Megnyitották a Hajadon utcát

 2014.08.06. 12:15

Utolsó simításokat végzik a Hajadon utcában, melyet a gyalogosok számára teljes hosszában megnyitottak.

DSCF2494.JPG

Címkék: útfelújítás Hajadon utca

Augusztus 8-án és 9-én ismét dalba és fényárba borul a Budai Vár Oroszlános udvara. Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Ábrahám Pál és megannyi nagyszerű zeneszerző legendás műve csendül majd fel impozáns környezetben, a Budapesti Operettszínház legnagyobb sztárjainak, na és a gála szervezőinek köszönhetően.

A Budavári Palotakoncert két producere, Vadász Dániel és Nacsa Olivér 2013-ban azzal az a céllal hozta létre az első operett-gálát az Oroszlános udvaron, hogy a színházi évad nyári csöndjét megtörjék és az impozáns környezetben a lehető legtöbb emberhez eljuttassák a ma már hungarikumként jegyzett magyar operett műfaját, mely világmárka lett.

A hagyományteremtés szándéka 2014-ben folytatódik: Nacsa Olivér producer a 2014. június 2-án tartott sajtótájékoztatón örömmel jelentette be, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel idén már két alkalommal, augusztus 8-án és 9-én kerül sor a nyár exkluzív szabadtéri koncertjére. Hozzátette, a Budapesti Operettszínház most is a kezdeményezés mellé állt. A műsor magas színvonaláról ezúttal is a teátrum legnagyobb sztárjai gondoskodnak majd. 

A programban a legnevesebb operett szerzők, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Ábrahám Pál, Huszka Jenő, Kacsóh Pongrác, Szirmai Albert, Fényes Szabolcs, Zerkovitz Béla, legismertebb művei szólalnak meg mint például a Marica grófnő, Csárdáskirálynő, Mária főhadnagy, Bál a Savoyban, Viktória, Cirkuszhercegnő, A Bajadér, A víg özvegy, A mosoly országa, Denevér, Giuditta, Luxemburg grófja, Mágnás Miska, Csókos asszony, Ördögölő Józsiás.

A gálaesten fellép: Bordás Barbara, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Kállay Bori, Boncsér Gergely, Dolhai Attila, Vadász Dániel, Dancs Annamari, Kékkovács Mara, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Brasch Bence, Faragó András, Peller Károly, Kerényi Miklós Máté.

További információkért kattintson a képre:

Palotakoncert.png

Címkék: Budavári Palotakoncert

Végéhez közeledik a vári útfelújítási program. Augusztus elejére – az ütemezésnek megfelelően - elkészült a Hess András tér – Szentháromság utca – Szentháromság tér soron következő üteme, azaz a Hadik szobor körüli terület felújítása valamint az Úri utca - Szentháromság utca kereszteződésének burkolat-felújítása, amelyet a Budavári Önkormányzat saját beruházásban valósított meg.  

Ismét teljes szakaszon járható az Úri utca, miután a kivitelező Penta Kft. elkészült a Hess András tér – Szentháromság utca – Szentháromság tér soron következő ütemével, az Úri utca – Szentháromság utca kereszteződésének felújításával. 

Megnyitották a felújított Szentháromság utcát is, ahol vágott bazaltkövekből emelt útpályát alakítottak ki. Fontos változás, hogy a Szentháromság utca egyirányúvá vált Szentháromság térről az Úri utca felé, de a kerékpárosok számára mindkét irányból engedélyezett a behajtás. 

Ismeretes, a Hess András téren a munkálatok már július közepére befejeződtek, itt a kis parkot is felújította az Önkormányzat, és új utcabútorokat is kihelyeztek. A Szentháromság tér díszburkolatának kialakítása folyamatban van, hamarosan itt is végeznek a munkálatokkal. Érdemes megjegyezni, hogy a felújított Szentháromság téren tilos lesz a parkolás.  

A Hess András tér – Szentháromság utca – Szentháromság tér felújítására 1,2 milliárd forintot biztosított az Önkormányzat a költségvetésében. 

Szeptember első hetére elkészül a Mátyás-templom előtti és a templom északi oldalán lévő területek felújítása is. Ezt követően a templom mögötti területen, a déli oldalon és a Szent István szobor körüli területen kezdődik meg a felújítás. A munkálatok várható befejezése november közepe. Ezen munkálatokra az állam közel 700 millió forintot biztosított a kerületnek.


Címkék: útfelújítás Úri utca Szentháromság utca


A cikk megtekintéséhez kattintson a képre:


8_239_140717-1024x724.jpg

Címkék: BKK 8-as busz 112-es busz

Tisztelt Lakók, Gépjárművezetők, és Szolgáltatók!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Budapest I. kerület Mikó utca kitáblázott szakaszán cégünk építési munkákat végez 2014.08.18 kezdődően. A kivitelezési munkák várható befejezési ideje 2014.09.15 (cca. 4 hét). 

Kérjük a Tisztelt Lakókat, hogy a fent megjelölt időszak alatt gépjárműveik elhelyezésével, közlekedésével segítsék elő az akadálymentes munkavégzést hétköznap 07:00 – 18:00 óra között.

Gépjárműveikkel a kivitelezés időtartama alatt (18:00 - 06:30-ig) folyamatosan lehetőséget biztosítunk lakó-ingatlanjaik megközelítésére, azonban munkaidő alatt (07:00-18:00) kisebb fennakadásokra számítani lehet. A helyi munkavezetővel történő előzetes egyeztetéssel ezek a kellemetlenségek elkerülhetők.

Mikó01.jpg

Helyi munkavezető:
Jánosa Károly 
Tel.: 30/ 574 3608
 

A munkavégzés miatt ideiglenesen egyes utca szakaszok lezárásra kerülnek, amit előre jelzünk táblákkal, illetve szalagozással. Kérjük Önöket, hogy a kihelyezett jelzéseket szíveskedjenek figyelembe venni.

A kivitelezési időszak alatt az esetleges kellemetlenségekért elnézésüket és türelmüket kérjük.

Kérdéseikkel kérjük, forduljanak helyszíni képviselőnkhöz személyesen vagy a lenti elérhetőségen napközben 07 – 18 óra között.

Kivitelező: 

Hornyák Út és Mélyépítő Kft.
2890 Tata, Faller Jenő úti Ipartelep 2158/59 hrsz.
Telefon, fax: 34/ 479-198

Előre tervezett útlezárásokról, forgalmi változásokról interaktív térképes tájékoztatást oldalunk jobb oldalán a "Forgalmi változások, útlezárások, megállási tilalmak" menüpontban kaphatnak olvasóink.


A Czakó utca után a Mikó utcában is megkezdődik az útfelújítás, a munkálatok augusztus 18-tól szeptember 15-ig tartanak.
 

 

Folytatódik a Mikó utca felújítása a Budavári Önkormányzat beruházásában. Ismeretes, az utca felső szakaszát, a Tábor utca és az Attila út között más korábban felújította a kerület. Az aszfaltburkolatot kicserélték, ugyanis az egyébként is rendkívül rossz állapotú, töredezett útpálya a lejtős kialakítás miatt a forgalom hatására a nyári nagy melegben rendszeresen felgyűrődött. A felújítással a hullámosodás megszűnt, az út teherbíró képessége pedig jelentősen javult. 

 

A jelenlegi felújítás során az Attila út – Krisztina körút közötti szakaszt újraaszfaltozzák, a megsüllyedt szegélyeket kicserélik. A BKK kerékpárútvonal tervéhez igazodva építik át a járdaszigeteket, így biztonságosabbá válik a kerékpáros-közlekedés is az utcában.  

 

A felújítás költsége mintegy 37 millió forint, amelyet a Budavári Önkormányzat saját költségvetésből finanszíroz.

