Nagy sikerrel zárult az önkormányzat által meghirdetett Szépítsük meg közösen a lakóházak udvarait című program, a környezetükért tenni akaró lakók a kerület minden pontjáról jelentkeztek. Az érintett lakóházakat a szakemberek felkeresik, felmérik a lehetőségeket és ez alapján kezdődik majd meg a kertszépítés.  

Szépítsük meg közösen a lakóházak udvarait címmel hirdetett programot áprilisban a Budavári Önkormányzat, amelyre a májusi határidőig 150 lakóközösség jelentkezett. A kezdeményezés célja, hogy a lakók – az önkormányzat segítségével – közös munkával tegyenek környezetükért. A várakozáson felüli, nagyszámú jelentkezés azt mutatja, hogy az itt élők nyitottak a kezdeményezésre A lakóközösségeket a szakemberek felkeresik és felmérik a lehetőségeket, az elvégzendő munkát.  A bejárás során több, a környezettudatosság szempontjából kiemelkedő és követendő példával is találkoztak a szakemberek. Az egyik lakóközösség például fedeles komposztáló ládákat helyezett ki már korábban a közös kertbe, amelybe a lakók a zöld hulladékot és szerves háztartási hulladékot gyűjtik. Az így képzõdött humuszt a növényeik tápanyagaként hasznosítják.  A program megvalósításának nincs zárási határideje. 

Címkék: Szépítsük meg a házak udvarait

A bejegyzés trackback címe:

https://egyker.blog.hu/api/trackback/id/tr536282774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása