Ha Önök vállalják lakóházuk kertjének, udvarának rendezését, csinosítását, növények, virágok ültetését, akkor a Budavári Önkormányzat biztosítja az ehhez szükséges szakmai hátteret és valamint az eszközöket, növényeket. A kertszépítési programra 2014. május 19-én 10.00 óráig lehet jelentkezni írásban. 

Márciusban rendezte meg a Budavári Önkormányzat a virágültetési akciót, amelyen a kerületi lakók nagy számban vettek részt, szívesen áldozták idejüket a kerületi közterületek kitakarítására, szépítésére. Az itt megfogalmazódott tapasztalatok alapján az Önkormányzat szívesen nyújt segítséget a lakóközösségek számára a lakó- és társasházak kertjének, udvarainak kertészeti rendezéséhez, a zöldterületek frissítéséhez, virágágyások vagy cserjések kialakításához.

Azon lakóközösségek jelentkezését várjuk, akik részt vennének a ház kertjének, udvarának szépítésében. Amennyiben a lakóközösség felvállalja, hogy az épületükhöz tartozó kert és udvar felújításában, majd fenntartásban, a növények ápolásában részt vesz, akkor az Önkormányzat a lakóközösséget szakmai (kertészeti) tanácsadással és a szükséges eszközök, növények, termőföld stb. beszerzésével segíti.

Az Önkormányzat a jelentkezőknek segítséget nyújt a kertészeti kérdésekben (növények ápolása, öntözése, szükséges tápanyagok bemutatása stb.) valamint szükség esetén a járdaburkolat, vízelvezetés, földben lévő alapvezetékek felülvizsgálatában. Cserébe a lakóknak vállalniuk kell a földmunkák elvégzését, a növényültetést, a füvesítést, majd a kert gondozását (locsolás, növények ápolása stb.).

A kertszépítési programra 2014. május 19-én 10.00 óráig lehet jelentkezni, írásban. 
Kérjük, a jelentkezéseket a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáin adják le. 
A jelentkezésben kérjük megjelölni az ingatlan címét, elérhetőséget, és kérjük mellékelni a
lakóközösség nyilatkozatát, amelyben vállalják a programban való részvételt.

További információ: 
Farkas Noémi Barbara 
Email-cím: farkas.noemi@budavar.hu
Telefonszám: 06-1-458-3038

Címkék: kertszépítés

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr186085560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása