Kiírta a budai fonódó villamosprojekt kivitelezésére a közbeszerzési eljárást a Budapesti Közlekedési Központ - derül ki a tendereket összesítő uniós honlap adataiból.

A nettó 10 milliárd forintra értékelt beruházás két részből áll: az egyik a Bem rakparti, a másik pedig a Széll Kálmán téri ág. Mindkét helyszínen egyebek mellett vasúti pályát, felsővezeték- és vontatási kábelhálózatot kell kiépíteni, végre kell hajtani forgalomtechnikai változtatásokat, közműveket kell kiváltani, peronokat kell építeni, átépíteni.

A Bem rakparti ágnál egyebek mellett 2,2 kilométer vágányt, 5 peront, a Széll Kálmán téri ágnál pedig 5,3 kilométer vágányt és 17 peront kell építeni, előbbi becsült értéke 3,1, utóbbié 6,9 milliárd forint.

A nyílt közbeszerzési eljárás során az a pályázó nyer, aki a legalacsonyabb árat ajánlja, pályázni január 21-éig lehet.

A tervek szerint a jelenlegi 17-es villamos vonalát dél felé két irányba vezetik tovább, az egyik ágát a Széll Kálmán tér felé, a másikat pedig a Bem rakparton keresztül a Batthyány tér felé. A projekt európai uniós, kormányzati és fővárosi forrásokból valósul meg.
- MTI -

Részletes információk, térképek:
http://www.bkk.hu/2013/12/kiirtuk-a-tendert-a-budai-fonodo-villamoshalozat-kivitelezesere/

A Budavári Önkormányzat beruházásában felújították a Markovits utcai gyermekrendelőt. A mintegy 8 millió forintos beruházás keretében kicserélték a rendelőben a nyílászárókat és a burkolatokat is.

Dr. Nagy Gábor Tamás polgármester és dr. Bodroghelyi László, a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának főigazgatója 2013. december 5-én avatta fel a Markovits utcai gyermekorvosi rendelő megújult épületét. A rendelőben kicserélték a rossz állapotú nyílászárókat és a repedezett, töredezett burkolatokat, valamint a festési munkálatokat végezték el. A mintegy 8 millió forint értékű beruházást a Budavári Önkormányzat finanszírozta. Nagy Gábor Tamás az átadáson elmondta, hogy az Önkormányzat lépésről-lépésre újítja meg az egészségügyi intézményéket, az elmúlt évek munkájának eredményeként két felnőtt háziorvosi rendelő kivételével valamennyi egészségügyi intézményben végrehajtották a nyílászárók cseréjét. Nem pusztán az orvosok és a betegek kényelmét szolgálja, de az energia-számlákban jelentős megtakarítást is eredményez.

A gyermekorvosi rendelő 1500 gyermeket, a teljes vízivárosi részt látja el.

Idén is kihirdették az „Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit. Kormányzati kategóriában a Budavári Önkormányzat 100%-os tulajdonú parkolás-menedzsment társaságának honlapja, a www.budavarikapu.hu weboldal különdíjat nyert.

Kihirdették a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat közös szervezésében létrejött „Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit. A pályázatra idén 333 nevezés érkezett, a legtöbb pályázat a Szolgáltatás, az e-kereskedelem és a Márkasite kategóriákban volt. 

Kormányzati kategóriában a Budavári Önkormányzat 100%-os tulajdonú parkolás-menedzsment társaságának honlapja, a www.budavarikapu.hu weboldal nyert különdíjat.

A díjakat ünnepélyes díjátadó keretében Varga István, a pályázat alapítója adta át., aki azt hangsúlyozta, hogy sokkal nyitottabb, sokkal közösségibb világ felé haladunk. – „Célunk, hogy a következő években az előremutató megoldásokat díjazzuk.”

Karbantartás miatt December 8-án üzemkezdettől előreláthatólag 12:03-ig az M2-es metró helyett autóbuszok közlekednek a Déli pályaudvar és az Örs vezér tere között.

A korábbi metrópótlásokhoz hasonlóan az M2E (gyors)járat az Örs vezér tere - Astoria - Ferenciek tere - Déli Pu. - Széll K. tér útvonalon, míg a lassabb M2-es járat az Örs vezér tere - Astoria - Deák F. tér - Kossuth L. tér - Margit híd, budai hídfő - Batthyány tér - Széll K. tér útvonalon szállítja az utasokat.

Az első metrószerelvények, december 8-án  12:03-kor indulnak mindkét végállomásról.

Áttekintő térkép:  
(nagyobb méretű kép megtekintéséhez kattintson a képre)
BKK_1.jpg

Új takarítógéppel bővült a Budavári Önkormányzat gépparkja; a Tennant 636 hóseprővel, hóekével és síkosság mentesítővel is fel van szerelve.

Új, Tennant 636 típusú járdatakarító-gépet vásárolt a Budavári Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete (GAMESZ). A jármű 1000 literes szemetes-tartállyal, nagy teljesítményű motorral és korszerű szívó-rendszerrel van ellátva.  Így a tavaszi, nyári és őszi időszakban naponta több tízezer négyzetméter területet képes összetakarítani. Újdonság, hogy a gép hóseprővel, hóekével és síkosság mentesítővel is fel van szerelve, így már a téli időszakban is munkába állhat. A Skóciában gyártott gépet közbeszerzési eljárás keretében 35 millió forintért vásárolta a GAMESZ. 

Az Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a közterületek tisztán tartására, a kerület éves szinten több, mint 50 millió forintot fordít erre a célra és folyamatosan bővíti a gépparkot. Az új géppel együtt összesen kilenc jármű – négy járda-takarító gép, egy kutyaürülék takarító gép és négy kiszolgáló autó – dolgozik a kerület tisztaságáért.

A cikk megtekintéséhez, kattintson a képre:

showpic.jpg

süti beállítások módosítása