Több mint hatvan évnyi csend után újra megszólalhat a harang a Gellért-hegyi pálos sziklakolostorban. A harangot a Magyarok Nagyasszonya sziklatemplomban Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg vasárnap. A 60 kilogramm súlyú bronzharangot a szükséges szerelési munkák elvégzése után a sziklakolostor tornyában helyezik majd el.

Erdő Péter szentbeszédében kiemelte, hogy a harangoknak az idők folyamán számos funkciója alakult ki a halottkíséréstől a hadba vonulásra hívásig, a tűzjelzésen és a hálaadáson keresztül a nyugovóra térés vagy épp az Országgyűlés kezdetének jelzéséig. Az egyházi hagyomány szerint azonban a harangok elsődlegesen az apostolok és a hithirdetők jelképei - mondta a bíboros.

A jézusi örömhír hirdetői voltak az apostolok, ezt hirdeti maga az egyház, és ennek az örömhírnek a meghallgatására hív a harang. Ez a harangok legfőbb hivatása - hangsúlyozta Erdő Péter. A pálos rend sziklakolostorának tornyában lévő eredeti harangok a szerzetesek 1951-es elhurcolása után tűntek el. A most öntetett harang Farkas Titusz öntőmester műhelyében készült Miklián László (írói nevén Tárnoki András) Táncsics Mihály-díjas újságíró adományából. A harangon a közösség címere mellett a következő felirat olvasható: "A budapesti pálos kolostor egykori harangjai emlékére öntette a Magyar Pálos Rend a Megszentelt Élet Évében, 2015-ben." 

A pálos rendet Boldog Özséb alapította a XIII. század közepén, a rend 1308-ban kapta meg a pápai jóváhagyást. A XV. századra már több száz pálos élt Magyarországon, szerte a világon pedig körülbelül 300 kolostoruk volt, amelyekben átlagosan 12-20 szerzetes élt. 1786-ban II. József más szerzetesrendekkel együtt feloszlatta a pálos rendet a Habsburg Birodalom területén, így csak a lengyelországi Krakkóban és Czestochowában maradt meg egy-egy kolostoruk. A pálosok 1934-ben innen szervezték meg visszatelepülésüket a Gellért-hegyi sziklatemplomba és kolostorba.

Az ezt követő időszakban a rend több kolostort is alapított Magyarországon. 1950-ben a kommunista államhatalom feloszlatta a rendet. 1951 húsvét hétfőjén az ÁVH betört a sziklatemplomba és elhurcolta a szerzeteseket, de ugyanez történt a többi pálos kolostorban is. A rend Magyarországon a rendszerváltás után, 1989-től szerveződött újjá. Jelenleg négy kolostoruk van: Budapesten a Gellért-hegyi sziklatemplom, Pécsett a rend magyarországi központja, valamint a márianosztrai és a Petőfiszállás-pálosszentkúti kolostor.

Az egykori Rácváros piacterén, a Görög és Hadnagy utca találkozásánál 1751-től közel kétszáz éven keresztül állt a budai ortodox szerbek Szent Demeter székesegyháza. Átvészelte a tabáni tűzvészt, a nagy dunai árvizet, az 1930-as évek városrendezését, sőt, sérülései ellenére a második világháborút is, míg 1949- ben egy politikai döntés nyomán lebontották. Hatvanöt évvel az események után, november 8-án – a templom védőszentjének emléknapján – az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Szerb Országos Önkormányzat ünnepélyes keretek között haranglábat állított az egykori templom helyének közelében.

Az alkotást az Erzsébet híd lábánál, a Döbrentei utca melletti parkos területen helyezték el. A több mint négy méter magas, süttői mészkőből készült harangláb – amelyen magyar, szerb, angol és német nyelvű felirat olvasható – Petrika Kristóf szobrász és Rétháti László látványtervező munkája. Az ünnepségen nem csupán a hazai szerb nemzetiség vezetői, a szerb külképviselet képviselői és magyarországi politikusok vettek részt, de nagy létszámban megjelentek a magyarországi szerb civil egyesületek, valamint a budapesti szerb gimnázium diákjai is.

A rendezvény ünnepi szónoka, Alexov Lyubomir, az Országos Szerb Önkormányzat elnöke felidézte a két nép történelmi kapcsolatait. Beszédében arra emlékeztetett, hogy a szerbek a 14. századtól, a török elől menekülve érkeztek Magyarországra és telepedtek le a Duna mentén. Budán a Tabánban alakult ki a szerb közösség, róluk nevezték el a városrészt Rácvárosnak. Már a török hódoltság alatt is számottevő szerbség élhetett itt, úti beszámolók szerint három templomuk is volt. Buda ostromában a Tabán is elpusztult, lakosságának csak töredéke tért vissza, de a balkáni harcok elől menekülő szerbek a század végére újra élettel töltötték meg a Rácvárost. A 17-18. század fordulóján népszámlálások szerint 5500-6000 szerb élt itt, ami akkor az előváros teljes lakosságának 95%-át jelentette. A katolikus szerbek a budai vár alatt, a Duna mellett telepedtek meg, a pravoszlávok pedig az Ördögárok két partján, a Gellérthegy és a Naphegy között laktak, sokszor földbe vájt viskókban, amelyeknek csak a tetejük látszott ki. A Tabán ma zöld, dimbes-dombos részei sűrűn be voltak építve, az 1717-ben megszámlált 630 ház 56 telket foglalt el. Az 1949-ben lebontott barokk templom ikonosztázait és egyházi kincseit sikerült megmenteni. A székesegyház kivételesen szép toronysisakjáról volt híres, amelynek makettje fennmaradt. A haranglábat Pantelics Lukiján budai szerb ortodox püspök egyházi szertartás keretében szentelte föl, majd megszólaltatták a magasban elhelyezett harangot. Az ünnepi műsor irodalmi részletekkel és liturgiai dalok közös eléneklésével zárult (Várnegyed XII. 10.)