Címkék: útépítés útfelújítás Mikó utca Hornyák

Tisztelt Lakók, Gépjárművezetők, és Szolgáltatók!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Budapest I. kerület Czakó utca kitáblázott szakaszán cégünk építési munkákat végez 2014.08.11-től kezdődően a Budavári Önkormányzat megbízásából. A kivitelezési munkák várható befejezési ideje 2014.08.25 (cca. 2 hét).

Kérjük a Tisztelt Lakókat, Gépjárművezetőket, és Szolgáltatókat, hogy a fent megjelölt időszak alatt gépjárműveik elhelyezésével, közlekedésével segítsék elő az akadálymentes munkavégzést hétköznap 07:00 – 18:00 óra között.

Gépjárműveikkel a kivitelezés időtartama alatt (18:00 - 06:30-ig) folyamatosan lehetőséget biztosítunk lakó-ingatlanjaik megközelítésére, azonban munkaidő alatt (07:00-18:00) kisebb fennakadásokra számítani lehet. A helyi munkavezetővel történő előzetes egyeztetéssel ezek a kellemetlenségek elkerülhetők.

Czakó02_1.jpg
Helyi munkavezető:
Jánosa Károly
Tel.: 30/ 574 3608


A munkavégzés miatt ideiglenesen egyes utca szakaszok
lezárásra kerülnek, amit előre jelzünk táblákkal, illetve szalagozással. Az áthaladást a kivitelező folyamatosan biztosítja. Kérjük Önöket, hogy a kihelyezett jelzéseket szíveskedjenek figyelembe venni.

A kivitelezési időszak alatt az esetleges kellemetlenségekért elnézésüket és türelmüket kérjük.

Kérdéseikkel kérjük, forduljanak helyszíni képviselőnkhöz személyesen vagy a lenti elérhetőségen napközben 07 – 18 óra között.

Kivitelező:
Hornyák Út és Mélyépítő Kft.
2890 Tata, Faller Jenő úti Ipartelep 2158/59 hrsz.
Telefon, fax: 34/ 479-198



Augusztus 11-én a Budavári Önkormányzat beruházásában megkezdődik a Czakó utca Naphegy utca – Dezső utca szakaszának felújítása. A munkálatok augusztus 25-én tartanak. 

 

Folytatódik a Budavári Önkormányzat útfelújítási programja, augusztus 11-től megkezdődik a Czakó utca Naphegy utca – Dezső utca szakaszának felújítása. A munkálatok során a töredezetett aszfaltot lemarják és újraaszfaltozzák, kijavítják a szegélyköveket és a vízelnyelőket. A felújítás költsége mintegy 15 millió forint, amelyet az Önkormányzat saját forrásból finanszíroz. A munkavégzés miatt ideiglenesen egyes utca szakaszok lezárásra kerülnek, amit a kivitelező előzetesen táblákkal és/vagy szalagozással jelez majd. A Czakó utcán történő áthaladást a kivitelező folyamatosan biztosítja. 

 

A felújítás ideje alatt a Czakó Utcai Sportpálya továbbra is látogatható, a munkálatok nem zavarják a sportpálya működését. A kivitelező cég augusztus 25-re készül el a felújítással, így az augusztus 30-i Nyárbúcsúztató Bálon már egy megszépült utca várja a látogatókat a Czakó Utcai Sportközpontban. 

 

Ismeretes, tavaly októberben – szintén az Önkormányzat beruházásában – már elkészült a Naphegy utcai járdaépítés. Ennek keretében a Czakó utcai Sport- és Szabadidőközpont délkeleti sarkától a Naphegy utca és a Czakó utca kereszteződéséig az addigi földdel fedett gyalogjáró térburkolatot kapott és a Kereszt és a Czakó utca közötti szakaszon újraaszfaltozták az útpályát.

Címkék: utca útépítés Czakó Hornyák

süti beállítások módosítása