Várhatóan június 30-ig végeznek a szakemberek a Szilágyi D. téri református templom tornyának felújításával. Érdeklődésünkre az alábbi tájékoztatást kaptuk Berzétei László, építési gondnok úrtól.

DSCN2019.JPG


Az EMMI támogatásának köszönhetően idén tavasszal a torony külső műemléki renoválásával befejeződhet a templomunk 15 éve tartó, a külső kő- és téglaburkolat, valamint a bádogozás megújításának munkája. Mivel az előzetes számítások szerint a minisztériumi támogatás nem fedezi a torony teljes felújításának költségeit, ezért a Presbitérium ún. céladakozást hirdetett.  Így reméljük összegyűjteni azt a hiányzó, mintegy 5 millió forintot, melyből az állványozás, a díszbádogozás és a villámhárító szerelés is elkészülhet.

A templomépítők bölcsességét mutatja, hogy szép és időtálló burkolatot kapott az épület (befejezés, felavatás 1896-ban volt). A tégla- és mészkőburkolat természetes öregedésén túl a világháborús belövések és anyaghibákból adódó szétfagyások is rongálták a külső látványt. A szakmunkához műemlék védelemben jártas szakembert kellett keresnünk, aki kőrestaurátori képesítéssel is rendelkezik. A munka időtartama alatt a hivatalos műemlék védelem is szemmel fogja most is tartani a munkát. Mindezek mellett saját műszaki ellenőrt is alkalmaznunk kell.

Mire is fog figyelni a szakember? Néhány sorban részletezem:

Első feladat a tisztítás, amely a műemlékvédelmi gyakorlatban jól ismert úgynevezett „szemcseszórásos” technológia. A nyílászáró szerkezetek eltakarása után, sűrített levegő és víz keverékével kiszórt kvarcszemcsékkel minden szennyeződést el kell távolítani. Ezután minden egyes téglát át kell vizsgálni és az 1 cm2-nél nagyobb hiányokat, sérüléseket téglajavító habarccsal kell javítani, megfelelő vizes közeget biztosítva a kikeményedéshez. A nagyon sérült téglákat újakra kell cserélni, melyhez a még fellelhető, tartalék téglákat lehet felhasználni.

A mészkő felületeken is számos sérülés, hiány látható, de a legnagyobb probléma a kőanyag szerkezetéből adódó zárványok nyitottsága, mely azon túl, hogy esztétikailag zavaró, a vizet is áteresztheti. A zárványok eltömítését és a hiányok kiegészítését cementkötésű édesvízi mészkő 0-s méretű őrleményével kell végezni. Fontos, hogy a kötés időtartama alatt biztosítva legyen a nedvesség. A hiányszó kőelemeket ki kell faragni édesvízi mészkőből és az állványzat segítségével a helyére szállítani.

A tégla homlokzatok esetében jelentős szerepe van a fugák kialakításának. A zsákos kiszerelésű, világosszürke árnyalatú alapvakolatot alkalmazva kell a téglák közötti réseket kitölteni. A felületi homorúság azonos kell, hogy legyen a korábbival.

Befejező művelet a felület úgynevezett hidrofóbizáló kezelése, amely során olyan védelemmel látjuk el a kő- és tégla felületeket, hogy 10 évig lehetőség szerint ne kelljen a külső részeket javítani, megújítani. Ezt a kezelést 10 évente javasolt elvégezni és ekkor ennek a karcsú és magas toronnyal büszkélkedő, kupolás, ötszögű templomnak a külseje szinte ugyan olyan élénk, téglapiros lesz, mint a renoválás befejezésekor.

Tudjuk, hogy református küldetésünknek nem a legfontosabb eleme a templom megújítása, de örömmel tölthet el valamennyi templomba járó Testvért, hogy kívül-belül nemcsak rendbe tettük és rendben tartjuk, hanem fel is újítottuk Isten házát. Kérjük, hogy mindenki anyagi erejéhez mérten támogassa ezt a nagy vállalkozásunkat.

Címkék: felújítás református templom I. kerület Szilágyi D. tér torony felújítás

süti beállítások módosítása