Megjelent és február elsejével hatályba lép az e-matricás útdíjszedési rendszer végleges kereteit rögzítő rendeletmódosítás - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A januárban bevezetett megyei matricák a továbbiakban nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek.

Az M1 autópálya Fejér megyei és az M7 autópálya Veszprém megyei szakaszai így februártól mindkét, hálózati szempontból szomszédos megyére érvényes matricával is teljes hosszban használhatóak. 

A Bács-Kiskun megyei matricával igénybe vehető hálózat 40 kilométerrel, 85 százalékkal, a Borsod, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves megyei matricával igénybe vehető hálózat 25-30 kilométerrel, 40 százalékkal nő.

A kiterjesztésnek köszönhetően a Fejér megyei matricával elérhető lesz Tatabánya, a Pest megyeivel Hatvan, a csongrádival Kiskunfélegyháza, a hajdú-biharival Nyíregyháza és Tiszaújváros.

A miniszteri rendelet melléklete tételesen felsorolja az egyes megyei matricákkal használható gyorsforgalmi szakaszokat. A táblázat az érvényességi határokat a csomópontok nevével, számával és szelvényszámával is megjelöli.

Díjmentessé válik a dunaújvárosi és szekszárdi hidak használata. Az M8 autóút Pentele- és az M9 autópálya Szent László-hidat tartalmazó szakaszaira a továbbiakban tehát nem kell egyetlen matrica sem.

Ingyenesen lesz elérhető Budapest felől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is az M4-es mintegy 900 méteres szakaszán.

Az M86 autóút szombathelyi és az M9 kaposvári szakaszai esetében a díjszedést a csatlakozó gyorsfogalmi kapcsolatok megépítéséig felfüggesztik.

A feleslegessé váló e-matricák – például a meg is szűnő Vas megyei – március 15-éig a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) ügyfélszolgálati irodáiban, postai úton és az útdíjfizetési szolgáltató által lehetővé tett más módokon is visszaválthatóak. Mivel az ügyfélszolgálatok jellemzően gyorsforgalmi úton közelíthetőek meg, személyes ügyintézés esetén a megyei jogosultság a visszaváltás napján a nap végéig érvényben marad.

Az átmeneti rendelkezések értelmében azok az autósok, akik januárban jogosultság nélkül közlekedtek díjköteles szakaszokon, nemcsak a pótdíj alól mentesülnek, hanem az egyéb esetekben kötelező, 1470 forintos szolgáltatási díjat sem kell megfizetniük, ha legkésőbb február végéig éves országos vagy megyei matricát vesznek.

A kormányzat a nagycsaládosok és a mozgásukban korlátozottak számára utólagos kompenzációt biztosít. A jogszabályi keretek törvénymódosítást is igénylő kialakítása áprilisra várható, addig az érintettek D2 matricákat válthatnak - közölte az NFM.

 


További információk, megyei térképek elérhetők a térképre kattintva:

terkep01.jpg

Címkék: autópálya útdíj díjfizetés

Parkfenntartás

 2015.01.30. 10:32

Befejeződött a Vérmezői fák téli gallyazása. A beavatkozást a fagyöngy fertőzöttség, illetve a viharok kártételének megelőzése tette szükségessé. A fagyöngy, az őt tápláló fát lassú kipusztulásra ítéli, s azokon a területeken ahol megjelenik 3-5 év alatt a faállomány jelentős részét megfertőzheti. A fák növekedési esélye csökken, faanyaguk minősége romlik, a csökkent életerő megnöveli az érzékenységét más egyéb élő és élettelen károsítóval szemben. A fagyöngy elleni védekezés lehetősége a mechanikus eltávolítás az esetleges vegyszeres kezelés még nem kidolgozott.

A fagyöngyről első hallásra legtöbbünknek a karácsonyi dekoráció jut eszünkbe, illetve az a növény, ami alatt a szerelmes párok megcsókolják egymást.

Szakmai berkekben azonban egy kevésbé romantikus képet látunk magunk előtt, ha a fagyöngy szót halljuk. Az említett növény ugyanis egy félélősködő, ami különböző lombhullató fák ágain megtelepszik s együtt él a gazdanövénnyel. A növény termései télen érnek be, ezeket a borsó nagyságú bogyókat szívesen fogyasztják különböző madárfajok, így a fagyöngy elterjesztésében nagy szerepük van. A madarak emésztése után a magok gazdanövényt találnak, s számukra kedvező helyen kicsíráznak. 

