A mentőcsoport alapvető vízkár-elhárítási tevékenység szakterületre, vezetés-irányítás és logisztikai képesség szakterületre szerezte meg a nemzeti minősítést.

Katasztrófavéd.png

fotó: Danyi Zsolt tűzoltó alezredes / Katasztrófavédelem


Az észak-budai kerületekben élők biztonságának növelése, valamint a hivatásos katasztrófavédelmi szervek támogatására alakult meg 2013. évben az Észak-Budai Önkéntes Mentőcsoport. Az elmúlt év őszén már rendszerbeállító gyakorlat keretén belül bizonyította felkészültségét, a katasztrófahelyzetek megelőzése, kezelése és felszámolása terén.

A komplex gyakorlatnak az Észak-budai megalakítási (gyülekezési) helyen túl Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Horgásztelep, mint kárterület adott otthont. A minősítésen az Észak-Budai Önkéntes Mentőcsoport 41 fővel vett részt. A mentőcsoport a Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület tagjaiból tevődött össze.

A mentőcsoportot a készenlétbe helyezés után riasztották a Dél-Budai védekező erők megerősítésére. A megalakítási (gyülekezési) helyen a létszám és felszerelés ellenőrzése után munkavédelmi oktatásra került sor, majd – folyamatos rádiókapcsolat biztosítása mellett - elindult a menet a gyakorlat helyszínére. A komplex mentési, kárelhárítási feladatok az előzetes terv alapján kerültek végrehajtásra, mely szerint a Dunán levonuló rendkívüli árhullám miatt, valamint mivel az észak-budai árvízi védekezés feladatai végrehajtásra kerültek az Észak-Budai Önkéntes Mentőcsoport a Dél-Budai Önkéntes Mentőcsoport megerősítése céljából átirányításra került a XXII. kerületi Budafok-Tétény Horgásztelep területére.

A kárhelyszínen a mentőcsoport vezetési, egészségügyi biztosítási pontot és kiszolgáló logisztikai hátteret telepített. Ezt követően végrehajtotta az árvízvédelmi tevékenységet. Az egészségügyi, a vezetés-biztosítási és logisztikai, valamint a vízkár-elhárítási tevékenységet az Észak-Budai Önkéntes Mentőcsoport erre a feladatra kiképzett, több éves hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező önkéntesei, példaértékűen hajtották végre. A csoport nyúlgátat épített bordás megtámasztással, buzgár elfogást és szivattyúzási munkálatokat végzett, míg az elsősegélynyújtó részleg imitált elsősegélynyújtást hajtott végre.

A feladatok végrehajtása során az önkéntesek magas szintű szervezettségről tettek tanúbizonyságot, melyet - a kárhelyszínen történő egységes megjelenésükön túl - a szakmai feladatok gyors, pontos és fegyelmezett végrehajtása jellemezte.

A gyakorlat zárásaként a mentőcsoport alapvető vízkár-elhárítási tevékenység szakterületre, vezetés-irányítás és logisztikai képesség szakterületre szerezte meg a nemzeti minősítést.

A gyakorlatot megtekintette Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, aki a gyakorlat értékelése során elismerően szólt a mentőcsoport tevékenységéről.

A minősítő bizottság elnöke Csepregi Péter tűzoltó őrnagy, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság fővárosi polgári védelmi főfelügyelője megfeleltre értékelte az önkéntesek nemzeti minősítő gyakorlatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr706419801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.