taban_fesztival_1.jpg

free.jpg


A tájékoztató nagyobb méretben történő megtekintéséhez kattintson a képre: 

tabanfeszt.jpg

A Tabán a Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos terület nagy történelmi múlttal dicsekedhet, emellett a nagy tágas park az 1970-es évektől a hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó helyszíne lett. A minden évben megtartott Május 1-i koncertek hagyománnyá váltak, az évek folyamán fellépett itt a „nagy generáció” összes képviselője. Sajnálatos, hogy a Fesztivált a 80-as évek végén, 90-es évek elején szüneteltették.

A hagyományt a Rózsa Records 1997-ben újította fel. A folyamatosság megőrzése mellett, azóta is minden évben megrendezi a Május 1-i Tabán Fesztivált.


A Fesztivál mára ismét kivívta magának azt a rangot, amelyet a 70-es években jelentett a magyar könnyűzenei életben. A ”nagy öregek” mellett, mindig szerepet kapnak, fiatal zenekarok is, ennek hatására a fiatalabb korosztály megismeri az előző generáció zenéjét és a helyszínre kilátogató idősebb korosztály bepillantást nyerhet a mai zenei életbe. A közönség széleskörű érdeklődését figyelembe véve a könnyűzene közkedvelt előadói léptek fel, így fiatalok és idősebbek, lágyabb dallamokat és rockosabb zenét kedvelők is láthatták, hallhatták kedvenc magyar előadóikat. Elmondható, hogy a Fesztivál a magyar könnyűzenei élet különböző generációinak találkozó helye, ahol rangot jelent fellépni.


Az elmúlt években körülbelül negyedmillió ember jött el az ország több pontjáról a rendezvényekre. Mivel a koncertek ingyenesek, anyagilag nem terhelik meg a családok pénztárcáját, így minden érdeklődő részese lehet az igényes magyar élőzenének.


A Fesztivál mindig élen járt az élőzene népszerűsítésében, csak olyan zenekarok, előadók léptek fel, akik élőben játszanak a koncerteken. Ez még abban az időszakban is így volt, amikor a hazai könnyűzenei életben az úgynevezett „tátogó” zenekarok kerültek előtérbe.


Az elmúlt évek tapasztalatait úgy tudjuk összegezni, hogy a térség és a Főváros legnagyobb szezonnyitó, tavaszi eseménye, a Tabán rendezvény. Az előadók számára lehetőség, hogy nyilvánosságot kapjon zenéjük, a közönség szempontjából a jó szórakozás mellett fontos, hogy minél többen részesei lehessenek egy ilyen nagyszabású, kulturális könnyűzenei rendezvénynek. Kulturális életünk fontos része, hogy a hazai élőzenét támogassuk, lehetővé tegyük a zene szabadságát és nagy nyilvánosságát, mind az előadóknak, mind a zenekedvelőknek egyaránt.

Címkék: koncert fesztivál Beatrice Tabán Mobilmánia Takáts Tamás Blues Band Török Ádám & Új Mini EDDA Művek

Programajánló: Beethoven Budán

 2015.04.17. 12:24

beetoven.jpg

 


Május 7. csütörtök 19.00:
Bogányi Gergely zongorakoncertje a Bogányi-zongorával


boganyi_zongora_1.jpgHelyszín: MTA Vári Kongresszusi terem (1014 Budapest Országház utca 30.)

Május 7-én, az emlékkoncerten Bogányi Gergely lép fel a Bogányi Zongorával. A számos technikai újítással készült hangszert a nagyközönség eddig csak két alkalommal hallhatta: a januári bemutatót követően egy márciusi koncerten. A Bogányi Zongora most a Budai Várban is bemutatkozik, a Beethoven emlékkoncerten. Napjaink egyik legragyogóbb zongoraművésze Beethoven műveit szólaltja meg egyedi hangszerén.

Műsor: 

Közreműködik:
Bogányi Gergely – zongora

Jegyár: 2500 Ft


Május 8. péntek 19.00
Az Orfeo zenekar Beethoven-koncertje korhű hangszereken

vashegyi_gyorgy.jpgHelyszín: MTA Vári Kongresszusi terem (1014 Budapest Országház utca 30.)

Műsor:
Beethoven: B-dúr rondo zongorára és zenekarra, WoO 6
Somlai Petra – fortepiano

Beethoven: G-dúr románc hegedűre és zenekarra, Op. 40
Paulik László – hegedű

Beethoven: C-dúr hármasverseny zongorára, hegedűre és csellóra, Op. 56
Somlai Petra – fortepiano
Paulik László – hegedű
Maróth Bálint – cselló
 
Vezényel: Vashegyi György

Jegyár: 1250 Ft


Május 8. péntek 20.30
Sárik Péter Trió: jazzimprovizációk Beethoven-művekre
 

Helyszín: Várkert Bazár – Rendezvényterem (Ybl Miklós tér )

 

Sárik Péter Trió számos jazz feldolgozással gazdagította az elmúlt években a zenei kínálatot. A Jazzkívánságműsor koncepció adaptációi érintik a pop és rockzenét, a népzene világát, és természetesen klasszikus zenét, arra viszont még nem volt példa, hogy a zenekar egy szerző több művét is újragondolja.

"Megtisztelő és hatalmas feladat egy olyan korszakalkotó zeneszerző műveit feldolgozni, mint Beethoven. Mint minden újragondolásnál, itt is nagyon fontosnak tartottam megőrizni a szerzemények eredeti üzenetét és hangulatát. E mellett megpróbáltam elképzelni, hogy, ha a Mester ma élne, és lenne egy ilyen nagyszerű jazz-triója, mint nekem, hogyan hangszerelné át a saját darabjait. Úgy gondolom ma is merész, karakteres és újító szellemű lenne. Ezt az irányt követtük mi is a feldolgozásoknál, így valószínűleg többször meglepjük majd a közönséget, hisz bátran használjuk a ma divatos ritmusokat, a modern jazz és pop zene új stílusjegyeit. Nagyszerű játék ez, és többszörösen bebizonyosodott, hogy az igazán nagy művek nem csak az idő próbáját állják ki, hanem mai környezetbe kerülve újjászületnek, és olyan hatást keltenek, mintha most írták volna őket" (Sárik Péter)

A koncert repertoárjában Beethoven szimfóniáinak és zongoraszonátáinak részleteit adja elő a zenekar. A különleges ősbemutató nem nélkülözi a megszokott Sárik Péter Triós karakterjegyeket - a közönség is aktív szerepet kap az est folyamán.

Sárik Péter Trió tagjai: 
Sárik Péter – zongora
Fonay Tibor – basszusgitár, bőgő
Gálfi Attila – dob)

Jegyek: 2500 Ft

 

Május 9. szombat 19.00
Beethoven-koncert két zongorával és Beethoven-dalokkal

 

Helyszín: MTA Zenetudomány Intézet – 1014 Budapest Táncsics Mihály utca 7.

Műsor: 
Beethoven: 4 dal (ének-zongora)
- Andenken WoO 136
- Mignon Op.75. No.1.
- Arie italiane, Op. 82, La partenza 
- Der Wachtelschlag

 

Beethoven: 8 variáció Waldstein gróf témájára WoO 67, C-dúr (zongora-négykezes)
Beethoven: V. Esz-dúr (Emperor) zongoraverseny Op. 73 (két zongorás verzió)

Közreműködik:
Czébely Beáta – zongora
Nagy Csaba – zongora
Brassói-Jőrös Andrea – ének

A belépés ingyenes.

 

Május 10. vasárnap 16.00
Beethoven egy fiatal tehetség előadásában - Berecz Mihály zongorakoncertje

 

Helyszín: Budavári Önkormányzat Városháza

Műsor: 
Beethoven: Á-dúr szonáta Op.2 No.2
Beethoven: Eroica variációk Op.55

 

Közreműködik:
Berecz Mihály – zongora

A belépés ingyenes.


A koncertekre április 15-től jegyek válthatók a Broadway jegyirodákban, az Interticket hálózatán, a budavári Városházán, valamint az előadások előtt a helyszínen.


További információk:

http://beethoven-budan.blog.hu/

Címkék: koncert Beethoven

plakat_20150425-page-001.jpg

Címkék: koncert orgona Bednarik Anasztázia


A kép nagyobb méretben történő megtekintéséhez kattintson a képre!

Advent small.jpg

Címkék: koncert Bach Advent Sebestyén Márta Budavár Purcell Kórus Brevis kórus Orfeo Zenekar

Ingyenes utcabállal, koncertekkel és családi programokkal ünnepli a felújított Lánchíd utca átadását augusztus 29-én a Budavári Önkormányzat.

A Lánchíd utca újjászületését utcabállal ünnepli a Budavári Önkormányzat a Várkert Bazár előtti Duna-parton. Az augusztus 29-i rendezvényen délután 15 órától Gasztro utca és a Magyar Ízek Vására, Gubás Gabi és zenekarának gyerekkoncertje, a Mesemúzeum szervezésében interaktív játékok, foglalkozások és Csukás István hősei: Pom-Pom, Gombóc Artúr és a többiek várják a legkisebbeket. 17 óra 30 perctől a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola tanítványai a Bogármesétől a street dance-ig című produkcióval lépnek színpadra, majd a budapesti premier előtt részleteket láthat és hallhat a publikum a Mamma Mia! című musicalből, a Madách Színház társulatának előadásában. Este 7 órától az R-GO zenekar koncertje zárja a felújított Lánchíd utca átadóját.

Augusztus 29-én, pénteken 15 órától ingyenes hajójáratot biztosít a Budavári Önkormányzat a Petőfi térről – az Erzsébet híd pesti hídfőjétől – a Várkert Bazár újonnan épített kikötőjéig.

 

Utcabál a Lánchíd utcában 


Augusztus 29-én utcabállal avatja fel az I. kerületi önkormányzat a megújult Lánchíd utcát. Zene, tánc, gasztroutca várja a látogatókat. A Pesti Vigadó elől ingyenes hajójárat is indul a helyszínre. 


A Várkert Bazár teljes egészében megnyitja kapuit a látogatók előtt, az épületegyüttes bejárása és a programokon való részvétel ingyenes!

Augusztus 29-én 14.00 órakor Tarlós István főpolgármester, Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester és L. Simon László a Miniszterelnökség Parlamenti Államtitkára átadják a felújított Lánchíd utcát.

A szalagátvágást követően nemcsak az utca, de a Várkert bazár is megnyílik a látogatók előtt.

Részletes programok: 

15.00 órától Gyermekprogramok
A Mesemúzeum Csukás István hőseit hozza el a Lánchíd utcába. A játéksátorban itt lesz Picúr és Pom Pom, Gombóc Artúr és Festéktüsszentő Hapci Benő is, akikkel nemsokára a naphegyi Pom Pom játszótéren is találkozhatnak a gyerekek. Hogy pontosan mikor? Az is kiderül a Lánchíd utcában! 

15.30 – 16.30 Gubás Gabi és zenekara
A népszerű színésznőt most új oldaláról ismerhetjük meg. Zenekarával Puff Ancsiról énekel a gyerekeknek. 

16.30. Ybl Miklós gyerekszemmel 
Az Ybl Bicentenárium – Az Építészet Éve alkalmából meghirdetett rajz- és fotópályázat ünnepélyes eredményhirdetése és kiállítás megnyitó ünnepsége. 

17.30. Bogármesétől a Street Dance-ig
A Madách Színház Társulata és a Madách Musical Tánc és Zeneművészeti Iskola bemutatója. Meglepetésként a fellépő művészek premier előtti bemutató tartanak a Mamma Mia! musicalből is. 

19.00 R-GO koncert
Szikora Róbert és zenekara fergeteges hangulatú koncerttel készül. 

Megközelítés: 
A 16-os és 86-as autóbuszokkal a Clark Ádám tér felől. 
A pesti Vigadótól ingyenes hajójárat indul a helyszínre. 
A 19-es és a 41-es villamos a rendezvény ideje alatt nem közlekedik. 
A belépés valamennyi programra ingyenes. 

 

A hirdetmény nagyobb méretű megtekintéséhez kattintson a képre


Varutcabal_A5.jpg

Címkék: koncert utcabál Várbazár Várkert bazár Lánchíd utca R-go

 Mátyás Templom.png


2014. június 29-én a Budapesti Mátyás templomban lép fel az Európában több koncertet is adó Highland Park United Methodist Church Chancel Kórus.

Énekelnek a 18 órai szentmisén, majd 19.30-tól orgonával kísért egyházzenei és gospel hangversenyt adnak elő.

Karnagy: Richard Sparks.
Orgonánál: Bradley Welch.

A belépés ingyenes!

Címkék: koncert hangverseny kórus Mátyás templom