hibridbusz.jpg

Februárban további, új hibrid, új dízel, valamint használt, jó állapotú, sűrített földgázzal (CNG) működő buszok állnak forgalomba a fővárosban. A Fővárosi Önkormányzat és a BKK számára kiemelten fontos a környezettudatosság és, hogy alacsony károsanyag-kibocsátású, korszerű járművekkel biztosítsa a közösségi közlekedési szolgáltatást a fővárosban.


Ennek újabb állomása, hogy február 1-jétől 6, február 14-étől pedig már 11 vadonatúj hibridbusz közlekedik a várost átszelő 5-ös és a 9-es járatok vonalán.
A T&J Kft. által üzemeltetett hibrid buszok mellett a BKV üzemeltetésében 9 új, alacsonypadlós PKD (partially knocked down kit) Ikarus 127V, valamint 12 használt, jó állapotú gázüzemű busz is forgalomba áll. Az újabb alacsonypadlós buszok érkezésének köszönhetően számos vonalon kiterjesztik az alacsonypadlós szolgáltatást és lehetőség nyílik régi, környezetszennyező, magaspadlós buszok selejtezésére.

Még több alacsonypadlós busz a fővárosban

A hibridbusz-flotta első darabjai február 1-jétől a hét minden napján közlekednek, melyekkel a Krisztinavárosi 5-ös és a 9-es járat vonalán utazhatnak ügyfeleink. Az ezekről a vonalakról felszabaduló alacsonypadlós járművek a 20E, a 30-as, a 30A, a 34-es, a 106-os és a 230-as vonalakon növelik az alacsonypadlós menetek számát.

2015 februárjában az összesen 32 jármű forgalomba állásával lehetőség nyílt arra, hogy a hétvégi napokon kizárólag alacsonypadlós autóbuszok közlekedjenek az 5-ös, 20E, 30-as, 33-as, 57-es, 68-as, 85-ös, 86-os, 87-es, 105-ös, 119-es, 136E, 147-es, 148-as, 155-ös, 157-es, 157A, 159-es, 160-as, 166-os, 181-es, 182-es, 184-es, 183-as, 187-es, 191-es, 200E, 220-as, 224-es, 236-os, 257-es, 260-as, 260A, 266-os, illetve az agglomerációs vonalakon megkönnyítve a kerekesszékkel és babakocsival utazók közlekedését. A BKK célja az, hogy 2018-ban már kizárólag alacsonypadlós buszok közlekedjenek a teljes budapesti hálózaton.

Kedvezőbb fogyasztás, környezetbarát közlekedés

2015. február 1-jén, vasárnap – a január közepén bemutatott hibrid buszt követően – újabb 6 csuklós jármű áll forgalomba a fővárosban. A fejlesztéssel Budapest is belép azon nagyvárosok közé, amelyek útjain környezetkímélő, hibrid meghajtású autóbuszokkal utazhatnak a közösségi közlekedés szolgáltatásait igénybe vevők. Sőt, a magyar fővárosban fog üzemelni Európa egyik legnagyobb csuklós hibridbusz-flottája. A járművek motorja a jelenleg létező egyik legmodernebb technológiát képviseli az autóbusz-közlekedésben, azaz kisebb környezet- és zajterhelést jelentenek Budapest számára.

A Budapesti Közlekedési Központ megrendelésére a T & J Busz Projekt Kft. által üzemeltetett, most beszerzett csuklós buszok a Volvo 7900A hibrid változatai, melynek hagyományos dízelmotoros típusaiból 53 jelenleg is közlekedik a budapesti agglomerációs vonalakon. A járművek az Euro 6-os károsanyag-kibocsátási normának megfelelő, dízel-elektromos hajtású autóbuszok, valamennyi akadálymentes, 100%-ban alacsonypadlós, légkondicionált, és FUTÁR-ral is felszerelt. A buszokon több kamera gondoskodik az utasok biztonságáról és védi a járművet a rongálóktól.  Meghajtásuk miatt a gyári adatok alapján 25-35 százalékkal is kedvezőbb lehet a fogyasztásuk a dízel változathoz képest.

Címkék: busz hibrid busz BKK 5-ös busz

Szembe ment a forgalommal a 86-os busz csütörtökön reggel - közölte az Origo megkeresésére a BKV tájékoztatási osztálya. A közlekedési vállalat azt írta, hogy a buszsofőr egy rossz döntés miatt a Rudas fürdőnél letért a járat útvonaláról, amelyre az Erzsébet híd budai hídfőjénél, a forgalommal szemben próbált meg arra visszatérni.

