A Naphegy téri játszótér építési munkálatai mellett a Vuk játszótéren is megkezdődtek a játszótér felújítási munkálatok.

Szeptembertől megújított, kibővített játszótér várja a gyermekeket a Gellért-hegyi Bérc utcában is, ahova Karak odúját és rókalyukakat is álmodtak a tervezők.  A felújítási munkálatok miatt a Bérc utcai (Vuk) és a Naphegy téri (Pom Pom) játszótér csak részlegesen használható, kérjük a szülőket fokozottan figyeljenek gyermekeikre!

Címkék: játszótér játszóterek Naphegy tér Bérc utca

Hosszútávon, önerőből művészmozit üzemeltetni Magyarországon ma már nem lehet. A Filmvilág Blog interjúja Kalmanovits Balázzsal, a Puskin és a Tabán vezetőjével, a Budapest Film Zrt. munkatársával.

Tavaly decemberben bezárt a Tabán mozi bérleti díj tartozás miatt, de tavasszal újranyitotta kapuit Tabán Kinotéka. Hogyan sikerült a filmszínházat „feltámasztani”?

2013. decemberéig a Grantfilm Kft. üzemeltette a mozit, a tulajdonos pedig a mi cégünk, a Budapest Film Zrt. volt. 2014. márciusától teljesen átvettük a mozi működtetését a Budavári Önkormányzat hathatós pénzügyi támogatásával. Mi is és az önkormányzat is úgy gondoltuk, hogy nem szabad veszni hagyni az utolsó hagyományos budai művészmozit. Az önkormányzat segítsége nélkül viszont mindez nem sikerülhetett volna.

Miben változott a Tabán a három hónapig tartó felújítás alatt?


A cikk folytatásához kattintson a képre:

taban_kinoteka_mti.jpg

Címkék: Tabán kinotéka

 

A cikk nagyobb méretben történő megtekintéséhez kattintson a képre:

Halászbástya játék.jpg

Címkék: Tűzijáték Halászbástya Fotópályázat

A Zsolnay család történetét és kerámiákat bemutató gyűjteményes kiállítás nyitja meg kapuit a nagyközönség számára 2014. július 31-el a Budai Várban, a Dísz téren álló volt Honvéd Főparancsnokság megújult épületében. A tárlat év végéig, hétfő kivételével naponta 10.00-18.00 óra között látogatható.

DSCF2437.JPG

Mintegy hét évtized után látogathatja a közönség az egykori Honvéd Főparancsnokság épületét a budai Vár közepén augusztustól. A 850 millió forintos állami beruházással egy év alatt megújult épület nyitóeseménye egy Zsolnay-kiállítás lesz.

Az 1897-ben emelt épület felújítását Deák Zoltán tervezte. A Várgondnokság vagyonkezelésében lévő Főparancsnokságot kulturális, turisztikai célokra, rendezvényekre fogják használni, cél, hogy önfenntartó legyen" - mondta Sárváry István, a Miniszterelnökség kiemelt kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Mint elhangzott, a 19. század végén Kalina Mór által tervezett négyemeletes, neoreneszánsz stílusú épület a második világháború végéig meghatározója volt a Dísz térnek. A Honvéd Főparancsnokság 1945-ben erősen megrongálódott, a háború után a sérült kupolát és a felső emeleteket 1962-ben visszabontották. Az épületcsonkot a következő évtizedekben többnyire raktárnak használták, belső udvarán karbantartó gépek, traktorok parkoltak.

Parancsn01.jpg

"Az Orbán-kormány 2012-ben döntött a felújításról, amely két szakaszban történt, és az összesen 850 millió forintos költségeket teljes egészében nemzeti forrásból fedezték, uniós pénz nélkül. Az eredetileg tervezett 2013 végi befejezés azért csúszott fél évet, mert a felmerülő pluszköltségek forrásait idén márciustól lehetett felhasználni" - mondta a helyettes államtitkár az MTI kérdésére.

A felújítás során kicserélték a teljes gránitlábazatot, eltűntek az 1944-1945-ös, majd 1956-os belövésnyomok a homlokzatról, az eredetileg körben látható Hatvannégy Vármegye címereiből a megmaradt 25-öt szintén helyreállították és visszahelyezték. Megújultak a vaskapuk, felújították a belső terek stukkóit, kandelábereit és szobrait.

parancsn02.jpg

A 3300 négyzetméter alapterületű épületbe a nagyközönség egy július 31-én megnyíló kiállítás megtekintésével léphet ismét, mintegy hetven év után először. Gulyás Gábor, az Egy zseniális család - Zsolnay című kiállítás kurátora kiemelte: az épület belső részében kialakított egyszerű megoldások, a natúr tégla és a csiszolt beton nagyon szép teret biztosítanak a kiállítások számára.