Az első évben a csírák tapadókorong segítségével rögzülnek, majd a fa szöveteibe hatolnak ahol később sugárirányban szétágazó szívógyökeret képeznek. A fagyöngy ezeken a szívógyökereken át tápanyagot von el a fától, melyből fotoszintézissel táplálékot készít magának. A fatörzs kérge alatt a háncsrész helyezkedik el, ebben szállítja a fa a kész szerves anyagot. Alatta egy osztódó sejtekből álló réteg (a kambium) található, ez alatt az a fatest, ami a gyökerek felől hozza a talajból felszívott vizet és sókat a levelek felé. A fagyöngyöknek ezekre a tápanyagokra van szükségük, legkedveltebb gazdanövényük az almafa, nyárfa, fűzfa, akácfa, kőris, juhar, hárs. 

A fagyöngy, az őt tápláló fát lassú kipusztulásra ítéli, s azokon a területeken ahol megjelenik 3-5 év alatt a faállomány jelentős részét megfertőzheti. A fák koronáiban úgynevezett boszorkányseprűsödés veszi kezdetét, vagy sudarai kiszáradnak. A fertőzés korai stádiuma jól látható, a megtapadás helyén elkezdődik az ágak megvastagodása, mely később egyre erősebbé válik. A fák növekedési esélye csökken, faanyaguk minősége romlik, a csökkent életerő megnöveli az érzékenységét más egyéb élő és élettelen károsítóval szemben. A fagyöngy elleni védekezés lehetősége a mechanikus eltávolítás az esetleges vegyszeres kezelés még nem kidolgozott.




Mivel foglalkoznak télen a kertészek?

A Főkert munkatársai az arra kijelölt területeken elvégzik a téli metszést, a cserjék ifjítását. Összegyűjtik az alattuk megbújt lombot, eltávolítják a magról kelt gyomosító fákat, vagy gyomfákat, szellősebbé, átláthatóbbá teszik a besűrűsödött növénycsoportokat. Motoros fűrésszel vágják a beteg, sérült vagy rosszul növő ágakat, a kiszárad fát, aprítógéppel szeletelik fel helyben a nyesedéket.

A cserjék ifjítása erőteljes visszametszést jelent, mely a növény é
letének meghosszabbítását, jellemző habitusának újbóli kiteljesedést szolgálja. Az elágazódásig visszavágott ágak, tavasszal kihajtó rügyeiből a növények új, egészséges majd később megerősödő hajtásokat nevelnek, a virágzó cserjék a következőkben gazdagabban virágoznak majd.

A lomb nélküli, nyugalmi időszakban késő ősztől kezdve a tél folyamán is, - enyhe mínuszokig - végezhető ez a munka. Egy-egy terület erőteljesebb ifjításra átlagosan 5 évente kerül sor.



Új rézsűkaszálógépet helyeztek üzembe:

A Főkert Gellért-hegyi üzemegysége a napokban vette át a közbeszerzési eljárás keretében vásárolt, új REFORM Metrac H5 X típusú rézsűkaszálógépet. A gépet a Hidrot Kft. szállította a Főkertnek, melyet a Gellért-hegy és Tabán térségében használnak majd a jövőben

 

 

Címkék: parkok parkfenntartás Főkert

Február elsején újra belobbantjuk a gázrezsót és nekiállunk egy közös sörfőzésnek. A mostani alkalommal kicsit tovább feszítjük a húrt: készítünk egy herbal beert - olyat, amire Alice Cooper is felvonná a szemöldökét. 

sor.jpg

A helyszín ismét a Hunyadi Lakásbisztró és ha vállalkoztok rá, akkor a sört ez alkalommal tényleg közösen főzzük, minden lépést együtt csinálunk végig.
Várunk mindenkit szeretettel!

A programra a belépés ingyenes!

Elérhetőség, információk:

A sörfőzés időpontja: Február 1. vasárnap  10.00 óra
Cím: Hunyadi Lakásbisztró és Kézműves söröző, 1011 Hunyadi J. út 15.

Címkék: sör sörfőzés I. kerület

2015 februárjától a Széll Kálmán tér bontási és felújítási munkái a Margit körút mentén, a 4-es és a 6-os villamos végállomása környezetében is megkezdődnek.


4-es és 6-os villamosok:

Péntekről szombatra, valamint vasárnapról hétfőre virradóra a nagykörúti villamosokat a teljes vonalon autóbuszok pótolják; szombaton napközben és vasárnap egész nap a 4-es és a 6-os rövidített útvonalon jár a dél-budai végállomásoktól a Széna térig, hétfőtől pedig újra teljes vonalon közlekedik. 


2015 február 2 -tól: a 4-es és a 6-os újra teljes vonalon jár, de a megszokott Széll Kálmán téri végállomás helyett a 18-as villamos Vérmező utcai végállomásán lehet a villamosról le-, illetve arra felszállni. Az autóbusz-végállomásról induló buszjáratok akadálymentes megközelítését a 4-es és a 6-os villamos ideiglenes végállomásától ebben az időszakban nem tudják biztosítani. 



