Hungarikum hétvége.jpg

A Hungarikum Hétvégét 2014. július 24-27. között szervezi a Magyar Ízek Alapítvány a Budai Várban. A rendezvény szervesen kapcsolódik ahhoz a Földművelésügyi Minisztérium által is támogatott kampányhoz, amely a hungarikumokat mutatja be.

A Hungarikum Hétvége célja, hogy minden évben egy ilyen rendezvény segítségével, egyszerre, egy helyen , méltó körülmények között mutassa be a 41 hungarikumot, az újakat és a korábbiakat is.

A rendezvény fő célja, hogy hozzájáruljon a magyar identitás erősödéséhez, értékalapú nemzettudatot segítsen kialakítani, megismertesse a hungarikumokat a magyarokkal és járuljon hozzá a büszkeség érzetének kialakulásához, illetve segítse az országimázs erősödését a Magyarországra látogató turisták körében. A magyarok többsége ugyanis még nem ismeri hungarikumaink jelentős részét, ehhez járul hozzá a Hungarikum Hétvége.

A rendezvény legnagyobb előnye, hogy szórakoztató módon, család centrikusan mutatja be Magyarország 41 hungarikumát a Budai Várban. A dátum választása sem véletlen, hiszen a másik cél, hogy a turisták is ismerjék meg értékeinket, úgy teljesülhet a leghatékonyabban, ha egy olyan időszakot választanak, amikor nagyszámú turista látogat az országba. Ezért választották a Forma-1 Magyar Nagydíj idejét a rendezvény időpontjának. Ebben az időszakban ugyanis körülbelül 200 ezer látogatója van a száguldó cirkusznak, amelynek 80%-a külföldi. Ekkor a külföldiek átlagosan 3,1 napot töltenek nálunk. 

A rendezvény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor, Földművelésügyi Miniszter, aki 2014. július 24-én 11:00-kor nyitja meg a rendezvényt.

A Hungarikum Hétvége egy kulturális és gasztronómiai fesztivál Magyarország nemzeti értékeinek bemutatására. A táncház módszertől az operettig, a 100 tagú Cigányzenekartól a solymászatig, a halasi csipkétől a herendi és Zsolnay porcelánig! A csabai kolbásztól a hízott libáig, a pálinkától a tokaji aszúig, a szikvízen és a kalocsai paprikán keresztül a karcagi birkapörköltig. Minden ami szemnek, szájnak, fülnek ingere! 

A rendezvényen részt vesznek a Fölszálott a Páva résztvevői, néptánccsoportok, A Budapesti Operettszínház művészei, a 100 tagú Cigányzenekar. A színpadi programok mellett számos helyen kóstolhatunk borokat és hungarikum ételeket, megismerkedhetünk a solymászat rejtelmeivel és divatbemutatók keretében láthatjuk majd a matyó és a kalocsai népművészet remekeit is.

Programok: 

2014.július 24. (csütörtök)

10:30 Táncház bemutató
11:00 Hivatalos megnyitó: Dr. Fazekas Sándor – Földművelésügyi Miniszter úr megnyitó beszéde
11:30 Solymász bemutató – sólyom röptetés
12:30 Hungarikumok bemutatkozása
16:00 Magyar Operett – fellép Peller Károly
17:00 Táncház bemutató
19:00 Buda Folk Band


2014.július 25. (péntek)

10:30 Hungarikumok bemutatkozása
14:00 Klasszikus magyar nóta – ifj. Sárközi Lajos és zenekara
16:00 Magyar Operett – fellép Peller Károly
17:00 Táncház bemutató
18:00 Veronika and the Wedding Boys
20:00 Kürt Band

2014.július 26. (szombat)

10:30 Hungarikumok bemutatkozása
13:00 Táncház bemutató
14:00 Klasszikus magyar nóta – ifj. Sárközi Lajos és zenekara
16:00 Magyar Operett – fellép Oszvald Marika
17:00 By Me divatbemutató – Kalocsai és Matyó kollekció
18:00 100 tagú cigány zenekar

2014.július 27. (vasárnap)

10:30 Hungarikumok bemutatkozása
13:00 Táncház bemutató
14:00 Klasszikus magyar nóta – ifj. Sárközi Lajos és zenekara
16:00 Magyar Operett – fellép Oszvald Marika

Óránként bemutatkozik egy-egy különleges hungarikum. A színpadon és az egyes kiállítóknál is folyamatos aktivitások lesznek, érdekességek a Magyar Kulturális Örökségek világából.

100 éves szikvíz készítő gép bemutatókkal
Barack pálinkás fagylalt,Tokaji Aszús fagylalt,Paprikás fagylalt
Mézbor és Mézpárlat kóstoló
Különleges Aszúk limitált szériában
Aranyérmes pálinkák bemutatója
Aranyszarvas kézműves libamájpástétom helyben sütött kenyérrel
A jó hangulatról a pálinkafőzdék, borászatok és a tradicionális magyar ételek gondoskodnak!

Akciós belépőjegyet a   Bónusz Brigád oldalán  vásárolhatnak az érdeklődők!
Részletes információk a Magyar Ízek weboldalán érhetők el.

Címkék: jegyvásárlás kupon Hungarikum hétvége

Sörfesz02.png

Idén már negyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Budavári Sörfesztivál, ahol ezúttal a cseh sörnagyhatalom kap kiemelt szerepet a hazai főzdék és sörgyárak mellett. A négynapos rendezvényen közel 200 féle sörkülönlegesség, prágai hangulat és Magyarországon eddig elérhetetlen cseh sörök várják a folyékony kenyér rajongóit és mindenkit, aki egy impozáns helyen, kellemes hangulatban szeretne kikapcsolódni. A cseh sörkülönlegességek, a hazai gyárak klasszikus sörei és a kézműves sörfőzdék nedűi mellett belga, angol, ír, német, szlovák és holland söröket kóstolhattok meg. A lágyabb ízek kedvelőit sem hagyják cserben: a Cider Ligetben számos különlegesség várja őket.

Határtalan sörünnep: idén nemcsak a sörkínálat, hanem a zenei paletta is bővült. A fesztiválon koncertet ad a nagysikerű Majka & Curtis, de lesz Boney M élő koncert Sheyla Bonnick-kal, „We Love The 90s” retro megabuli a pénteki napon, de az ország egyik legnagyobb kedvence, Caramel is fellép a Sörfesztiválon.

Fellépők:

Sörfeszt 01.jpg

 

Kedvezményes belépőt a  Bónusz Brigád  oldalán vásárolhatnak az érdeklődők.
Részletes információkért kattintson a sörfesztivál weboldalára

 

Címkék: sör budai vár belépő akciós kupon sörök Cseh Bónusz Brigád Budavári Sörfesztivál Budavári Sörfesztivál

süti beállítások módosítása