Értékes műemléképületek, köztük a budavári Hatvany-palota és a Vörös Sün-ház, továbbá a tabáni Virág Benedek-ház is megújul az elkövetkező hónapok során az önkormányzat beruházásában.

 

01.png
A kerületi tulajdonú lakóházakban a karbantartási munkák is folyamatosan zajlanak. Ahogyan az itt élők az elmúlt években már megszokhatták, évről évre újabbés újabb műemlékházak szépülnek meg az önkormányzat beruházásában. A munkálatok több helyen már el is kezdődtek. Az egyik legnagyobb beruházás három, egymással szomszédos Bécsi kapu téri műemléképület helyreállítása. Megújul a Bécsi kapu tér 5-ös számú lakóház; a 6. szám alatti épület és a 7. szám alatt álló ház is. Ez utóbbi épületben a későbbi tulajdonos, báró Hatvany Lajos író és mecénás meghívására nagyon sok híres művész megfordult az 1930-as években, többek között Babits, Kosztolányi, Karinthy, Márai, de még Thomas Mann is, aki itt találkozott először Bartók Bélával. A jeles vendégek emlékére három évvel ezelőtt, Hatvany Lajos halálának 50. évfordulóján a legismertebb művészek rézbe öntött aláírásával díszítette a Budavári Önkormányzat a palota előtti járdaszakaszt. Mindhárom Bécsi kapu téri műemléképület esetében a külső és belső homlokzatok vakolt és kőből készült felületeit teszik rendbe, a munkálatok már meg is kezdődtek. Felújítják a nyílászárókat is és újjáépítik a tetőzetet. Az 5-ös és a 6-os szám alatti házak tetőzete egy korábbi helyreállítás során egybeépült, a mostani rekonstrukció során azonban vissza fogják állítani a tetőszakasz-határt, amelynek egy esetleges tűz továbbterjedésének megakadályozásában lehet fontos szerepe. Az említett munkálatok elvégzésére összesen bruttó 134 millió forintot fordít az önkormányzat.

Ugyancsak zajlik már a Móra Ferenc utca 2a és 2b jelű épületek külső homlokzatának felújítása is. Tavaly a két épület tetőszerkezetét építették újjá. A mostani felújításra 20, illetve 30 millió forintot fordít a kerület. A közeljövőben kerül sor Budapest ma is álló és használatban lévő legrégebbi épületének, a Vörös Sün-ház külső homlokzatának felújítására. Az épület megszépítésére 65 millió forintot költ az önkormányzat.  

A Tabán emblematikus épülete, a Virág Benedek-ház több ütemben újul meg: már elkészült a vizesedő pince szigetelése, s hamarosan megkezdődik a két épületből álló tömb (Apród utca 10., Döbrentei utca 9.) homlokzatának felújítása. Belső átalakításokra is sor kerül, az Apród utcai szárny rekonstrukciója során például olyan megoldásokat kívánnak alkalmazni, amelyekkel a vendéglátás céljára alkalmas, de évek óta kiadatlan területek is bérlőre találhatnak.  

A nagyobb felújítások mellett folyamatosak a jó karba helyezési munkák is. A GAMESZ a pályázaton kiválasztott kivitelezőkkel tizenhat épület utcai vagy belső udvari homlokzatát javítja ki és festi át, illetve ahol szükséges, a függőfolyosók szigetelését, újraburkolását is elvégzik. Tizenkét helyszínen tetőkarbantartásra kerül sor – cserepeket, lécezést cserélnek, tartószerkezeti elemeket javítanak. Már folynak a munkálatok például a Dísz tér 13. szám alatti épületben vagy az Országház 18. számú épületben.  Az év második felében, tizenhárom bérlakásban a vizesedés miatti problémákat fogják elhárítani. Több helyen tervezik a gáz alapvezetékek cseréjét, továbbá ismét felülvizsgálják az összes önkormányzati kézben lévő épület elektromos alaphálózatát, és indokolt esetekben a lakások mérőórájáig újrahúzzák a kábeleket. Az elöregedett kémények felújítása ugyancsak komoly feladatot jelent a GAMESZ számára, idén a terveik szerint 60-70 kémény javítását, bélelését fogják elvégezni.

Címkék: hátfelújítás

süti beállítások módosítása