A közlekedési fejlesztés keretében, az akadálymentes vári kapcsolatot biztosító négy lift valósul meg. Ezek közül már zajlik az engedélyeztetése a Gránit lépcsőnél létesülő tizenhárom személyes liftnek, amely a Lovas út és a Tóth Árpád sétány (Szentháromság utcánál) között szállítja majd az utasokat.

Lift épül az Iskola lépcsőnél is, az ehhez szükséges engedélyezési tervek már rendelkezésre állnak, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van. A szintén tizenhárom személyes Iskola-lift a Halászbástyától északra, a késő-barokk lépcső közvetlen környezetében valósul meg.

lift.png

A munkálatok a tervek szerint az év végéig befejeződnek. A Lovas utcai parkolónál kialakításra kerülő Murad lift (a létesítmény a Murad pasa bástyához kapcsolódik) engedélyezési tervei is elkészültek, a közbeszerzési eljárás jelenleg is zajlik, a kivitelezés még ebben az évben megtörténik.

Közvetlenül a Várkert Bazárhoz csatlakozik az Újvilág kert felé vezető átjárótól induló és az Oroszlános udvarhoz vezető lift, amely várhatóan 2015-ben készül el. A felvonó segítségével a gyalogosok az újonnan létesített kikötőtől, a Várkert Bazár mozgólépcsője és liftje közbeiktatásával eljuthatnak a Palota udvarra.  

Címkék: lift Budai Vár vári liftek

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr346390141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása