Forrás: Blikk online

Budapest — 10 millió forintos meglepetésbulit szerveztek Andy Vajna 70. születésnapjának megünneplésére. A filmipari kormánybiztos felesége, Tímea (31) teljes titoktartásba burkolózva készítette elő a nem akármilyen partit, azonban a Blikk exkluzív részleteket tudott meg a „zsúrról".

A parti előkészületei már kora reggel javában zajlottak. Az Oroszlános udvar közepére hatalmas üvegházat építettek, amelynek bejáratához vörös szőnyeg vezetett. A téren teherautók álltak és egész délelőtt munkások dolgoztak. Noha az Oroszlános udvar ekkor még nem volt lezárva, egy a munkálatokat felügyelő hölgy lapunk munkatársát megpróbálta elzavarni, mondván, ott nem tartózkodhat. Ám a Blikknek exkluzív információkat sikerült megtudnia a partiról. Idővel ugyanis megérkezett egy kaszkadőrcsapat, akik az esti előadásuk részleteit beszélték át. Kiderült, Vajnát egy látványos, hollywoodi filmekben látható show-val lepik meg. Az egyik kaszkadőr elárulta, műsoruk James Bond-filmekből ismert jelenetet elevenít meg.

– Tíz órakor motoros kommandósok lepik el a teret, tesznek egy kört, géppus­káik­kal lövöldözésbe kezdenek – mondta. – Az épületek tetejéről páran leereszkednek köteleken, majd a nagy  kartondobozokkal elbarikádozzák a bejáratot. A kaszkadőrök szerint Vajna lesz James Bond, egy táskát kap, és a tervek szerint azt kell tőle elrabolni.


Így érkeztek a celebek Vajna szülinapjára (a videó előtt reklám található):

 

A vendégek este héttől kezdtek szállingózni. Mindenki a dresszkód szerint öltözött, három színt kellett viselniük: feketét, fehéret és pirosat. Az elsők között érkezett Dobó Kata (40), a producer egykori kedvese. Nem sokkal később sofőr hozta fekete Porschéval Sarka Katát (27) és férjét, Hajdú Pétert (39). Illetéktelennek esélye sem volt bejutni. Az udvar bejárata előtt három hosztesz állt hét biztonsági őrrel, csak az mehetett be, akinek a neve rajta volt a listán. Hasonlóan védték a várliftet is.

Az ünnepelt 8 óra előtt 10 perccel érkezett nejével lovas kocsin. A helyszínhez közeledve Vajna már sejthetett valamit, mert ugyancsak mosolygott. Amint áthajtottak a boltíven, szambatáncosok ugrottak elő, és heves fenékrázással kápráztatták el a kormánybiztost.

Ám a meglepetések java ezután jött. A kaszkadőrshow mellett ugyanis zsonglőröket  is meghívtak, valamint hatalmas tűzijátékkal készült Vajnának neje.

Tűzijátékkal ünnepelték Vajnát (a videó előtt reklám található):



 

Vajna Timi a budavári Oroszlános udvart bérelte ki, ahová 100 fős vendégsereget invitált meg mit sem sejtő férje háta mögött. Azonban nem csupán a baráti körrel akart kedveskedni urának, gigantikus show-val is, ami miatt a helyszínt is alaposan átrendezték.

Vajna01.jpg

A vendégek este héttől kezdtek szállingózni a partira. Mindenki a szigorú dresszkód szerint öltözött, három színt kellett viselniük: feketét, fehéret és pirosat, ezt mindenki betartotta. Két hölgy társaságában az elsők között érkezett meg Dobó Kata, a producer egykori kedvese.

Nem sokkal később sofőr hozta fekete Porschéval Vajna Tímea üzlettársnőjét, Sarka Katát és férjét, Hajdú Pétert. A vendégsereg egy része busszal futott be, köztük volt Timi húga és rokonai vidékről. A bulira illetéktelennek esélye sem volt bejutni. Az Oroszlános udvar bejárata előtt három hosztesz állt hét biztonsági őrrel, csak az mehetett be, akinek a neve rajta volt a listán. Hasonlóan védték a várliftet is, amivel szintén fel lehet jutni a térre.

vajna2 (1).jpg

Az ünnepelt nyolc óra előtt 10 perccel érkezett nejével. Lovas kocsin kaptattak fel a várba, a buli helyszínéhez közeledve Vajna már sejthetett valamit, mert ugyancsak mosolygott. Amint áthajtottak a boltíven, szambatáncosok ugrottak elő, és heves fenékrázással kápráztatták el a kormánybiztost.

Ám a meglepetések java ezután jött. Kaszkadőrshow-t is rendelt Tímea, valamint   zsonglőröket  és pirotechnikusokat is meghívtak, ugyanis hatalmas tűzijátékkal is készült Vajnának felesége.