Kérjük, hogy a mozgásukban korlátozottak a Széna téren szálljanak le a nagykörúti villamosról, és megcélzott buszjáratukat onnan közelítsék meg a Margit körútról a Széll Kálmán térre vezető gyalogos-átkelőhelyen keresztül.


A Széll Kálmán tér forgalmi rendje egyebekben nem változik: a 18-as, az 59-es és a 61-es villamos továbbra is az ideiglenes villamos-végállomásokhoz közlekednek. 


Változik a Széll Kálmán tér gyalogosközlekedése



Január 30-ától (péntektől) lezárják a metróépület és a mellette lévő (a korábbi bisztró alatti) épület közötti átjárót, így mostantól csak ezeket megkerülve lehet eljutni a térről a Margit körút irányába. 


Január 31-én (szombaton) és február 1-jén (vasárnap) az ideiglenes villamos-végállomás építési munkái miatt a Vérmező útról a 18-as villamos jelenleg használaton kívüli végállomása felé vezető lépcsőt is lezárják, azonban február 2-án (hétfőn) a 4-es és a 6-os villamos ideiglenes végállomásának jobb megközelíthetősége érdekében ismét megnyitják a gyalogosok számára. 

Február 2-án (hétfőn) elkezdik a bontást a 4-es és a 6-os villamos jelenlegi végállomása környezetében is, azonban a Margit körútról a Széll Kálmán tér felé vezető gyalogos-átkelőhelyek továbbra is megmaradnak.

Hétfőn elkezdik a Várfok utca felől a térre vezető gyalogoshíd bontásátezért a jövőben csak a Csaba utca felőli lépcsőn lehet megközelíteni a teret a Várfok utcából.

 

szkt.jpg

 

Címkék: BKK forgalmi változások Széll Kálmán tér

"Könnyfakasztó pillanatok" zajlanak a Széll Kálmán téren - most viszik el a tér szimbólumát az órát, ami alatt valószínűleg több millió randi kezdődött az elmúlt évtizedekben.
 


A képen a Moszkva tér című kultikus film főszereplője, Szabó Simon látható. 
Az órát már egyébként szét is szedték, és a Kiscelli Múzeumba szállították, ahol örök nyugalomra térhet (forrás: Index, Óra alatt facebook csoport)

Rostás Péter, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese az Index kérésére elmondta, hogy az órát 1941-ben állították fel, amikor a területen még nyáron atlétikai pálya, télen korcsolyapálya volt. A téren - akkori elnevezéssel - közlekedési gócpontot alakítottak ki. Az óra kezdetben az oszlop csúcsára volt erősítve, mert akkoriban még más volt a tér szerkezete, távolabb jártak tőle a gyalogosok. 1971-ben került lejjebb, amikor elkészült a metrókijárat, és emiatt átalakult az egész tér. Az eredeti számlapot ugyanekkor egy modernebbre cserélték, és volt alatta egy Centrum felirat. A rendszerváltás után újra kicserélték a számlapot és a szerkezetet. A kasztni nagyjából a régi.

Címkék: óra Széll Kálmán tér

A Budavári Önkormányzat az idei évben is meghirdeti a lakáshelyreállítási támogatást. A kérelmeket az arra jogosultak február 28-ig nyújthatják be a Budavári Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központnál (1012 Budapest, Attila út 89.)


A Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete a lakáshelyreállítási támogatás biztosításával segítséget kíván nyújtani azon rászorulók részére, akik önerőből nem képesek elvégezni olyan állagmegóvási munkákat, amelyek a lakásban élők egészségi állapota miatt is indokolt, így különösen tisztasági festés, elavult vezetékek javítása, szigetelési munkák, mosdó helyiségek karbantartása.


A támogatás megállapításának együttes feltételei: a kérelmező 65. életévét betöltötte, vagy rendszeres szociális segélyben részesül, illetve azon család részesülhet ebben a támogatásban, ahol kettő vagy több gyermeket nevelnek. A jogosultsági jövedelemhatár az egyedülállók esetén az öregségi nyugdíjminimum 250 %-a (71.250,-Ft), család esetén az öregségi nyugdíjminimum 200%-a (57.000,- Ft). A támogatás mértéke egy lakásra egy alkalommal legfeljebb 200.000,- Ft lehet. A kérelmek elbírálásáról a Népjóléti Bizottság dönt.

A lakás helyreállítási támogatás iránti kérelem minden év január 1. - február 28. közötti időszakban nyújtható be a Budavári Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központnál (1012 Budapest, Attila út 89.)


További információkért keressék bizalommal a Budavári Önkormányzat Népjóléti Csoportjának munkatársait, akik készséggel állnak a rendelkezésükre.


Elérhetőségek:
Telefonszám: 458-3051

Címkék: támogatás

süti beállítások módosítása