Katonai tiszteletadás mellett helyeztek el koszorúkat Budapesten, Hunyadi János szobránál kedden, a nándorfehérvári diadal emléknapján.

Az idén először a Honvédelmi Minisztérium (HM) Rendezvényszervező Hivatala által rendezett kormányzati programsorozat keretében délelőtt fél 10-kor hajókon érkeztek Szentendréről Budapestre azok a gyermekek, akik előző nap katonai foglalkozáson vettek részt a Magyar Honvédség (MH) Altiszti Akadémián.

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hajói díszsortűzzel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltóhajója nemzetiszínű díszvízsugárral tisztelegtek a (Széchenyi István téri) Akadémia kikötőben.

Innen a Lánchídon át, a Clark Ádám téren keresztül a történelmi zászlók és a Magyar Honvédség katonazenekarának felvezetésével haladt végig esőben a díszmenet a Hunyadi János útig Hunyadi János szobrához. Itt koszorút helyezett el a kormány nevében Kun Szabó István vezérőrnagy, a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, a Főpolgármesteri Hivatal nevében Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes, valamint a programsorozaton résztvevő diákok nevében egy diák.

Délben emlékműsor kezdődik a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, ünnepi beszédet mond Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Délután pedig a gyermekek rendhagyó történelemórán vesznek részt a múzeumban.

Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1456. július 22-én a Nándorfehérvárt védő keresztény magyar seregek Hunyadi János vezetésével megsemmisítő vereséget mértek a török hadakra.

 

forrás, fotó: MTI
További információ: Magyarország Kormánya oldalán

Címkék: Nándorfehérvári Diadal Emléknapja

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr886534801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.