A két fiatalkorú fiú gyanúsítható azzal, hogy 2014. február 22-én hajnalban három rablást követett el a fővárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 16 éves és egy 17 éves budapesti fiú ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két gyanúsított 2014. február 22-én 5 óra 45 perc körüli időben Budapesten, a Lánchíd budai hídfőjénél leszólított egy férfit, akitől az értékeit követelték. A sértett megpróbált elszaladni, de a két fiú utolérte és megfenyegették, hogy megszurkálják, ha nem adja át az értékeit. A sértett a fenyegetés hatására átadta a nála lévő készpénzt, míg az egyik gyanúsított a nadrágja zsebéből kivette a mobiltelefonját. Mindezek után elmenekültek a helyszínről. A sértett egy járókelőtől kért segítséget, aki hívta a rendőröket. Az I. kerületi járőrök egy órán belül a Döbrentei utcában elfogták a két fiatalkorú gyanúsítottat.

A jelenlegi adatok szerint két fiú gyanúsítható azzal is, hogy ugyanezen a hajnalon, 1 óra 30 perc körüli időben a Budapest XI., Móricz Zsigmond körtéren szintén elkövetett két rablást, melyek során egy mobiltelefont és készpénzt szereztek meg a sértettektől.

A két gyanúsítottat az I. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásukra.  
/police/

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr45831982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.