A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat nyílt közbeszerzésen keres kivitelezőt a Lánchíd utca felújításának második ütemére. A becsült ár nettó 908 millió forint.
A feladat keretében közel 20 ezer négyzetméter aszfalt burkolatot kell elbontani, majd lerakni vágott bazaltból 6 ezer, nagykocka bazaltból pedig közel 7 ezer négyzetméter burkolatot. A kerékpárút felülete 2230 négyzetméter, de szerepel a feladatok között egy villamos megálló létesítése is.
A projektet az EU a KÖZOP keretből támogatja. A munka március elsején indul, és az év végére kell befejezni.
Ajánlatot az a társaság tehet, amelynek az elmúlt három - lezárt - üzleti évben, az átlagos éves nettó árbevétele elérte a 750 millió forintot. Ezen belül a közterület rendezéshez kapcsolódó építési munkák kivitelezéséből származó árbevételnek el kellett érnie az évi 500 millió forintot.
Az ajánlattételi határidő február 20., a legolcsóbb ajánlat lesz a nyertes.
Forrás: MTI.
Megjelent a Lánchíd utca felújítása második ütemének a tendere
2014.01.08. 14:48"A nap látképe"
2014.01.06. 18:36Egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket Saly Noémi által publikált képeslapra, melyen a Vár és a Gellért - hegy látképe látható az 1903 - 1945 közötti időszakból. (Pontos évszámot sajnos nem tudunk, amennyiben olvasóink tudják, kérjük írják meg nekünk.) Köszönjük.
Társadalmi egyeztetés a 4-es metróhoz kapcsolódó forgalomátszervezésről
2014.01.06. 17:02A 4-es metróhoz kapcsolódóan a főváros „az elmúlt évtized egyik legnagyobb felszíni forgalomátszervezését” ígéri, a hálózati és menetrendi változások tíz fővárosi kerület mellett Budaörsöt és Törökbálintot is érintik majd.
Mondja el javaslatát, véleményét Ön is:
http://www.bkk.hu/m4/
Képek a megszépülő Esztergomi rondelláról
2014.01.06. 15:27Folyik az Esztergomi rondella felújítása. A töredezett térburkolatot elbontották, helyére vágott nagykockakő burkolat került. Megújul a zöldfelület is, mely öntözését automata öntözőrendszer biztosítja a jövőben.
Várhatóan tavasszal a bástya külső részén a kifagyott, hiányos, repedezett kőburkolatok cseréjét is elvégzik.
Képeink:











