Címkék: Honvédelem napja

A honvédelem napja a hősöké

 2015.05.21. 15:53
A honvédelem napja mindazoké, akik az 1848-as, a két világháborúban harcolt, illetve az '56-os honvédek útját folytatják: mindazoké, akik fegyverrel a kézben szolgálják a hazát – mondta Hende Csaba május 21-én, a budai Várban tartott ünnepségen.
A honvédelmi miniszter a honvédelem napja alkalmából tartott csütörtöki ünnepségen, a Dísz téren található honvédemlékműnél azt mondta: amikor a szabadságharc legfényesebb napjaira emlékezünk, érdemes szem előtt tartani, hogy Buda várának bevételével nem csak stratégiai győzelmet arattak a honvédek, hiszen az gyorsan „elolvadt". De megmaradt a honvédség példája, a közhonvédeké, akik újra meg újra előre lendültek. Megmaradt az ország példája is, amely együtt élt és imádkozott hadseregével, és a leveretés, a fegyverletétel és a harag után is szívében őrizte mindazt, amiért fegyvert fogott: a szabadságot és a polgári jogokat. A tárcavezető hangsúlyozta: amikor napjainkban a honvédségről beszélünk, ezekre az értékekre és példákra kell tekinteni, méghozzá nem egyszerűen eszményekre, de bátor emberekre és az általuk véghezvitt tettekre. „Ha sikerre akarjuk vinni küldetésünk, nekünk is tettekkel kell követnünk ezt a példát” – emelte ki a miniszter.
honvedelem.jpg

Hende Csaba felidézte, hogy már öt éve folyik a munka a honvédelmi rendszer teljes megújításán. „Eljött az idő, hogy a szükséges törvényi változások és a honvédelem rendszerének alapvető átalakítása után dinamikusan növeljük a honvédelemre szánt forrásokat" – jelentette ki, azzal együtt, hogy ezt az ország egyre erősödő gazdasági ereje is indokolja. Már idén 8,5 százalékkal növekedett a tárca költségvetése, jövőre pedig további 22 százalékkal, vagyis mintegy 50 milliárd forinttal bővülhet a büdzsé, amely így már megközelíti majd a 300 milliárd forintot. A miniszter szerint ebből a pénzből jut egyebek mellett a bérek, illetve a pápai bázis fejlesztésére, és az Iszlám Állam elleni katonai szerepvállalásra is.


Hende Csaba szólt arról is, hogy ma sem élünk könnyű időket. „Küldetésünket akkor vihetjük végre, ha a rendelkezésre álló eszközöket jól használva, elkötelezetten dolgozunk, és ha időről időre felidézzük, hogy a cél rajtunk messze túlmutat” – mondta, hozzátéve, hogy csak így újíthatjuk meg sikeresen Magyarországot és benne a Magyar Honvédséget, és csak azon az úton nyerhetjük meg a magyar szabadságot, ha minden tekintetben hűek maradunk a polgári erényekhez.
honvedelem02.jpg
A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta a honvédelem napja május 21. Ezen a napon több helyen is megemlékezést és koszorúzást tartanak a budai Várban: a Fehérvári rondellánál, a Görgey-szobornál, a Mária Magdolna toronynál. A Budavári Önkormányzat és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum együttműködésének köszönhetően éppen ezen a napon nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt A Magdolna-torony története és Budapest romokban 1944-1945, 1956 címmel rendezett kiállítással. Az ünnepség a Fiumei úti sírkertben, a Görgey-sírnál folytatódott, ahol szintén koszorúkat helyeztek el.

A ünnepségsorozat egyik érdekessége volt, hogy először kaptak rá meghívást a KatonaSuli-programban résztvevő iskolák. Összesen mintegy 70 diák volt jelen a budai Várban és a sírkertben tartott koszorúzásokon. A budai Várban mások mellett jelen volt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, Szegő László dandártábornok, a köztársasági elnök főhadsegédje és dr. Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, valamint a katonai attasétestületek képviselői.
honvedelem03.jpg
Fotó: Dévényi Veronika / Honvédelem. 

Címkék: Honvédelem napja

megallni_tilos_1.jpg

 

Május 21-én, a Honvédelem Napja alkalmából tartandó megemlékezés miatt forgalomkorlátozásra kell számítani a Várban.

 


Május 21-én 06.00 órától 12.00 óráig tilos megállni: 

- Kapisztrán téri parkolóban,
- Dísz tér teljes területén 
- Úri utca mindkét oldalán a Hajadon utca és a Dísz tér között
- Tárnok utcában a Hajadon utca és a Dísz tér között.

 

disz_ter.jpg

 

 

Tömegközlekedési változások:

 

2015. május 21-én (csütörtök) 10 és 12 óra között a 16-os, a 16A és a 116-os autóbusz terelt útvonalon jár, mert az I. kerületi Budai Várban lezárják a Dísz teret, beleértve a Hunyadi János utat és a Palota utat összekötő szakaszt is, mert a Magyar Honvédelem Napja alkalmából a Honvédelmi Minisztérium ünnepséget rendez.

 

Gépjárművel a Budai Vár ebben az időszakban csak a Bécsi kapun át lesz megközelíthető.

 

16-os autóbusz:

A Dísz tér lezárása idején a 16-os autóbusz a Széll Kálmán tér M felé a Clark Ádám térig a menetrend szerinti, majd az Alagút–Alagút utca–Attila út–Krisztina körút–Dózsa György tér–Palota út–Lovas út–Ostrom utca–Bécsi kapu tér–Nádor utca–Országház utca–Fortuna utca–Bécsi kapu tér– Ostrom utca–Várfok utca–Széll Kálmán tér M terelt útvonalon halad. A Donáti utca, a Dísz tér és a Szentháromság tér megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg:

  • Alagút utca: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelyén;
  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelyén;
  • Palota út, gyorslift: ideiglenes megállóhelyen a gyorsliftnél;
  • Lovas út (Gránit lépcső): a Lovas úton a Gránit lépcső előtt;
  • Bécsi kapu tér: a Deák Ferenc tér M irányú megállóhelyen;
  • Kapisztrán tér: a Deák Ferenc tér M irányú megállóhelyen;
  • Szentháromság tér: a Szentháromság utca kereszteződése előtt.

A Dísz tér lezárása idején a 16-os autóbusz a Deák Ferenc tér M felé a Széll Kálmán tér M–Csaba utca–Krisztina körút–Attila út–Alagút utca terelt útvonalon halad.  A Mátray utca, a Bécsi kapu tér, a Kapisztrán tér, a Szentháromság tér, a Dísz tér, a Palota út, gyorslift, az Attila út és a Krisztina tér megálló kimarad.

A buszok az alábbi megállókban állnak meg:

  • Körmöci utca: az 5-ös autóbusz megállójában;
  • Korlát utca: az 5-ös autóbusz megállójában;
  • Mikó utca: az 5-ös autóbusz megállójában.

16A - 116-os autóbusz:

A Dísz tér lezárása idején a 16A és a 116-os rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér M, illetve Fény utcai Piac végállomás és Szentháromság tér között közlekednek. A Szentháromság tér, a Dísz tér, a Dísz tér végállomás és a Szentháromság tér megálló kimarad. A buszok ideiglenesen a Szentháromság tér megálló helyett az Országház utcában a Szentháromság tér kereszteződése előtt állnak meg.

 

A terelt útvonalon közlekedő járatok lényegesen hosszabb menetidővel közlekednek!

Címkék: terelés BKK 16-os busz Honvédelem napja

Honvédelem napja 2014

 2014.05.21. 16:31

A hagyományoknak megfelelően a Budai Várban tartották a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség megemlékezéseit a honvédelem napja alkalmából. A Dísz téren található Honvédemlékműnél Hende Csaba felidézte az 1849. május 21-én történteket, és felelevenítette Buda visszavívásának történetét. 


Részletekért kattintson a képre:

01_8.jpg

Címkék: 2014 Honvédelem napja

süti beállítások módosítása