(forrás: Blikk)

Címkék: születésnap budai vár Blikk Vajna Oroszlános udvar

Kiviteli dokumentáció Borsos Miklós: „0” kilométerkő című alkotásának áthelyezéséhez és felújító kezeléséhez.

A Clark Ádám tér dél-nyugati részének átépítése-felújítása kapcsán vált szükségessé az említett műalkotás ideiglenes elbontása. A kocka alakú posztamensre helyezett, 280cm magas, 120cm x 90cm befoglaló méretű, keménymészkőből faragott szobor kiemelését, áthelyezését, és ennek kapcsán a szobor állapotának megújítását kellett elvégezzük. A térfelújításhoz kapcsolódóan ez a szobor mintegy 22 cm-rel magasabb szintre és 20-30cm-rel arrébb került. Ehhez a szobrot a talapzatával együtt ideiglenesen szét kellett bontani és néhány méterrel odébb lerakni addig, amíg az említett, magasított alap elkészül. Ez alatt az idő alatt a szobor felületének nagy részén elvégeztük a tisztítást és a szükséges tömítési munkálatokat. A fogadó szint elkészültével, daruval visszaemeltük a szobrot.

Clark 01_1.jpg


A szobor a kő fajsúlya alapján körülbelül 5-6 tonna összsúlyú. A talapzat aláemelését megkönnyítette, hogy a betonalapozás 7-8cm-rel szűkebb méretű,azonban az csak az emeléskor derült ki, hogy a talapzat szűkebb részének alsó 30 cm-nyi része körbe van betonozva. A daru kötelének bekötése és óvatos feszítő tartása mellett bontottuk körbe ezt a betont.

 

 

Clark02_3.jpg

 

Clark03_1.jpg

 

Clark04_1.jpg

 

Clark05_1.jpg

 A szobor bontásának kezdeti stádiuma. A körülvevő betont légkalapáccsal kellett elbontani. 

 

 

Clark06.jpg

 

Clark07.jpg

A kiemelést két részletben végeztük, külön a szobrot és külön a talapzatát.



Clark08.jpg

Az elfektetett elemeket helyben tisztítottuk. 

 

 Clark09.jpg

 A földre fekvő vékony sávot utólag, a visszaemelést követően tisztítottuk és tömítettük.

 

 

Clar010.jpg

A tisztított, tömített állapot

 

 

Clark011.jpg

 

Clark012.jpg

 

Clark013.jpg

 

Clark014.jpg

  A talapzati elem beemelése

 

 

Clark015.jpg

 

Clark016.jpg

 A „Nullás kő” beemelése és a hátsó sávban az elhelyezés utáni tisztítás-tömítés.

 

 Clark017.jpg

 A helyére került, megújított szobor képe


Módy Péter
okl. kőszobrász restaurátor

 

Címkék: felújítás Clark Ádám tér Clark Ádám tér felújítás 0 kilométerkő

Autós futárjainak többségét is bringásra cserélné a Hajtás Pajtás, hogy csökkentse a környezetterhelést. Eddig azonban a nagyobb távolságok esetében, illetve a számtalan emelkedővel tarkított budai oldalon ez nem volt versenyképes alternatíva. A most bemutatott elektromos rásegítéses teherszállító biciklijeik viszont megreformálhatják a belvárosi áruszállítást.

Hajtásp001.jpg
A biciklis futárok nagy előnye, hogy olyan helyekre is eljutnak, ahová autóval nem lehet. Jellemzően ilyen Budapest belvárosának egy jó része, ahová kocsival csak korlátozottan lehet bejutni. Rövid távon ráadásul sebesség tekintetében is versenyképes a kerékpár. Ezt használta ki az 1993-ban alakult Hajtás Pajtás kerékpáros futár cég. A nehéz és távoli küldeményekhez azonban ők is autós futárokat használnak, igaz 2010-től már teherszállító kerékpárjaik is vannak, ezekkel azonban eddig a távoli és hegyes városrészek megközelítése problémát jelentett.

Hogy ezt áthidalják, elektromos rásegítéseket tesztelnek a teherszállító kerékpárjaikon. A szerkezet lényege, hogy amikor a futár teker, akkor ez megkönnyíti a kerékpározást, amely egy 150 kilós teherkapacitású bicikli esetében nagy segítség, pláne hegyen. A rásegítés erőssége állítható, de 25 km/óra sebesség felett mindenképpen megszűnik. A szerkezet környezetbarát, és rendkívül költséghatékony: egy feltöltéssel 80-100 kilométert lehet vele tekerni, amely nagyjából 50 forintnyi áramfogyasztást jelent csupán. 

