Október 12-ére írta ki az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök. Az alábbiakban a köztársasági elnök nyilatkozatát olvashatják. 

Falvaink, városaink, megyéink önkormányzatai legújabb kori demokráciánk nélkülözhetetlen tartópillérei. Az önkormányzatiság elve olyan alkotmányos érték, amely a helyi közösségekhez tartozók demokratikus akaratnyilvánításán nyugszik. Ezért fontos, hogy az őszi választások alkalmával a polgárok minél nagyobb számban szóljanak bele saját közösségeik sorsának alakulásába. Kiemelten fontos az is, hogy a választások lebonyolításának minden alkotmányos feltétele biztosított legyen.

Az Alkotmánybíróság 2014. július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet teremtett az önkormányzati választások törvényi szabályozásában. Az Alkotmánybíróság döntését követően semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely befolyásolhatná a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását.

Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől. Ezért - élve köztársasági elnöki jogkörömmel - a mai napon meghozott államfői határozatommal 2014. október 12-ére tűzöm ki az önkormányzati választások időpontját.

Áder János
Magyarország köztársasági elnöke

Címkék: 2014. évi önkormányzati választás

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr26538187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása