1964 január - február

január 11: A legnagyobb magyar országcímer. A Kőfaragó- és Épületszobrászipari Vállalat dolgozói elkészítették a budai várpalota új ékességét, a legnagyobb magyar országcímert. A vállalat 17 kőfaragójának csaknem négy hétig tartott a hatalmas kőalkotás megformázása. A nagy dombormű átmérője 2,5 méter, de a címer alapja - a jelvény szalagdísze miatt - már öt méter hosszú. Több mint tíz elemből rakják majd össze, mert lehetetlen lenne a 262 mázsás kőalkotást egy darabban felerősíteni. A budai vár dunai homlokzatát, a kupola alatti palotarészt ékesítik majd az új kőcímerrel. (Esti Hírlap) 


Január 14:
A II. kerület megújulása - 15 emeletes toronyházak, több ezer új lakás, gépkocsi parkoló terek. Több éves terv készült a II. kerületi foghíjak, valamint az összefüggő üres területek beépítésére. A korszerű városrendezés elvei szerint kidolgozott program a "rekonstrukcióra" leginkább rászoruló két körzet, a Viziváros és a Zsigmond tér környékét kívánja elsősorban rendezni. A tervek szerint - a helyi építészeti hagyományokat megtartva - 4-6 szintes épületeket emelnek, s 1966 végéig folyamatosan mintegy ezer lakás készül el. A rendelkezésre álló terület jobb kihasználására azonban négy, 15 emeletes, szabadon álló toronyház is épül majd - egyenként 140 lakással - a Bem rakpart, a Csalogány utca, az Erőd utca, a Mártírok útja és a Bem József utca által határolt területen. 1970-ig újabb 1400 lakást hoznak létre, s ezzel befejeződik a Víziváros beépítése. 

II ker.jpg
A program szerint - s erre a kerületi tanács nyomatékosan felhívta a beruházók figyelmét - az új lakótömbhöz kellő számú üzletet, továbbá szociális és művelődési intézményeket is terveznek. Például két óvoda épül, összesen 250 gyermek részére, továbbá három bölcsőde. A különféle típusú kereskedelmi egységek alapterülete összesen mintegy 2500 négyzetméter lesz. Nyolcszáz személyes mozit is kap a környék a Csalogány utca, az Iskola utca és a Gyorskocsi utca közötti részen. A zárt területeken megfelelő játszóhelyeket biztosítanak, az épülettömbök előtt pedig gépkocsiparkoló tereket jelölnek ki.  (Magyar Nemzet) 

Január 16: Különleges panorámatársalgóval bővül az idén a Citadella turistaszállója. A 21 méter hosszú és öt méter magas üvegfal mögül kitűnő kilátás nyílik majd a pesti oldalra. (Népszabadság) 

Január 21: Loggiás, öröklakásos ház a budai Dunaparton
. Az Erzsébet-híd építése felvetette a budai Duna-part rendezésének kérdését is. Nem csupán az új híd környékéről van szó, hanem a Margit-hídig terjedő partszakasz képének kialakításáról is. Aktuálissá teszi ezt a problémát a Víziváros küszöbön álló rendezése is. A budai Duna-parton még van néhány beépítésre váró foghíj. 

Az üres telkek száma rövidesen kettővel csökken. A Bem rakparton két hatalmas méretű öröklakásos lakóház építése indul. Először a Bem rakpart 30. számú telken, a Csalogány utca sarkán kezdődik az építkezés. Ezen a telken 8 emeletes, 72 lakásos modern ház épül. A másik öröklakásos ház, amely 7 emeletes lesz, és 52 lakást foglal majd magában, a Bem rakpart 9. szám alatt, a Pala utca sarkán épül. (Esti Hírlap) 

Február 8: Az újfajta csuklós villamoskocsi tervei elkészültek a Ganz Villamossági Művekben, és a Ganz-MÁVAG-gal együttműködve az év közepére átadják az első kocsit. Az új, korszerű csuklós villamos 25,6 méter hosszú lesz, s egyszerre 270 utast szállít majd. Három részből áll, öt tágas ajtaja lesz, a torlódások elkerülésére két ülőkalauz teljesít majd rajta szolgálatot. (Magyar Nemzet)  GANZ.jpg


Február 17: Két toronyház épül Budán - 19 emeletes lakóház a Széna-téren - 20 emeletes irodaház a Krisztinában. A Széna tér - Retek utca - Lövőház utca sarkára tervezik az első budai toronyházat, oda, ahol ma a MÁVAUT autóbuszok állomásoznak. A tervet Vedres György és Rimanóczy Gyula, a BUVÁTI tervezőmérnökei készítették. A Széna téren tanácsi lakóház épül majd, hatvanhárom méter magas lesz, 19 emeletes. A toronyház földszintes, szélesen elterülő üvegépületből emelkedik ki. A földszintes épület bútoráruháznak készül, tetejét a magasház lakói pihenőhelyül használhatják, ezt a tetőteraszt növénytartókkal, padokkal látják el. A toronyház első emeletén a lakóknak kis raktárakat terveztek. Emeletenként hat lakás lesz, mindegyik egyszobából és két félszobából, valamint étkezőhelyiségből áll. Emeletenként szemétledobót építenek. A két felvonó közül az egyik bútorszállításra is használható. 

A toronyház terve beilleszkedik a Moszkva tér és környéke részletes rendezési tervébe. A Mártírok útján - a kis Rókus és a Lövőház utcai szakaszon - építik majd meg a Klement Gottwald Villamossági Gyár 26 méter magas, ívesen tört vonalvezetésű, lábakra állított irodaházát. Ennek tervét az IPARTERV készíti. Később a Fény utcai piac közvetlen közelében levő rozoga kis házakat lebontják, s helyükön építik fel a budai nagyáruházat. 

A Déli-vasút és a Vérmező között, a Krisztina krt. 39-41. és 43. számú telken építik meg a második budai toronyházat, a Magyar Villamosművek "felhőkarcolóját", amelyben helyet kap az Erőberuházási Vállalat és az Országos Villamostávvezeték Vállalat is. Az irodaház tervét Vedres György, Kis Albert és Iványi László készítette. A Krisztina körúti irodaház 68 méter magas, 20 emeletes lesz. Az árkádsoros épület alagsorában ötven autónak építenek garázst. Az épületben 1600-an dolgoznak majd, lesz egy 1500 adagos önkiszolgáló étterem és hatszáz személyes kultúrterem is. A hat felvonó közül kettő 24 személyes. (Esti Hírlap) 

Széna tér.jpg

Február 26: Nagyszabású parkosítás az Erzsébet-híd környékén. 
A Fővárosi Kertészeti Vállalat nagyméretű parkosítással készülődik az Erzsébet-híd avatására. 

A pesti hídfőnél a belvárosi templom környékét modern útvezetéssel, széles kőlapokkal építik ki, mellette nagy zöld területekkel, sétautakkal, padokkal, virágágyakkal, és kombinált kerti támfalakkal, csaknem egyhektárnyi területen. A budai hídfőnél parkosításra váró, hatalmas terület 22 hektáron vonul végig a Rác-fürdő környékétől egészen a Horváth-kertig, felfelé pedig a Gellérthegy északi oldalától a Tabán jelenleg rendezetlen parkterületein át a Gellérthegy utcáig. A Döbrentei téren reprezentatív parkot létesítenek, dús virágdíszítéssel, nagy víztükörrel, sétányokkal, padokkal. Ezen a részen két gyermekjátszótér is lesz; egyik a tér után, a hídlejáró közelében épül, s felújítják a Bethlen-udvar előtti régi játszóteret is. (Népszabadság) 

Döbrentei_1.jpg

forrás: fovarosi.blog/fortepan

Címkék: retró régmúlt újságcikkek 50-éve írták I. kerület régen

süti beállítások módosítása