Előzőleg írtuk:

A vári buszforgalom csökkentése érdekében buszfordulót építenek a Hilton szálloda alá. A beruházás a Budai Vár és környéke közlekedésfejlesztési projekt része.



Folytatódik az európai uniós forrásból finanszírozott Budai Vár és környéke közlekedésfejlesztési projekt, az önkormányzat március végén kezdte meg a Hilton szálló alatti buszforduló kiépítését, amely várhatóan augusztusra fejezõdik be.

A Hunyadi útról – a Hunyadi szobornál – a buszok lefordulnak majd a Hilton alatti területre (az eddigi gazdasági bejárathoz) és a turisták, látogatók itt tudnak majd kiszállni. A kibõvített és felújított terület alkalmas lesz a nagyobb autóbusz-forgalom fogadására.

Innen a nemrégiben elkészült vári lifttel tudnak kényelmesen és akadálymentesen feljönni a Várba. A Hiltonba érkezõ vendégeknek a szálloda – a beruházáshoz kapcsolódva – fogadóépületet alakít ki, így a vendégek már ezen keresztül érkeznek meg a szálláshelyükre.

A buszfordulóval jelentõsen csökkenthetõ a Várba behajtó buszok száma, ezzel pedig csökken a környezetterhelés, miközben a turisták rendezett körülmények között szállhatnak le a buszokról. Ismeretes, hogy a Schulek lépcsõ tövében, a Dísz térnél vagy a Palota út felsõ részén megálló buszok sok esetben zavarják a forgalmat. A buszforduló kiépítésének költsége mintegy százmillió forint, amelyet az önkormányzat uniós forrásból finanszíroz.

Címkék: Vár buszforduló

Címkék: díszpolgár

Címkék: Honvédelem napja

2015. május 31-étől (vasárnaptól) jelentősen változik a Széll Kálmán tér tömegközlekedési, valamint gyalogos és közúti forgalmi rendje.

Elkészül a végleges útpálya a Krisztina körút Szilágyi Erzsébet fasor felé vezető oldalán, ezért a Szilágyi Erzsébet fasor–Krisztina körút–Széll Kálmán tér csomópontban az eredeti forgalmi renddel közel megegyező rend szerint lehet majd közlekedni.

A Várfok utca Csaba utca és Széll Kálmán tér közötti, alsó szakaszát mindkét irányban lezárják, csakúgy, mint a tér Margit körúti oldalán lévő autóbusz-végállomást, ezért változik az érintett járatok – az 5-ös, a 16-os, a 16A, a 21-es, a 21A, a 22-es, a 22A, a 91-es, a 102-es, a 116-os, a 128-as, a 129-es, a 149-es, a 155-ös, a 156-os, a 222-es, a 916-os, a 922-es, a 956-os, a 960-as és a 990-es busz végállomási le – és felszállóhelye, illetve megállóhelye a téren.

Az új forgalmi rend bevezetésének első napjaiban a helyszínen a BKK munkatársai is tájékoztatást adnak, segítve az eligazodásban. 

 

Részletek a képre kattintva olvashatók:

 

szell_k_ter_4.jpg

 

Címkék: BKK Széll Kálmán tér

Befejezték az új BUBI gyűjtőállomások telepítését a Krisztina téren (Horváth kertben) és az Alkotás utca - Márvány utca sarkon, így a kerékpárúton és a járdán megszűnt az útszűkület. 

A BUBI kerékpárokat várhatóan június elejétől lehet az új gyűjtőállomásokon igénybe venni!

 

dscf7092.JPG

dscf7115.JPG

Címkék: kerékpár BKK Bubi Krisztina tér Alkotás út

megallni_tilos2.jpg

 

Gyermeknapi rendezvény miatt május 31-én  8.00 - 18.00 óra között megállási tilalom lép életbe a Kapisztrán téri parkoló teljes területén

Címkék: megállási tilalom Kapisztrán tér

süti beállítások módosítása