taban_fesztival_1.jpg

free.jpg


A tájékoztató nagyobb méretben történő megtekintéséhez kattintson a képre: 

tabanfeszt.jpg

A Tabán a Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos terület nagy történelmi múlttal dicsekedhet, emellett a nagy tágas park az 1970-es évektől a hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó helyszíne lett. A minden évben megtartott Május 1-i koncertek hagyománnyá váltak, az évek folyamán fellépett itt a „nagy generáció” összes képviselője. Sajnálatos, hogy a Fesztivált a 80-as évek végén, 90-es évek elején szüneteltették.

A hagyományt a Rózsa Records 1997-ben újította fel. A folyamatosság megőrzése mellett, azóta is minden évben megrendezi a Május 1-i Tabán Fesztivált.


A Fesztivál mára ismét kivívta magának azt a rangot, amelyet a 70-es években jelentett a magyar könnyűzenei életben. A ”nagy öregek” mellett, mindig szerepet kapnak, fiatal zenekarok is, ennek hatására a fiatalabb korosztály megismeri az előző generáció zenéjét és a helyszínre kilátogató idősebb korosztály bepillantást nyerhet a mai zenei életbe. A közönség széleskörű érdeklődését figyelembe véve a könnyűzene közkedvelt előadói léptek fel, így fiatalok és idősebbek, lágyabb dallamokat és rockosabb zenét kedvelők is láthatták, hallhatták kedvenc magyar előadóikat. Elmondható, hogy a Fesztivál a magyar könnyűzenei élet különböző generációinak találkozó helye, ahol rangot jelent fellépni.


Az elmúlt években körülbelül negyedmillió ember jött el az ország több pontjáról a rendezvényekre. Mivel a koncertek ingyenesek, anyagilag nem terhelik meg a családok pénztárcáját, így minden érdeklődő részese lehet az igényes magyar élőzenének.


A Fesztivál mindig élen járt az élőzene népszerűsítésében, csak olyan zenekarok, előadók léptek fel, akik élőben játszanak a koncerteken. Ez még abban az időszakban is így volt, amikor a hazai könnyűzenei életben az úgynevezett „tátogó” zenekarok kerültek előtérbe.


Az elmúlt évek tapasztalatait úgy tudjuk összegezni, hogy a térség és a Főváros legnagyobb szezonnyitó, tavaszi eseménye, a Tabán rendezvény. Az előadók számára lehetőség, hogy nyilvánosságot kapjon zenéjük, a közönség szempontjából a jó szórakozás mellett fontos, hogy minél többen részesei lehessenek egy ilyen nagyszabású, kulturális könnyűzenei rendezvénynek. Kulturális életünk fontos része, hogy a hazai élőzenét támogassuk, lehetővé tegyük a zene szabadságát és nagy nyilvánosságát, mind az előadóknak, mind a zenekedvelőknek egyaránt.

Címkék: koncert fesztivál Beatrice Tabán Mobilmánia Takáts Tamás Blues Band Török Ádám & Új Mini EDDA Művek

süti beállítások módosítása