Ismerje meg velünk a Budai Vár eddig ismeretlen ikonikus épületét!

A Budavári Önkormányzat jóvoltából 2014. augusztus 16-án, szombaton az I. kerületi lakosok számára ingyenes látogatásokat szervezünk.  Az ingyenes látogatás regisztrációhoz kötött, jelentkezéseket korlátozott számban tudunk fogadni.

Jelentkezni 2014. augusztus 12-15 között személyesen a Városházán (I. kerület, Kapisztrán tér 1.) 
Demeter Katalinnál, telefonon a 458- 3201-es telefonszámon vagy a demeter.katalin@budavar.hu e-mail címen lehet.

A regisztrációnál kérjük adja meg nevét, címét és születési időpontját. 



A háborús sérüléseket követő hét évtizedes várakozás után, augusztus 1-től immár a nagyközönség is birtokba veheti az egykori Honvéd Főparancsnokság épületét. A kívül-belül felújított épület a Várgondnokság Nonprofit Kft. fenntartásában, kiállító teremként kapott új funkciót. 

Honvéd főp.07.png

Deák Zoltán, a rekonstrukció vezető tervezője elmondta, hogy az egykori előcsarnokot és a lépcsőházat hiteles módon (a szoborfülkék, szobrok és stukkók újraalkotásával) állították helyre, az emeleti kiállítóterekben azonban nyers téglafal és betonaljzat jelzi a funkcióváltást. Az épület nyitókiállítása remekül ellensúlyozza a rusztikus hátteret, ugyanakkor – Gulyás Gábor kurátor véleménye szerint – harmonizál is azzal.

Az Egy zseniális család: Zsolnay című  tárlat ugyanis egy olyan sikeres dinasztia életművét mutatja be, amelynek pályaíve az 1948-as államosítások miatt torzóban maradt. A Zsolnay Vilmos és családjának munkásságát mintegy háromszáz művészi kerámia és porcelán környezetében felvonultató kiállítás tárgyi anyagát három gyűjtemény kölcsönözte. Az emeleti kiállítóterekben a pécsi Zsolnay Múzeum gyűjteményének egy része látható.

Honvéd főp.06.png

A földszinten egy, a Párisi Galéria kezelésében lévő magánkollekció darabjaival ismerkedhet meg a közönség, a belső udvar felé nyíló földszinti kiállítótérben pedig jellegzetes épületkerámiák kaptak helyet. A tárlathoz Mispál Attila készített rövidfilmeket, amelyekben „életre kel” a család néhány nagy hatású tagja. A különleges használati és dísztárgyak mellett a látogatók megismerkedhetnek a magas művészi minőséghez kapcsolódó technikai újításokkal is. Közülük korszakos jelentőségű volt a pirogránit felfedezése, valamint az olasz eredetű eozinmáz újra felfedezése.

Honvéd főp.05.png

Zsolnay Vilmos halálát követően gyermekei vitték tovább a kerámiagyártás misszióját, majd a harmadik, sőt negyedik generáció tagjai is hűek maradtak a művészi pályához. 2014 tavaszán a Hungarikum Bizottság hungarikummá nyilvánította a Zsolnay-porcelánt és kerámiát, amelynek elegáns, sorozatban gyártott példányai a múzeum üzletében is megtalálhatóak.

A belépődíjas kiállítás december 31-ig, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között látogatható   

 


Szemelvények az épület történetéből:

 

Évtizedeket váratott magára a Dísz téri, egykori Honvéd Főparancsnokság torzójának rendbe tétele. Az épület felújítására az elmúlt években számtalan ötlet született: a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány a Budai Vár hangulatától idegen, modern épületet képzelt el a területre.

A Budavári Önkormányzat változtatási tilalommal védte meg a Dísz tér és a Szent György tér látványát, hangulatát. A Dísz téren Kallina Mór tervei alapján 1895–1897 között épült fel a Honvéd Főparancsnokság tömbje, összeépítve a minisztérium épületével. A neoreneszánsz stílusú, négyemeletes, nagyméretű kupolával koronázott épülettömb a második világháború idején súlyos károkat szenvedett. A háború után a sérült kupolát és felső emeleteket lebontották. Az 1950-es években megindult bontások a ’90-es évek végéig folytatódtak, így mára csak az épület úgynevezett lábazati zónája maradt meg.

2004-ben a műemléki jelentőségű területen álló épülettorzót védetté nyilvánították. Ötletek, elképzelések a felújításra Az elmúlt évtizedekben sokféle elképzelés született a helyreállításra. 1994-ben a terület kormányzati célú rendezésére írtak ki pályázatot, 1996-ban idegenforgalmi létesítményeket terveztek erre a helyre. 2000-ben a kulturális tárca Gyerekvárat álmodott a parancsnokságból, 2001-ben viszont egy kulturális és turisztikai központ építése vetődött fel. 2004-ben a Várgondnokság Kht. pályázatot írt ki a Dísz téri épületmaradvány rekonstrukciójára. A pályázaton végül a Kis Péter építész nevével fémjelzett alkotógárda futurisztikus, a közvélemény által csak „rózsaszín lebegőtetős épületként aposztrofált” megoldása győzött. A közvéleményt azonban erősen megosztotta a műemléki környezetbe rózsaszín, lebegő kerámiatetőt álmodó terv, ami a kerületi építési szabályzatnak sem felelt meg.

 

 

Honvéd főp.01.png

Honvéd főp.02.png

Honvéd főp.04.png


Mivel a tervet az építési hatóságként fellépő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is élesen bírálta, ezért a kezdeti lendület alábbhagyott. 2007-ben azután a szaktárca a korábbi nyertes tervező, Kis Péter csapatát kérte fel eredeti tervük átdolgozására. Bár az új tervek lényegesen finomodtak a korábbiakhoz képest, ezek sem feleltek meg a kerület építési szabályzatának, illetve az önkormányzat és a lakosság által is megfogalmazott elvárásnak, hogy a beépítés mind nagyságában és megjelenésében is illeszkedjen a környezetéhez. A kerület nem támogatta az átgondolatlan terveket A Budavári Önkormányzat 2008-ban változtatási tilalmat rendelt el az egykori Honvéd Főparancsnokság területére. A törvényben biztosított lehetőséggel azért élt az Önkormányzat, mert csak így tudta elősegíteni, hogy a beruházás mind látványában, mind megjelenésében méltó módon illeszkedjen a történelmi környezethez. 2008 őszén ugyanis már világossá vált, hogy a Dísz téri romépület rekonstrukciójának előkészülete a szélesebb szakmai fórumokat és a nagyközönséget kizárva, ötletszerűen, folyamatos rögtönzések mentén zajlott. Jól példázza ezt, hogy a Kis Péter és Zobóki Gábor tervezőcsapata három hét alatt öt, egymástól teljesen eltérő tervvázlatot mutatott be a főparancsnokság épületének felújítására.

Az önkormányzat többször is kinyilvánította: amennyiben a kerület által világosan meghatározott szempontoknak megfelelő, közmegelégedésre szolgáló tervváltozat születik, nyomban megszüntetik a változtatási tilalmat, illetve szükség szerint a kerületi szabályozási tervet is módosítják. A szocialista kormány azonban inkább a kiemelt projekt lefújása mellett foglalt állást, és a rendelkezésre álló uniós forrást más, gazdaságélénkítési célokra használta fel. 2010 után a polgári kormány racionálisan úgy döntött, hogy végezzék el az épületmaradvány részleges felújítását. A rekonstrukciós munkálatok célja az volt, hogy a meglévő épület olyan műszaki állapotba kerüljön, hogy megnyitható legyen a látogatók számára, és alkalmassá váljon a Vár turisztikai értékeit bemutató információs és kulturális funkciók ellátására. A budai várnegyed központjában éktelenkedő romos épület felújításának 860 millió forintos költségét teljes egészében nemzeti forrásokból finanszírozták. A műemléki épület ezzel újra bekapcsolódhat a Várnegyed vérkeringésébe. (Érdemes megjegyezni, hogy a Gyurcsány-kabinet mintegy 5 milliárd forintos uniós forrásból akarta felépíteni az ide álmodott modern épületet 2008-ban.)  

 

Címkék: kiállítás Honvéd Főparancsnokság

Tervezett megállási tilalmak

 2014.08.07. 16:13

Ideiglenes megállási tilalom kerül bevezetésre az alábbi területeken:

- Hunyadi J. út (Donáti utca - Szabó Ilonka utca között) mindkét oldalon favágás, gallyazási munkálatok miatt 08.10 estétől 08.11 délutánig.

- Czakó utca alsó szakaszán 08.11-től előreláthatólag 3 hétig útépítési miatt.

- Lovas út 3-5 sz. előtt 08.13 - 08. 14 éjfélig filmforgatás miatt.

Járdaburkolat karbantartást végeznek a jövő hét folyamán az Úri utcában az Artemis kútnál, Bécsi kapu téren a levéltár előtt, valamint a Mészáros utca - Pálya utca kereszteződésénél.

Előre tervezett útlezárásokról, forgalmi változásokról interaktív térképes tájékoztatást oldalunk jobb oldalán a "Forgalmi változások, útlezárások, megállási tilalmak" menüpontban kaphatnak olvasóink.

 

Címkék: megállási tilalom

Ilyen lesz a Várbazár feletti kert, mely alatt van az új mélygarázs és a rendezvényterem. 

Várkert_1.jpg(forrás: L Simon László, kormánybiztos úr oldaláról)

Címkék: Várkert Bazár

Augusztus 10-én vasárnap 19.30 órakor a SECOND PRESBYTERIAN CHURCH CHOIR hangversenyét hallgathatják a Mátyás templomban az érdeklődők. A kórus énekel a 18.órai szentmisén, majd 19.30-tól egyházzenei és gospel koncertet ad. A belépés ingyenes!

 
Mátyás templom koncert.jpg
19:30

Programajánló: Etnofon koncert

 2014.08.06. 13:36

A plakát nagyobb méretben történő megtekintéséhez kattintson a képre: 

A2 Etnofon kicsi01.jpg

Az INDEX.hu információja szerint a Siemens-Rampini-Rába konzorcium nyerheti a BKK 7 darab (plusz 14 opciós) elektromos buszra kiírt tenderét, ugyanis övék az egyetlen érvényes ajánlat. A BKK vezetése pénteken dönt az eredményről, de még a kormánynak is áldását kell adni a boltra, mert a buszokat uniós támogatásból szeretné megvenni a közlekedési cég.

A Bécsben már jól ismert Siemens-Rampini típusú elektromos buszok jöhetnek Budapestre is, ha a BKK igazgatósága jóváhagyja pénteki ülésén a busztender végeredményét. Az itthon a Rábával is kiegészülő gyártó azért esélyes a győzelemre, mert övé az egyetlen érvényes ajánlat a pályázaton. Ha ősszel megkötik a szerződést, jövő tavaszra hét darab elektromos busz érkezhet a vári vonalakra, valamint további 14, ha a szerződést meghosszabbítják.

Rampini.jpg

Címkék: elektromos busz Rampini

süti beállítások módosítása