Elindult a Futár: már nemcsak a kijelzőkön lehet követni, hogy hány perc múlva érkezik a busz vagy éppen a HÉV, hanem a futar.bkk.hu oldalon is látható egy pár másodpercenként frissülő térkép.

Egyelőre próbaüzemben működik, béta, de hibát eddig nem tapasztaltunk: a metró az egyetlen járműtípus, amit úgy tűnik, nem lehet élőben követni, az összes többi ugrál a térképen. A nagyjából valós idejű élő képet úgy lehet előhozni, hogy ránagyítunk valamelyik területre, és a jobb felső sarokban a „Járművek” feliratra kattintunk. A különböző típusokat más-más ikonok jelölik.

Futár_1.jpg

A térkép alapértelmezettben MapQuest, de át tudjuk állítani Google Mapsre vagy OpenStreetMapre is. A járművekről nemcsak azt az információt kapjuk meg, hogy hol vannak éppen, de az is látszik, ha akadályba ütközik: ilyenkor kis felkiáltójelet tesz mellé a rendszer, van amihez pedig részletes leírás jár.

Ahogy kattintgatunk a térképen, frissül az URL is, így másoknak is ki tudjuk linkelni, ha azt szeretnénk, hogy mondjuk ugyanazzal a villamossal menjünk. Szürke zónával jelölik azokat a helyeket, amelyek nagyobb csomópontok közelében vannak, és egyszerre több jármű is arrafelé halad vagy éppen áll (azt is írják, ha pont a megállóban van valami). Sőt, a járatokra kattintva azt is megtudhatjuk, hogy éppen alacsony padlós-e a busz, ami nagy segítség lehet a mozgáskorlátozottaknak. 

Címkék: BKK Futár

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr416689209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása