2015. március 16-ától, hétfőtől elkezdődik a Lánchíd budai hídfőjénél lévő villamosalagút átépítése annak érdekében, hogy az új, alacsonypadlós CAF villamosok a budai fonódó villamoshálózat Bem rakparti ágán is tudjanak majd közlekedni. A Clark Ádám téri körforgalom alatt új szerkezetű alagút épül, miközben a felszínen a híd forgalmát nem korlátozzák. A beruházást a budai fonódó villamoshálózat kiépítéséhez kapcsolódva és azzal összehangolva valósítja meg a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásában a Budapesti Közlekedési Központ.

A munkálatok idején – várhatóan 2015 decemberéig – a 19-es és a 41-es villamos helyett a Clark Ádám tér és a Batthyány tér között a meghosszabbított útvonalon, megnövelt üzemidővel közlekedő 17-es villamospótló busszal, illetve a 86-os autóbusszal lehet utazni.

 

Részletes információk a villamosok pótlásáról a képre kattintva érhetők el:

 

lanchid_lezaras1.jpg

Címkék: villamos alagút 19-es 41-es Clark Ádám tér fonódó villamos

Kiviteli dokumentáció Borsos Miklós: „0” kilométerkő című alkotásának áthelyezéséhez és felújító kezeléséhez.

A Clark Ádám tér dél-nyugati részének átépítése-felújítása kapcsán vált szükségessé az említett műalkotás ideiglenes elbontása. A kocka alakú posztamensre helyezett, 280cm magas, 120cm x 90cm befoglaló méretű, keménymészkőből faragott szobor kiemelését, áthelyezését, és ennek kapcsán a szobor állapotának megújítását kellett elvégezzük. A térfelújításhoz kapcsolódóan ez a szobor mintegy 22 cm-rel magasabb szintre és 20-30cm-rel arrébb került. Ehhez a szobrot a talapzatával együtt ideiglenesen szét kellett bontani és néhány méterrel odébb lerakni addig, amíg az említett, magasított alap elkészül. Ez alatt az idő alatt a szobor felületének nagy részén elvégeztük a tisztítást és a szükséges tömítési munkálatokat. A fogadó szint elkészültével, daruval visszaemeltük a szobrot.

Clark 01_1.jpg


A szobor a kő fajsúlya alapján körülbelül 5-6 tonna összsúlyú. A talapzat aláemelését megkönnyítette, hogy a betonalapozás 7-8cm-rel szűkebb méretű,azonban az csak az emeléskor derült ki, hogy a talapzat szűkebb részének alsó 30 cm-nyi része körbe van betonozva. A daru kötelének bekötése és óvatos feszítő tartása mellett bontottuk körbe ezt a betont.

 

 

Clark02_3.jpg

 

Clark03_1.jpg

 

Clark04_1.jpg

 

Clark05_1.jpg

 A szobor bontásának kezdeti stádiuma. A körülvevő betont légkalapáccsal kellett elbontani. 

 

 

Clark06.jpg

 

Clark07.jpg

A kiemelést két részletben végeztük, külön a szobrot és külön a talapzatát.



Clark08.jpg

Az elfektetett elemeket helyben tisztítottuk. 

 

 Clark09.jpg

 A földre fekvő vékony sávot utólag, a visszaemelést követően tisztítottuk és tömítettük.

 

 

Clar010.jpg

A tisztított, tömített állapot

 

 

Clark011.jpg

 

Clark012.jpg

 

Clark013.jpg

 

Clark014.jpg

  A talapzati elem beemelése

 

 

Clark015.jpg

 

Clark016.jpg

 A „Nullás kő” beemelése és a hátsó sávban az elhelyezés utáni tisztítás-tömítés.

 

 Clark017.jpg

 A helyére került, megújított szobor képe


Módy Péter
okl. kőszobrász restaurátor

 

Címkék: felújítás Clark Ádám tér Clark Ádám tér felújítás 0 kilométerkő

 

Képeket köszönjük: "Huropo"-nak

Címkék: Clark Ádám tér Várkert bazár Vörös sün ház

A Budavári Önkormányzat beruházásában elkészült a Clark Ádám tér felújítása és rendezése.  Az újjászületett teret Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere adta át. 

