Címkék: játszótér Rumini Mária tér

Vasárnap délután a gyermeknapon átadták az I. kerületi Mária téren található Rumini-játszótér második ütemét, amelyben egy nyolc méter magas, ágyús, csúszdás vár, egy függőhíd és több logikai játék készült el. 

A Rumini-játszótér kialakítása két ütemben történt meg: tavaly Mikulás napján adták át a játszótér első ütemét, akkorra készült el a Szélkirálynő, a hatalmas, háromárbocos kereskedőhajó.


Május 25-én elkészültek az új játékelemek, amelyek megelevenítik egész egérvárost, a fal egy újabb részét pedig ismét Kálmán Anna, a Rumini-könyvek illusztrátorának rajzai díszítik.

DSCN3657.JPG


Berg Judit, a Rumini-könyvek írója elmondta, hogy a Budavári Önkormányzat kereste meg azzal az ötlettel, hogy közreműködjön a Rumini által ihletett játszótér kialakításában a Mária téren, ahol egy már meglévő parkot bővítettek tovább. A második ütemben elkészült új elemek terveit szintén az írónő és az illusztrátor készítették az önkormányzattal együttműködve.

Az önkormányzat már több tematikus játszóteret alakított ki a kerületben: elsőként a Franklin utcai játszótéren a Magyar Mesehősök Falát készíttette el, majd a Gellérthegyen a Vuk-játszótérrel lepte meg a családokat.

A Vuk-játszótér jelenleg a kisebb gyerekek igényeit elégíti ki, így ennek bővítését és megújítása is tervben van a közeljövőben.  A tervek között szerepel még egy Pom-Pom-játszótér kialakítása a Naphegy téren, amelynek terveit Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikus készíti el.

A játszótér építéséről régebbi képeket a képre kattintva láthat.

DSCN3662.JPG

Címkék: Rumini Víziváros Mária tér

A Budavári Önkormányzat gyermeknap alkalmából szeretettel várja a gyermekeket az alábbi ingyenes programokra:

 

Budai vár, Kapisztrán tér:

10.00 - 14.00 óra között

10.00  Állatsimogató és pónilovaglás
11.00  Csillagszemű táncegyüttes műsora
11.00  Arcfestés és csuhébaba készítés (a Városháza aulájában)
11.30  Kolompos Együttes
12.00  Köszöntő (Soltész Miklós és Nagy Gábor Tamás)
12.45  Tombola és kvízjáték
13.00  Madách Musical előadása
13.45  Tombola és kvízjáték
.
.

Víziváros, Mária tér:

16.00 - 18.00 óra között

 

16.00  Felújított Rumini II. játszótér átadó ünnepsége,
16.05  Nagy Gábor Tamás köszöntője 
16.15  Rumini előadás a játszóvárban
.
.

Az 1 hete zárva tartó játszóteret számos új játékkal bővítették. Megújult a mesefal és a zöldterület, ütéscsillapító öntött gumi burkolatot telepítettek a hinták és a csúszdák környezetében, kedvezőbb helyekre helyezték át a padokat, és a szülők kérését teljesítve várhatóan mobil WC is helyet fog kapni a vasárnap 16 órakor nyíló Rumini játszótéren. 


Képeink a felújításról:


 

 

Címkék: játszótér Rumini Budai vár Gyermeknap Mária tér Kapisztrán tér


Rumini2.jpg


Május 25-én  16 órakor átadják a kibővített Rumini játszóteret a Mária téren. A felújítási és építési munkálatok miatt május 17-től május 25-ig lezárásra kerül a Mária téri játszótér!

Legközelebbi játszótér: Franklin utca ( 200 méter) 
Szíves türelmüket kérjük!

Képeink a május 16-i állapotokról:

Címkék: játszótér Rumini Mária tér

Folyik a Mária téri Rumini játszótér hátsó részének felújítása, emiatt a hinták, csúszda, homokozó és egyes rugós játékok továbbra sem használhatók.

Információnk szerint (az időjárás függvényében) jövő héttől várhatóan 1 hétig a játszótér hátsó részét teljesen lezárják, türelmüket kérjük. 

Mária 01.JPG

Mária 02.JPG

Címkék: játszótér játszóterek Rumini Mária tér

Építési munkálatok kezdődnek a Mária téri játszótéren, emiatt a játszótér hátsó része lezárásra került, a csúszdák és rugós játékok ideiglenesen elbontásra kerülnek várhatóan május végéig. 

A játszótér többi része egyenlőre továbbra is használható marad.

DSCN2819.JPG

Címkék: játszótér felújítás Rumini Mária tér