Az év végéig látogatható Zsolnay-tárlaton mintegy háromszáz művészi kerámia és porcelán lesz látható. A kiállítást jórészt a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Párizsi Galéria által gondozott magángyűjtemény anyagából állították össze, külön egységként mutatják be az épületkerámiákat. Utóbbihoz kapcsolódnak az egykori gyárban gondosan vezetett úgynevezett terrakottakönyvek, amelyek közül egyet első ízben láthat a közönség.

"Különleges, számottevő esztétikai értékkel is rendelkező művészi kerámiákat mutatunk be, a kiállítás ugyanakkor egy páratlan magyar család sikertörténetét is felvázolja" - fogalmazott Gulyás Gábor.

Parancsn03.jpg
A modern magyar művészetben, építészetben és iparban egyaránt meghatározó szerepet játszott Zsolnay-család története a 19. század közepén kezdődött. A Zsolnay Vilmos által felvirágoztatott pécsi kerámiagyár világhírűvé vált, az épületkerámiák használata a szecesszió magyar építészetének egyik ékköve lett, számos technológiai újítás - köztük az eozin vagy a pirogránit - is hungarikummá tette a Zsolnay-porcelánt. Zsolnay Vilmos halálát követően gyermekei vitték tovább a gyárat.

A történet nagyon fontos szakasza akkor zárult le, amikor a második világháború után a gyárat államosították és a Finommechanikai Művekhez került. 1995-ben privatizálták újra, azóta több tulajdonosa volt, 2010-ben pedig a gyár területének egy része kulturális negyed lett.

"A kiállításhoz Mispál Attila rendező vezetésével rövidfilmek készültek, amelyekben színészek segítségével megelevenedik Zsolnay Vilmos, fia, Miklós, lánya, Júlia, valamint annak férje, Sikorski Tádé alakja is" - mondta a kurátor.
(forrás: MTI / Fotó: Székelyhidi Balázs)

Címkék: Honvéd Főparancsnokság

Vasárnap kezdődnek az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából tartandó megemlékezések, az állami centenáriumi programsorozat nyitórendezvénye hétfőn lesz az Operában.

Világszerte vasárnap, az évforduló előtt egy nappal neves trombitások előadásában hangzott el a híres katonai takarodó, az Il Silenzió, Magyarországon 9.30-kor.

trombita.jpg

Az olasz miniszterelnökség kezdeményezésének szervezői Magyarországról a fiatal dzsessztrombitást, Koós-Hutás Áront kérték fel, aki a budai Vár Savoyai teraszán adja elő a művet. Ugyanekkor többi között Nagy-Britanniában, Portugáliában, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában és az Egyesült Államokban hangzik fel a dal az elesettek emléke előtti tisztelgésként.

Hétfőn a veszprémi Szent Imre templomban ökumenikus imádsággal egybekötött megemlékezést tart a Veszprémi Érsekség, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény és a Keresztény Katonák Szövetsége. Beszédet mond Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) és Zentai László ezredes, helyőrségparancsnok, ökumenikus imádságot mond Márfi Gyula veszprémi érsek, Isó Zoltán evangélikus lelkész és Szabó György alezredes, protestáns tábori lelkész.

Ugyancsak hétfőn a budai Várban lévő Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartja megemlékezését a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Posta Zrt. Bemutatják az I. világháborús tüzérségi lövedékek a győri Magyar Ágyúgyár lőteréről című kiállítást, és ünnepélyesen forgalomba bocsátják a Magyar Posta első világháborús emlékbélyegét. Az ünnepségen beszédet mond Kun Szabó István vezérőrnagy, a minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, továbbá köszöntőt mond Kovács Vilmos, a múzeum parancsnoka és Sárközy Ágnes, a Magyar Posta Zrt. kiskereskedelmi és üzleti támogatási igazgatója.

Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel tartják az első világháborús állami centenáriumi programsorozat nyitórendezvényét hétfő este, a Magyar Állami Operaházban.

Az első világháborús centenáriumi emlékbizottság rendezvényén köszöntőt mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Az esten - amelyen arról is megemlékeznek, hogy a világháború kitörése miatt 1914 szeptembere és 1915 márciusa között bezárták az Operát - Gabriel Fauré Requiem és Gustav Mahler Dal a Földről című műve mellett részletek hangzanak el Babits Mihály, Csáth Géza, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula és Szép Ernő alkotásaiból, Papp János honvéd naplójából, valamint Teleki Béla és Tóbiás Ernő honvédek leveléből.

