Az egykori Rácváros piacterén, a Görög és Hadnagy utca találkozásánál 1751-től közel kétszáz éven keresztül állt a budai ortodox szerbek Szent Demeter székesegyháza. Átvészelte a tabáni tűzvészt, a nagy dunai árvizet, az 1930-as évek városrendezését, sőt, sérülései ellenére a második világháborút is, míg 1949- ben egy politikai döntés nyomán lebontották. Hatvanöt évvel az események után, november 8-án – a templom védőszentjének emléknapján – az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Szerb Országos Önkormányzat ünnepélyes keretek között haranglábat állított az egykori templom helyének közelében.

Az alkotást az Erzsébet híd lábánál, a Döbrentei utca melletti parkos területen helyezték el. A több mint négy méter magas, süttői mészkőből készült harangláb – amelyen magyar, szerb, angol és német nyelvű felirat olvasható – Petrika Kristóf szobrász és Rétháti László látványtervező munkája. Az ünnepségen nem csupán a hazai szerb nemzetiség vezetői, a szerb külképviselet képviselői és magyarországi politikusok vettek részt, de nagy létszámban megjelentek a magyarországi szerb civil egyesületek, valamint a budapesti szerb gimnázium diákjai is.

A rendezvény ünnepi szónoka, Alexov Lyubomir, az Országos Szerb Önkormányzat elnöke felidézte a két nép történelmi kapcsolatait. Beszédében arra emlékeztetett, hogy a szerbek a 14. századtól, a török elől menekülve érkeztek Magyarországra és telepedtek le a Duna mentén. Budán a Tabánban alakult ki a szerb közösség, róluk nevezték el a városrészt Rácvárosnak. Már a török hódoltság alatt is számottevő szerbség élhetett itt, úti beszámolók szerint három templomuk is volt. Buda ostromában a Tabán is elpusztult, lakosságának csak töredéke tért vissza, de a balkáni harcok elől menekülő szerbek a század végére újra élettel töltötték meg a Rácvárost. A 17-18. század fordulóján népszámlálások szerint 5500-6000 szerb élt itt, ami akkor az előváros teljes lakosságának 95%-át jelentette. A katolikus szerbek a budai vár alatt, a Duna mellett telepedtek meg, a pravoszlávok pedig az Ördögárok két partján, a Gellérthegy és a Naphegy között laktak, sokszor földbe vájt viskókban, amelyeknek csak a tetejük látszott ki. A Tabán ma zöld, dimbes-dombos részei sűrűn be voltak építve, az 1717-ben megszámlált 630 ház 56 telket foglalt el. Az 1949-ben lebontott barokk templom ikonosztázait és egyházi kincseit sikerült megmenteni. A székesegyház kivételesen szép toronysisakjáról volt híres, amelynek makettje fennmaradt. A haranglábat Pantelics Lukiján budai szerb ortodox püspök egyházi szertartás keretében szentelte föl, majd megszólaltatták a magasban elhelyezett harangot. Az ünnepi műsor irodalmi részletekkel és liturgiai dalok közös eléneklésével zárult (Várnegyed XII. 10.)