A Budavári Önkormányzat, a Magyar Nemzeti Bank és a Széchenyi Hitelszövetség együttműködésével lakossági fórumot tartanak 2015. március 18-án, szerdán 17.00 -19.00 óra között a Városházán. 


A jelenlegi sokféle jogszabályi változás kapcsán több családnak vannak, lehetnek gondjaik, kérdéseik a devizahitelekkel (lakás, autó, személyi kölcsön) kapcsolatban. 
A szerződések megkötésekor mindenki jó üzletnek tartotta a devizában történő hitelszerződés megkötését. Ekkor úgy tűnt, hogy a feltételek igen kedvezőek és lehetőséget adott a családoknak, hogy többféle célt időben gyorsabban megvalósítsanak ennek segítségével, melyet még a reklámok is erősítettek.

Arra azonban ahová a mai napig elérkeztünk, szinte senki nem számított.

Még mindig többszázezer családot érint a devizahitelezéssel kapcsolatos probléma. Több esetben emberi kapcsolatok mennek/mentek tönkre, vagy éppen a sok stressz miatt az egészségük látta ennek kárát. 
A jelenlegi jogszabályi változásokról a média tényeket közöl, mi megpróbálunk emberközpontú ismereteket adni.
Annak a lehetőségét biztosítjuk az Önök számára, hogy ismerjék meg jogaikat, kötelezettségüket, mozgásterüket a mai törvényi szabályozással kapcsolatban. Megoldási módszereket, lehetőségeket mutatunk be, nem okokat, okozatokat, áldozatokat, bűnösöket!

Közeleg a banki elszámolási határidő, amely minden devizakölcsönre vonatkozik (2015.03.01-04.30)!

Az Önkormányzat és az MNB támogatásával a Széchenyi Hitelszövetség ezúton tisztelettel meghívja Önt és kedves hozzátartozóit az alábbi időpontban megtartott ankétra.

„A devizahitelek és ÖN" egy olyan fórum, ahol lehetőséget kap, hogy kérdéseire iránymutatást kapjon!

Időpont: 2015. március 18. szerda

Helyszín: Budavári Önkormányzat Városháza (I. Kapisztrán tér 1.)

PROGRAM:
17:00 - 17:45 A devizahitelekkel kapcsolatos törvényi háttér ismertetése (megszűnt kölcsönök, problémamentes fizetés, késedelem, felmondás, végrehajtás, követelésengedményezés, peres eljárás) 

17.45- Egyéni kérdések feltevése-válasza, őszintén, nyíltan!

Kérjük, jöjjenek, tájékozódjanak és kérdezzenek!
Minden érdeklődőt tisztelettel várnak a szervezők!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr437240543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.