Ismét jelezzük: Budapest 100

 2015.04.17. 14:38

Április 18-19. között immár ötödik alkalommal rendezi meg a Kortárs Építészeti Központ a száz éves épületeket bemutató Budapest100 programot, amelyhez idén is több I. kerületi lakóház és intézmény csatlakozik.

A kezdeményezés évrõl-évre több érdeklõdõt vonz, tavaly 20 ezren járták be az évszázados épületeket. Idén már az ötödik Budapest100-at rendezik, amely számos újdonsággal szolgál: mivel az I. világháború miatt 1915-ben aránylag kevesebb házat adtak át, így a szervezõk úgy döntöttek, hogy az 1914-15-ben épült, a korábban már felkért, de még nem csatlakozó, valamint a kezdeményezésben egyszer már részt vett épületek jelentkezését is elfogadják. 

 
Kerületünkben az alábbi házakba tehetnek látogatást az érdeklődők:


Attila út 107

Attila út 29.

Bem rakpart 12.

Csalogány u. 55.

Krisztina körút 73.

Lisznyai utca 12.

Lisznyai utca 14.

Lisznyai utca 18.

Szabó Ilonka utca 10.

Szabó Ilonka utca 12-14

Szilágyi Dezső tér 4.

Szirtes út 5/b.

 

További információk a programról valamint online térkép a programban résztvevő házakról, a képre kattintva érhető el:

budapest100.jpg(forrás: Várnegyed, Budapest100)

Címkék: Budapest 100

Budapest 100

 2015.04.10. 12:21

Április 18-19. között immár ötödik alkalommal rendezi meg a Kortárs Építészeti Központ a száz éves épületeket bemutató Budapest100 programot, amelyhez idén is több I. kerületi lakóház és intézmény csatlakozik.

Köztük van a Szilágyi Dezsõ tér 4. alatti ház, amely helytörténeti különlegességekkel várja az érdeklõdõket. 2011-ben hirdette meg elsõ alkalommal az OSA Archívummal közösen a Budapest100 programot a Kortárs Építészeti Központ, amely arra kérte a fõvárosi 100 éves épületek lakóit, illetve használóit, hogy egy hétvégére nyissák meg kapuikat a nagyközönség elõtt. Sõt, ha tehetik, programokat is szervezzenek a centenáriumuk alkalmából.

bp100.jpg


A kezdeményezés évrõl-évre több érdeklõdõt vonz, tavaly 20 ezren járták be az évszázados épületeket. Idén már az ötödik Budapest100-at rendezik, amely számos újdonsággal szolgál: mivel az I. világháború miatt 1915-ben aránylag kevesebb házat adtak át, így a szervezõk úgy döntöttek, hogy az 1914-15-ben épült, a korábban már felkért, de még nem csatlakozó, valamint a kezdeményezésben egyszer már részt vett épületek jelentkezését is elfogadják.

Az I. kerületbõl az április 18-án és 19-én bejárható 100 éves épületek között van a Szilágyi Dezsõ tér 4. szám alatti bérház, amelynek helyén 1911-ig a copf stílusú Höhn-Schuhmayer ház állt. Itt mûködött Stehlich József hentesüzlete és a Jackel Antalné péksége. A ma is látható bérházat a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárát igazgató Förster Nándor megrendelésére Kopeczek György tervezte, építése 1913-ban fejezõdött be. A magyar szecesszió egyik legszebb képviselõjének számító épületben lakott Erdõbaktai Gottesmann Antónia zongoramûvész és férje Umrao Majithia Singh nyelvészprofesszor. Itt született meg 1913-ban gyermekük, a világhírû festõ Amrita Sher-Gil. 1922-1928. között Bartók Béla is otthonának mondhatta a házat.

A Budapest100 keretében április 18-án, szombaton 10:30 - 11:30 között filmvetítést tartanak, 11:30-tól Sugár Péter építész építészettörténeti sétára invitálja a látogatókat. Kettõtõl háromig ismét vetítés lesz, közben Huszár Boglárka fotókiállítása is megtekinthetõ, majd háromtól indul a múltidézõ háztörténeti séta. 16:00 - 17:00 között Markovits Éva mûvé- szettörténész idézi fel Amrita Sher-Gil életét, ezt követõen Bartók szelleme címmel Nagy Dániel zeneesztéta tart elõadást zenei illusztrációkkal.

A napot a Flautett Kamaraegyüttes fuvolakoncertje zárja. Másnap megismétlik a programokat. A pontos idõpontokról, illetve a kezdeményezéshez csatlakozó I. kerületi épületekrõl a www.budapest100.hu oldalon olvashatók további információk. (Várnegyed)

Címkék: Budapest Budapest 100

süti beállítások módosítása