Megkezdődött a Hajadon utca felújítása a budai Várban, emiatt a gyalogút lezárásra került, de az ingatlan tulajdonosok részére a bejárás biztosított.

A kivitelezési munkák várható befejezési ideje 2014. augusztus közepe.

DSCN4752.JPG

 

Olvasóink kérésére online térképen is ábrázoljuk kerületünk aktuális, fontosabb forgalmi változásait. Térképünk elérhető a "Forgalmi változások, útlezárások, megállási tilalmak" mappánkból a  Térkép  feliratra kattintva. 

A Budavári Önkormányzat beruházásában megkezdődött a Budai Várban a Hajadon utca felújítása, amelyre az Önkormányzat 5,5 millió forintot fordít.  A felújítási munkáltok augusztus közepéig tartanak.

Tovább folytatódik a vári útfelújítás: megkezdődött a Hajadon utca felújítása is. A munkálatok során vágott nagykockakővel burkolják le a Tárnok utca és az Úri között lévő Hajadon utcát. A Kard utca felújítása is folyamatosan halad, a járdabontással már elkészültek, jelenleg a szegélyépítés folyik. Erre a beruházásra 31 millió forintot fordít a Budavári Önkormányzat. 

Ugyancsak az Önkormányzat saját beruházásában zajlik a Hess András tér – Szentháromság tér – Szentháromság utca felújítása. Az útpályát egy szintbe hozzák a járdával, az így kapott sétálórészt pedig vágott felületű bazalt nagykockakővel burkolják. A Szentháromság-szobor körüli és a Magyarság Háza előtti téren díszburkolatot építenek. A beruházásra 1,2 milliárd forintot biztost az Önkormányzat a költségvetésében. A Hess András teret már megnyitották a forgalom előtt, a Szentháromság tér és a Szentháromság utca felújítása augusztus elejére készül el. 

Fontos tudnivaló, hogy a felújítás után jelentősen változik a parkolás ezeken a területeken. A Hess András téren a tér közepén lévő járdasziget két oldalán és a Hilton előtti területen lehet parkolni, az Ince pápa szobor körüli kis parknál a korábbi gyakorlattal ellentétben már tilos a parkolás. A Fortuna utcában a pártalan oldalon a szegéllyel párhuzamosan lehet parkolni, a Tárnok utcában pedig mindkét oldalon, a szegély mellett. A felújítás után a Szentháromság téren tilos lesz a parkolás, míg a Szentháromság utcában mindkét oldalon, a szegély mellett lehet majd parkolni. 

Ősszel a Mátyás-templom melletti területet újítja fel az Önkormányzat: itt is vágott bazalt nagykockakő-burkolatra cserélik a meglévő burkolatot. Az Önkormányzat erre a beruházásra közel 700 millió forint támogatás kapott az államtól.  A templom északi oldalán lévő területen július közepén kezdik  meg a munkát és várhatóan szeptember elejére készülnek el vele. A déli oldalon és a templom mögötti területen szeptember elején kezdődik meg a munka és november közepéig tart. 

Ismeretes, hogy a Budai Várban a buszútvonal felújítása a BKK beruházásban zajlik, az útfelújításhoz kapcsolódva az Önkormányzat a járdafelújításokat végzi el. A 2012-ben megkezdődött munkálatok során felújították Bécsi kapu tér egy részét és a Nándor utcát, az Országház utcát, ahol a járda is megújult. A Dísz téren és a Tárnok utcában tavaly kezdődtek el a munkálatok, itt úgynevezett emelt útpályát alakítottak ki a kivitelezők. A járdafelújítást az Önkormányzat végezte: a Budai Vár hangulatához illeszkedő, vágott bazaltkövekből alakították ki a sima járófelületet.   Nyárra elkészült a Fortuna utca felújítása is, a járda itt is az Önkormányzat beruházásában született újjá. 


Kard utca:

A Budavári Önkormányzat beruházásában megkezdődött a Kard utca felújítása is, amelyre az Önkormányzat 31 millió forintot fordít.  A felújítási munkáltok szeptemberig tartanak. A Szentháromság tér és a Szentháromság utca felújítása augusztus elejére elkészül.  

A vári útfelújításhoz kapcsolódva a Budavári Önkormányzat elvégezteti a Kard utca útburkolatának javítását. A munkálatok szeptemberig tartanak. A felújítás a 16-os autóbusz-család közlekedését nem befolyásolja, mert a Fortuna utca megnyitásával a buszok a Fortuna utcán közlekednek. 

Ismeretes, hogy a vári buszútvonal felújítását 2012 óta a BKK végzi, az útfelújításhoz kapcsolódva az Önkormányzat a járdafelújításokat végzi el az érintett szakaszokon. Az elmúlt években felújították Bécsi kapu tér egy részét és a Nándor utcát, az Országház utcát, ahol a járda is megújult. A Dísz téren és a Tárnok utcában tavaly kezdődtek el a munkálatok, itt már úgynevezett emelt útpályát alakítottak ki a kivitelezők. A járdafelújítást az Önkormányzat végezte; a Budai Vár hangulatához illeszkedő, vágott bazaltkövekből alakították ki a sima járófelületet.   

Tavasszal kezdődött meg a Fortuna utca felújítása, a járda itt is az Önkormányzat beruházásában született újjá. A Tárnok utcában, illetve a Dísz téren megismert emeltpályás utat alakítottak ki vágott bazaltból. Az utat június végén vehették birtokba az autósok és a gyalogosok.   

Csatlakozva a BKK vári útfelújítási programjához a Budavári Önkormányzat saját beruházásában felújítja a Szentháromság teret, a Szentháromság utcát és a Hess András teret is.  Az útpályát egy szintbe hozzák a járdával, az így kapott sétálórészt pedig vágott felületű bazalt nagykockakővel burkolják. A Szentháromság-szobor körüli és a Magyarság Háza előtti téren díszburkolatot építenek. A beruházásra 1,2 milliárd forintot biztost az Önkormányzat a költségvetésében. A Szentháromság tér és a Szentháromság utca felújítása augusztus elejére készül el.  Fontos tudnivaló, hogy a felújítás után a Szentháromság téren tilos lesz a parkolás. 

Ősszel a Mátyás-templom melletti területet újítja fel az Önkormányzat: itt is vágott bazalt nagykockakő-burkolatra cserélik a meglévő, elöregedett macskaköves burkolatot. Az Önkormányzat erre a beruházásra közel 700 millió forint támogatás kapott az államtól.  A templom északi oldalán lévő területen július közepén kezdik  meg a munkát és várhatóan szeptember elejére készülnek el vele. A déli oldalon és a templom mögötti területen szeptember elején kezdődik meg a munka és november közepéig tart. 

A nagyobb terek mellett a kisebb vári utak is újjászületnek: tavaly önkormányzati forrásból elkészült a Balta köz és az Anna utca felújítása. Idén a Kard utca és a Hajadon burkolatát újítják meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr686497171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.