A buszvezetőt azonnal felmentették a munkavégzés alól, azt pedig, hogy pontosan mi történt, vizsgálják.

A cikket és a videót megtekintheti az Origó hírportálon

Címkék: busz BKK

Okt23_1.jpg

A nemzeti ünnep programjai

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére

OKTÓBER 23.

9:00
Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonása a Kossuth téren

9:00  
Budavári Önkormányzat megemlékezése a Tabánban


10:00 - 16:00
Családi programok
Parlamenti nyílt nap 
Ingyenes belépés a Terror Háza Múzeumba
Filmvetítések a Corvin és a Tabán Moziban
Családi nap a Hadtörténeti Múzeumban 


10:00 - 17:00
'56-os séta a Magyar Rádió épületében


10:00
Szabadtéri fotókiállítás a Széna téren;

az '56-os forradalom kultikus helyszínei akkor és most


17:00 - 19:00
Hobo koncert és fényfestés a Műegyetem előtti téren


19:00
Díszelőadás a Magyar Állami Operaházban, ahol ünnepi beszédet mond Áder János Magyarország Köztársasági Elnöke.

 

 

Forgalmi változások Október 22-25 között

 

Nemzeti ünnepünk, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója, október 23-a alkalmából városszerte több helyszínen tartanak rendezvényeket: október 22-én, szerdán délután a budai felső rakparton számos BKK járat útvonala a rendezvényen résztvevők létszáma alapján módosul 
(Érintett kerületi járatok: 7-es busz család, 17, 18, 19, 41, 86, 160, 260), míg 23-án főleg a belvárosi járatok útvonala változik.


Részletes információ a képre kattintva érhető el:

01_2.png

 

Címkék: programajánló busz október 23 villamos BKK Forgalmi változások

Bár nem kerületi hír, mégis számos hasonló "ráncajtós" autóbusz közlekedett kerületünkben a 80-as és 90-es években pl. a 86-os  vagy a 60-as buszok vonalán. 

A mai napon utoljára közlekedik az Ikarus 280-as „harmonikaajtós”, BPO 479-es rendszámú autóbusz a 7E járaton, összesen 10.351 állományban töltött nap után.

Ráncajtós.jpg

A busz menetrendje:
• Újpalota, Nyírpalota út–Blaha Lujza tér M: 11:04, 12:43, 13:49, 14:47, 15:47, 16:47, 17:49

• Blaha Lujza tér M –Újpalota, Nyírpalota út: 11:30, 13:10, 14:15, 15:12, 16:12, 17:12, 18:18

Akik megörökítenék az immár 28 éves autóbuszt, lehetőségük lesz fotókat készíteni a búcsúzó járműről, ami – a 205-ös pályaszámú szintén, harmonikaajtós trolibusszal együtt – 2014. október 4-én 11 órakor a Városligetben (Dvorzsák sétány–Olof Palme sétány–Zichy Mihály út csomópontján) várja rajongóit. 


Részletek:
http://www.bkv.hu/hu/ranctalanitas_a_bkvnal

Címkék: busz BKK

Buszteszt a Lánchíd utcában

 2014.09.29. 19:27

A képeket köszönjük MarkusDexter - nek.

 

Kapcsolódó BKK közlemény:
Biztonságos a buszközlekedés a Lánchíd utcában

Címkék: busz Lánchíd Lánchíd utca

Folyik a jelzőlámpás csomópont kialakítása valamint a jelzőlámpák behangolása a Szarvas téren, emiatt útszűkület nehezíti a közlekedést.  Hosszabb menetidővel közlekednek az 5,  86, 178-as autóbuszok a Belváros felé, valamint időszakosan kisebb torlódások alakulhatnak ki a Krisztina körúton, a Szarvas tér előtt. 


A Naphegy térségében élők biztonságosabb közlekedése érdekében a Kereszt utcánál új jelzőlámpás csomópontot is kialakítanak, továbbá a Szarvas tér - Apród utca kereszteződésében is új jelzőlámpák fogják biztosítani a biztonságos közlekedést, ahová - információnk szerint - a 18-as villamos Döbrentei téri megállóhelyét is áthelyezik.

 

Képeink:

Címkék: busz villamos tér BKK 18-as Szarvas tér Döbrentei

süti beállítások módosítása