Nagy népszerűségnek örvend a környékbeliek, elsősorban a gyerekek körében az Európa liget aszfaltos focipályája, melyet meglehetősen rossz állapota ellenére is sokan használnak. Ezért döntött úgy a Budavári Önkormányzat, hogy a mai igényeknek megfelelően átalakítja az egyébként fővárosi fenntartású sportfelületet.

Jelenleg is folyamatban van a tervezés, az elképzelések szerint, az elhasználódott és elavult pályát teljesen elbontják, majd újjáépítik. Multifunkciós létesítmény készül, az aszfaltot puha gumiburkolatra cserélik, lesznek focikapuk és kosárpalánkok, valamint ivókutat és utcabútorokat is telepítenek.

Szintén a tervek között szerepel a pálya teljes kivilágítása, ennek köszönhetően sötétedés után is lehet majd sportolni. A közelben lakók nyugalmát zajcsillapító kerítés szolgálja, a labda pályán tartásáról a kerítés fölé szerelt háló gondoskodik. 
( forrás: Várnegyed 2014. XI. 21.)

Címkék: sportpálya focipálya Európa liget

A Budavári Önkormányzat kérésére a Fővárosi Önkormányzat megkezdte a Tabáni (Kereszt utcai) focipálya felújítását. A felújítás miatt a focipálya használatát időszakosan korlátozzák, jelenleg az aszfaltozási munkálatokat végzik a pályán.

DSCF3458.JPG

Címkék: focipálya Tabán

süti beállítások módosítása