Hende Csaba honvédelmi miniszter korábbi tájékoztatása szerint az első világháború centenáriuma alkalmából nagyszabású megemlékezéseket rendeznek. Az évforduló alkalmából ismét összeállítják a világháború veszteséglistáját, ezt a nyilvántartást ugyanis az 1950-es években elégették. Egy vonatkiállítást is szeretnének létrehozni, ez 2016-ban a keleti, 2017-ben pedig a nyugati hadszínterekre jutna el.

A kormány 2013. január 1-jével hozta létre a tárcaközi Első világháborús centenáriumi emlékbizottságot, amelynek feladata a magyarországi megemlékezések koncepciójának és az első világháborút, a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító, 2014-től 2020-ig tartó programsorozat részletes tervének kidolgozása.

A Magyar Tudományos Akadémiával is együttműködő plénum szakmai vezetője Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum és a XX. Század Intézet főigazgatója. A kormány pályázati úton félmilliárd forintot fordít az évfordulóval kapcsolatos megemlékezésekre.

Száz évvel ezelőtt július 28-án üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának, miután egy hónappal korábban egy szerb diák, Gavrilo Princip merényletben megölte a Szarajevóba látogató trónörököst, Ferenc Ferdinándot és feleségét.

A konfliktus egy hét alatt világháborúvá terebélyesedett, a háborúba augusztus 4-ig a Monarchia oldalán Németország, Szerbia oldalán Oroszország, majd Franciaország és Nagy-Britannia is belépett, és 1917-ben hadat üzent a központi hatalmaknak az Egyesült Államok is.

A négy évig tartó világháború a korábbi háborúkhoz képest elképzelhetetlen pusztulást okozott: 10 millióan haltak meg, 20 millió volt a sebesültek száma, a polgári lakosságot mérhetetlen szenvedés sújtotta, és egy olyan békerendszert hoztak létre, amely magában hordozta a következő világháború csíráját.

A Budavári Önkormányzat beruházásában elkészült a Clark Ádám tér felújítása és rendezése.  Az újjászületett teret Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere adta át. 

A márciusban kezdődött munkálatok során felújították a térburkolatokat és a zöldfelületek. Mintegy 550 m2 vágott bazalt nagykockakő burkolat építettek ki a téren, és felújították a lépcsőket is. A nagy számban ide látogatókra gondolva új ivókutat és dupla szemetes edényeket is telepítettek. 

Újjászületett a korábban elhanyagolt képet mutató park is, a kertészek mintegy 1200 m2 gyepszőnyeget cseréltek le, 400 m2 területre új cserjét, 30 m2 területre egynyári virágokat ültettek ki. A parkot automata öntözőhálózat öntözi majd. Megtisztították a 0 km követ, a szobor körül pedig új padokat építettek ki. A szobor talpazatához faragott díszkő készül majd, amely mutatja a távolságot és az irányt Magyarország világörökségi helyszínei és megyeszékhelyei felé. 

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere beszédében felidézte, hogy a tér sorsa a '80-as évek elejétől folyamatosan foglalkoztatta a szakembereket, a városvédőket, s ennek eredménye egyebek mellett a 2. világháború után elbontott Sikló rekonstrukciója, a Hunyadi János út gázlámpáinak megmentése és a befalazott országcímer kibontása is. A 0 km kő történetéről szólva elmondta, hogy a XX. század elején Festetics Pál vetette fel a közlekedési hálózat kiindulópontjának megjelenítését, amelyet a Hungária Automobil Club karolt fel és valósított meg. 1932-től a Kereskedelmi Minisztérium épülete melletti járdán állt Körmendi Frim Jenő Madonnát (Patrona Hungariae) ábrázoló márványszobra. A szobor a második világháború alatt megsérült és lebontották. Majd 1953-ban új szobrot állítottak fel, amely egy munkást és egy autókereket ábrázolt. (A Clark Ádám tér történetével, későbbi bejegyzéseinkben még foglalkozunk.)  A ma ismert szobor, amely Borsos Miklós alkotása, 1975-ben került a térre.  

A mostani átalakítás tervezője a Create Value Kft., kivitelezője a D and D Builder Kft. A 0 km kő restaurálását és tisztítását Módy Péter kőszobrász restaurátor végezte. A felújítás és a kávézópavilon építésének költsége mintegy 200 millió forint volt, amelynek nagy részét az Önkormányzat saját forrásból finanszírozta, 30 millió forintos közérdekű felajánlás érkezett erre a célra. 

A tár átadása után, várhatóan augusztus elején nyit meg a tavaly már elkészült kávézó; a pavilon építésével az az Önkormányzat célja az volt, hogy a turisták által látogatott területet ne illegális árusok foglalják el.

Képeinken a mai átadást, valamint a tér egykori állapotát láthatják:

 


Kapcsolódó: Átadás előtti képriportunk

Címkék: átadás Clark Ádám tér Clark Ádám tér felújítás

süti beállítások módosítása