A nemzeti ünnep programjai Budapesten

 

2014. augusztus 19. (kedd)

10.00-24.00
Magyar Ízek utcája a budai felső rakparton.
Az Ország Tortájának, az Ország Cukormentes Tortájának és a Honvédség Tortájának ünnepélyes felvágása 10.00 órakor


10.00-24.00
Családi programok és koncertek a Clark Ádám téren

A Clark Ádám téren többek között fellép a Kolompos együttes, a Besh o’ drom, Szirtes Edina Mókus és a Fabula Rasa, a Ghymes Együttes, valamint a vendégségbe érkezett külhoni fiatal magyar tehetségek szerte a világból


18.00–19.00
Ökumenikus Istentisztelet a Szilágyi Dezső téri Református Templomban
Igét hirdet Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

 


2014. augusztus 20. (szerda)

8.30-10.00 
Díszünnepség a Kossuth téren
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjei az állami vezetők, a szülők, a hozzátartozók és az egész ország nyilvánossága előtt teszik le a tiszti esküt. Az ünnepségen beszédet mond Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és Hende Csaba honvédelmi miniszter


10.00 -16.00
Nyitott Parlament

Az érdeklődők megtekinthetik a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot, valamint a Szent Koronát.
A programra előzetes regisztráció nem szükséges, a belépés mindenki számára ingyenes. Az érdeklődők az Alkotmány utca felől közelíthetik meg az Országházat


10.00 -18:00
Koncertek a Clark Ádám téren
A Clark Ádám téri színpadon fellép a Magyar Rhapsody projekt, az Ivan and the Parazol, Ed Phillips és a Memphis Petrol, Ferenczy György és a Rackajam, Deák Bill Gyula és zenekara.
A műsort a Petőfi Rádió vezeti


10.00-22.00
Magyar Ízek Utcája, a budai rakparton


15.00 
Kenyéráldás és aratómenet a Szent István szoborhoz


17.00 
Ünnepi szentmise a Bazilikában


18.00 
Szent Jobb körmenet
Az ünnepi szentmise után a Szent Jobbot a Magyar Honvédség alakulatai és a körmenet kíséri a Szent István Bazilikától


19.00-21.00
Kívánságlánc a Petőfi Rádióval


21:00 
Ünnepi tűzijáték a Duna-parton
A három uszályról és a Lánchídról fellőtt rakéták látványa szolgáltatja a hagyományos ünnepi fényjátékot.

 

A budai Várban Mesterségek Ünnepe, a budai rakparton a Magyar Ízek Utcája szórakoztatja a látogatókat egész nap.

 

A nemzeti ünnephez kapcsolódó forgalomkorlátozásokról az alábbi elérhetőségen kaphatnak tájékoztatást:
http://egyker.blog.hu/2014/08/14/forgalomkorlatozas_a_nemzeti_unnepen

 

 

Tömegközlekedési változások:
(részletes információért kattintson a térképre)

aug20.jpg

 

 Oldalunkat a beérkezett információk alapján folyamatosan frissítjük! Előre tervezett forgalmi változásokról, megállási tilalmakról oldalon jobb oldalán a "Forgalmi változások, útlezárások, megállási tilalmak" menüpont alatt találhatnak térképes tájékoztatást.
A nemzeti ünnepel kapcsolatos forgalmi változásokat sárga színnel, az 
Ironman sportrendezvénnyel kapcsolatos forgalmi változásokat zöld színnel jelöltük. 

 

A nemzeti ünneppel kapcsolatos bővebb információért kattintson a képre:

aug20.png

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: programok augusztus 20 nemzeti ünnep Tűzijáték

 

A cikk nagyobb méretben történő megtekintéséhez kattintson a képre:

Halászbástya játék.jpg

Címkék: Tűzijáték Halászbástya Fotópályázat