres rakpartra hajtás érzésem szerint hatalmas káoszt fog szülni a rakpartokon, de fent magán a Döbrentei téren is.

A fonódó és a 86-os nem ugyanazt a szerepet tölti be. Meg kellett volna nézni pár éve a 17-41V pótlóbusz (Vörösvári út - Batthyány tér - Újbuda központ) kihasználtságát. Sok értelme nem volt. Át lehet hajtani az embereket a 86-os helyett a villamosra, de a villamos nem fog bekanyarodni a Budafokira, tehát egy tekintélyes mennyiségű utasnak kétszer kell átszállnia az eddigi egy vagy az eddigi nulla átszállás helyett.

Örülök neki, hogy Várbazár, gyalogosbarát, stb, de nem minden a gyalogosbarátság, mert ezzel a gyalogosbarátsággal már csak egy észak-déli tengely marad Budán, a Margit krt. És szerintem a Margit krt lakóinál többet a forgalmi terheléstől más nem szenved ebben a városban.

Meg kellene egyszer árvíz alatt nézni, mi van, és utána elgondolkozni, mivel jár ez az átalakítás.

egyker 2014.06.22. 15:34:32

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Sajnos ebben nem vagyunk illetékesek, a közmeghallgatáson hangzott el, hogy vannak olyan tervek, mely szerint az alsó rakpartra történő fel - és lehajtást tervezik megoldani, bővebbet mi sem tudunk.

A jelenlegi "egérutak":
- Attila út - Alagút - Clark Á. tér - Fő utca - Bem rkp

- Attila út - Vérmező út - Hattyú utca - Batthyány u. - Fazekas utca (innen Csalogány u - Bem rkp vagy Fazekas utca - Bem J. u - Bem rakpart)

- Attila út - Vérmező út - Margit krt - Bem J. u - Bem rkp.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.06.22. 16:22:57

@egyker:

Tudom, hogy nem ti vagytok az illetékesek, de aki illetékes az első kerületben, jó eséllyel olvas benneteket, és így esetleg eljutnak hozzá ezek a szempontok.

A felsorolt menekülőutakat ismerem, sőt sokkal jobbakat is, de valahogy nem érzem sikernek, hogy az első kerületen keresztül lassan már csak menelkülőútvonalakon át lehet közlekedni.

szintiboly 2015.04.07. 11:19:57

Megérne egy misét a Várkertbazár előtti rész lezárása május 1.től....kivéve célforgalom, ezzel az Attila út megint le lesz terhelve...igaz a Döbrentei téri kitáblázás most is az Attila útra nyomja a forgalmat, mert nagyon rosszul van kitáblázva (szándékosan?)
süti beállítások módosítása