A márciusban kezdődött munkálatok során felújították a térburkolatokat és a zöldfelületek. Mintegy 550 m2 vágott bazalt nagykockakő burkolat építettek ki a téren, és felújították a lépcsőket is. A nagy számban ide látogatókra gondolva új ivókutat és dupla szemetes edényeket is telepítettek. 

Újjászületett a korábban elhanyagolt képet mutató park is, a kertészek mintegy 1200 m2 gyepszőnyeget cseréltek le, 400 m2 területre új cserjét, 30 m2 területre egynyári virágokat ültettek ki. A parkot automata öntözőhálózat öntözi majd. Megtisztították a 0 km követ, a szobor körül pedig új padokat építettek ki. A szobor talpazatához faragott díszkő készül majd, amely mutatja a távolságot és az irányt Magyarország világörökségi helyszínei és megyeszékhelyei felé. 

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere beszédében felidézte, hogy a tér sorsa a '80-as évek elejétől folyamatosan foglalkoztatta a szakembereket, a városvédőket, s ennek eredménye egyebek mellett a 2. világháború után elbontott Sikló rekonstrukciója, a Hunyadi János út gázlámpáinak megmentése és a befalazott országcímer kibontása is. A 0 km kő történetéről szólva elmondta, hogy a XX. század elején Festetics Pál vetette fel a közlekedési hálózat kiindulópontjának megjelenítését, amelyet a Hungária Automobil Club karolt fel és valósított meg. 1932-től a Kereskedelmi Minisztérium épülete melletti járdán állt Körmendi Frim Jenő Madonnát (Patrona Hungariae) ábrázoló márványszobra. A szobor a második világháború alatt megsérült és lebontották. Majd 1953-ban új szobrot állítottak fel, amely egy munkást és egy autókereket ábrázolt. (A Clark Ádám tér történetével, későbbi bejegyzéseinkben még foglalkozunk.)  A ma ismert szobor, amely Borsos Miklós alkotása, 1975-ben került a térre.  

A mostani átalakítás tervezője a Create Value Kft., kivitelezője a D and D Builder Kft. A 0 km kő restaurálását és tisztítását Módy Péter kőszobrász restaurátor végezte. A felújítás és a kávézópavilon építésének költsége mintegy 200 millió forint volt, amelynek nagy részét az Önkormányzat saját forrásból finanszírozta, 30 millió forintos közérdekű felajánlás érkezett erre a célra. 

A tár átadása után, várhatóan augusztus elején nyit meg a tavaly már elkészült kávézó; a pavilon építésével az az Önkormányzat célja az volt, hogy a turisták által látogatott területet ne illegális árusok foglalják el.

Képeinken a mai átadást, valamint a tér egykori állapotát láthatják:

 


Kapcsolódó: Átadás előtti képriportunk

Címkék: átadás Clark Ádám tér Clark Ádám tér felújítás

 A Clark Ádám téri park a mai nappal már látogatható,
az avatási ünnepségére szeretettel várjuk olvasóinkat!



MEGHÍVÓ
 
A Budavári Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt
2014. július 25-én 11.00 órakor
az újjászületett Clark Ádám tér
avatási ünnepségére majd az azt követő fogadásra.
 
Helyszín: I. Clark Ádám tér - kávézó
 



Képeink: 

Címkék: avatás átadás Clark Ádám tér Clark Ádám tér felújítás

Ismeretlen elkövetők ismételten összefirkálták a Budavári Sikló melletti támfalat. Bár a terület nem a Budavári Önkormányzat fenntartása alá tartozik, kiemelt fontossága miatt az Önkormányzat  - a rendőrségi feljelentés és helyszínelés után - elvégeztette a támfal azonnali tisztítását. 

A további firkálás megelőzése érdekében várhatóan a jövő hét folyamán trombitafolyondárt ültetnek a támfal elé, így a támfal a kúszónövény által takarásba kerül.

Alagút tető.jpg

Alagút tető 2.JPG

Címkék: sikló támfal firkálás grafiti Clark Ádám tér

süti beállítások módosítása