Két fiatalt állítottak elő kerületünk egyik forgalmas teréről, mivel tetten érték őket, amint egyikük az Alagút melletti támfalon falfirkát helyezett el, míg társa a környéket figyelte, nehogy lebukjanak. Munkáját azonban rosszul végezte, így nemcsak ők, hanem az általuk használt festékszórók is rendőrkézre kerültek. Ellenük rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. 

Kérem, óvjuk meg együtt kerületünk felbecsülhetetlen értékű műemlékeit, hogy az utánunk következő generációk is élvezhessék látványukat. Amennyiben hasonló jelenséget tapasztalnának, vagy parkjainkat, közös helységeinket, építészeti emlékeinket falfirkával elcsúfító személyeket látnak, azonnal jelezzék ezt a Rendőrség felé!     


Érdemes minél hamarabb megjavíttatni a betört üveget, mert később nagyobb baj is érheti Önöket. Egy idős férfi lakásába úgy jutottak be az elkövetők, hogy a bejárati ajtó betört ablakán keresztül benyúltak és kinyitották azt. A meglepett férfival elhitették, hogy régiségkereskedők és szívesen felvásárolják a megunt régi értékeit. Addig beszéltek, míg a férfi gyanakvását teljesen elaltatták. Egyikük elterelte a sértett figyelmét, addig a másik személy több tízezer forintot tulajdonított el az egyik fiókból. Hatóságunk ismeretlen tettesek ellen indított eljárást lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt. 


Az elégtelen információ könnyen félreértésekhez vezethet, ez történt kerületünk egyik szálódájában is. Egyik szálláshelyről a másikra helyeztek át néhány vendéget, azonban vagy a tolmácsolás nem sikerült teljes mértékben, vagy kevés adatot adott át a vendégfogadós. Mindenesetre az általa meghatározott időpontig a vendégek nem hagyták el a szállodát és a számlát sem egyenlítették ki. Rendőri segítséget kértek az ügy megoldásához. Tolmács segítségével sikerült tisztázni, hogy a csoport számláját egy alapítvány fogja kifizetni és az ideiglenes vendégek a szállót elhagyták.


Az öklét mutatta meg, pedig csak az érvényes jegyét kérte a Déli pályaudvar jegyellenőre a külföldi személytől. A vehemens fiatalember egy esetben arcon ütötte az őt feltartani igyekvő ellenőrt. A férfit járőreink elfogták és előállították. Hatóságunk közfeladatot ellátó személy bántalmazása bűntette megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást.    

  

Vélhetően sokat ivott egy turista, ezért a közte és egy vendég között kialakult vitát egy ütéssel próbálta rövidre zárni. Az ütéskor egy pohár is volt a kezében, melyet a sértett arcán tört szét, így a szilánkok megsebezték az arcát. A verekedő megpróbálta elhagyni a helyszínt, azonban a kiérkező járőrök visszatartották. Kiderült, hogy semmilyen irattal nem rendelkezik, így adatait a nagykövetség segítségével sikerült megállapítani. Ellne garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytatunk eljárást.

Címkék: Rendőrségi hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr986484059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jednota 2014.07.08. 12:14:44

"Kérem, óvjuk meg együtt " - ki kéri? Aláírás?
Nagyon hülyén néz ki a szöveg, hogy semmi konkrétum nincs benne, miért nem lehet leírni, hogy hol történtek az események??

egyker 2014.07.08. 14:44:03

@jednota: Tisztelt Jednota! Az I. kerület Rendőrkapitányság tájékoztatóját közöltük le, a cikket nem mi írtuk.

jednota 2014.07.08. 16:56:44

OK, akkor érdemes lehet meghivatkozni ilyenkor a forrást.

egyker 2014.07.08. 19:49:10

@jednota: PDF-es tájékoztató anyag. A címben szerepel, hogy I. kerületi rendőrkapitányság tájékoztatása alapján.
süti beállítások módosítása