A Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete júliustól az alapterület függvényében csökkentette nem lakás célú helyiségek bérleti díját. Az Önkormányzat ezzel is segíti a helyi vállalkozókat.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy különösen nagy gondot jelent a nagy alapterületű, sok esetben csak korlátozottan hasznosítható területrészekkel (például pince, galéria, emeleti szintek) rendelkező helyiségek bérleti díjának megfizetése, ezért is döntött az Önkormányzat, hogy az alapterület függvényében, sávosan csökkenti a díjakat.

Július 1-től a 200-300 m2 alapterület közötti helyiség esetében a csökkentés 5 százalék, a 301-400 m2 alapterület közötti helyiség esetében 7, a 401-500 m2 alapterületnél 10, 501-600 m2 alapterületnél 15, míg a 601 m2 feletti helyiségeknél 20 százalék. (Azon helyiségbérlők esetén ahol a közös költség mértéke alapján kiszámított, vagy nem valorizált, illetve pályázaton megajánlott bérleti díjat fizetnek, a csökkentés nem alkalmazható.) Az érintett bérlők esetében az Önkormányzat automatikusan végrehajtja a díjcsökkentést. 

A Budavári Önkormányzat már korábban is segítette a helyi vállalkozókat, 2009-ben és 2010-ben, valamint 2013-ban nem emelte a bérleti díjakat és lehetőséget biztosított, illetve biztosít a bérleti díj fizetésének átütemezésére is. Ugyancsak a vállalkozókat segíti az az önkormányzati döntés is, hogy a Lánchíd utca és a Döbrentei utca felújítása miatt az itt működő vállalkozások részére 30 millió forintos vis major alapot hozott létre. Ebből egyszeri, visszatérítendő támogatást nyújtott a felújítással érintett területen lévő, átmeneti pénzügyi gondokkal küzdő vállalkozások részre. A kamatmentes támogatást 2015-ben, 12 részletben kell majd visszafizetniük a vállalkozásoknak.

 

Címkék: csökkentés Bérleti díj

süti beállítások módosítása