Hajtásp01.jpg

A Hajtás Pajtásnak jelenleg 4 teherbringája van, ezeket vásárolták. Jövőre ezt szeretnék 7-re bővíteni, de azokat már bérelnék. Az új flotta felállítását megelőzően háromféle elektromos rásegítőt tesztelnek, hogy kiderüljön, melyik szerkezet segít leginkább, melyik meddig és hogyan bírja a strapát. Az ezekkel felszerelt teherszállító bicikliket mutatták be csütörtökön a Várban, a Magyar Nemzeti Galéria előtt.

A teherszállító biciklik egyébként nem csak a futárok számára praktikusak, hanem nagyon jól használhatók nagy bevásárlásokhoz, illetve speciális kialakítású változataikkal gyerekeket is lehet velük szállítani. Utóbbit a kicsik élvezik, ezt nem csak a Hajtás Pajtást vezető Kürti Gábor – aki maga is így hordja óvodába gyermekeit – szavai erősítették meg, hanem az a kisfiú és kislány is, akiket az apukájuk egy ilyen kerékpárral hozott a sajtóbemutatóra. Hozzá kell tenni azonban, hogy egy ilyen bicikli nem olcsó, elektromos rásegítés nélkül is több százezer forintba kerül.

gyerekszallito.jpg


Korábban egyébként csak külföldről behozott gyermek-, illetve teherszállító kerékpárokat lehetett kapni Magyarországon, ám tavaly egy egykori biciklis futár, Marosvölgyi Máté saját fejlesztésébe kezdett, így most már Hampi néven magyar teherszállító bringa is kapható.

A Hajtás Pajtás az elektromos rásegítésű szerkezeteket egy uniós programnak köszönhetően teszteli és építi majd be szolgáltatásába: a Cyclelogistics Ahead nevű, összesen 2,3 millió euró összköltségvetésű projektben hét európai nagyváros (Milánó, Berlin, Prága, Cambridge, Budapest, San Sebastian, Mechelen) ökologisztikai szolgáltatói és közlekedésfejlesztésért felelős hivatalai vesznek részt. A program fő célja a városközpontok lég- és zajszennyezésének csökkentése zéró kibocsátású közlekedési megoldásokkal. A Hajtás Pajtás 110 ezer eurós uniós támogatásából finanszírozzák majd egyebek mellett az új teherszállító járműveket, illetve a különféle szemléletformáló promóciókat.

Hajtásp02.jpg

A program résztvevői egyébként saját tapasztalataikat, módszereiket megosztják egymással, így segítve a jó megoldások terjedését. Hiszen éppen ez a cél: a létező példákat követendőként beállítani más városok, országok számára. Végső soron ugyanis azzal mindenki nyer, ha környezet barátabb módszerek terjednek el nem csak a közlekedésben, hanem a szállításban is.      (forrás, képek: Hajtáspajtás, mandiner)

Címkék: bicikli elektromos kerékpárt teherkerékpár Hajtás pajtás

 

Képeket köszönjük: "Huropo"-nak

Címkék: Clark Ádám tér Várkert bazár Vörös sün ház

Augusztus 1-én, pénteken Strandok Éjszakája 49 fürdőben országszerte, változatos programokkal!

Augusztus 1-én pénteken legalább 50.000 vendég látogat majd el azokba a fürdőkbe, amelyek csatlakoztak a Strandok Éjszakája elnevezésű rendezvényre. Az eseményt ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Fürdőszövetség. A legtöbb fürdő, strand különleges programokkal, hosszabbított nyitva tartással és sok esetben kedvezményes belépőkkel várja a vendégeket. 


A látogatók augusztus első napján országszerte 49 helyszínen élvezhetik éjszaka a fürdők különleges szolgáltatásait. Az eseményt azért ebben az időpontban szervezzük meg, mert a virrasztani vágyó vendégek elé a nyár utolsó hónapjában különleges látvány tárul. Az égbolton augusztusban gyakran figyelhetünk meg hullócsillagokat és a forró nyári éjszakán mindenkinek kellemes időtöltés az éjszakai fürdőzés. A hét elején tapasztalt rossz időt is ezen rendezvénnyel tervezzük feledtetni és újra átadni a forró nyári napoknak a szünidőt. A fürdők jelentős része éjfélig tart nyitva, azonban több fürdő éjjel 2, vagy akár 4 óráig is fogadja a vendégeket.

A résztvevő fürdők listáját a hivatkozásra kattintva érhető el

Címkék: Strandok éjszakája

A tájékoztató kiadvány nagyobb méretben történő megtekintéséhez kattintson a képekre

A munkálatok ütemezésével és a parkolási renddel kapcsolatos változások megtekintéséhez kattintson az alsó képre is!

Vári tájékoztató01.jpg

 

 

  

Munkálatok ütemezésével és a parkolási renddel kapcsolatos változások megtekintéséhez kattintson a képre:

 

Megujuloutak_Budai_Var02kicsi.jpg

Címkék: I. kerület Budai vár Vári útfelújítás Útépítés

süti beállítások módosítása