Magyar könyv ünnepe.png

A Budavári Önkormányzat 12. alkalommal rendezi meg a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét a Budai Várban. Az idei rendezvény díszvendége Kárpátalja és Budavár legújabb testvérvárosa, Munkács.

A rendezvénysorozat fókuszában az I. világháború kitörésének centenáriumát állították a szervezők. 1686. szeptember 2-án, két és fél hónapig tartó ostrom után a keresztény hadak visszafoglalták a töröktől Budát, a magyar királyok korábbi székvárosát. E dicsőséges győzelem tiszteletére rendezi évről évre a Budavári Önkormányzat a Magyar Nyelv és Magyar Könyv Ünnepét a Budai Várban. Szeptember első hétvégéjén a Szentháromság téren – Hess András mester nyomdájának közelében – könyvkiadókkal, írókkal ünnepeljük a magyar nyelvet. A meghívott kiadók az idei évben is számos újdonsággal jelentkeznek, ugyanakkor a pavilonokban fellelhetők a régóta keresett kulturális gyöngyszemek is. Az ingyenes kulturális fesztiválon délelőttönként gyermekműsorok, délután irodalmi bemutatók este pedig könnyűzenei koncert várja a látogatókat. 


Részletes program:


2014. SZEPTEMBER 5. PÉNTEK



15.00 DALLAMOK KÁRPÁTALJÁRÓL 
Kedvcsinálóként munkácsi vendégeink kárpátaljai dallamokkal nyitják meg az idei rendezvényt.

15.30 BEMUTATKOZIK A HUNGAROVOX KIADÓ
"Költők között zenész, zenészek között költő vagyok. Népem egyharmada szülőföldjétől megfosztottan, más népek fennhatósága alatt él. Önmagam veszteném el, ha a világízlést képviselném és elfutnék nemzeti hagyományaim elől" - vallja Dinnyés József zeneszerző-daltulajdonos, aki Kaiser László költő-íróval és Novák Valentin költő-íróval közösen mutatja be a kiadónál megjelent köteteit. 


16.00 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ

A Magyra Nyelv és Magyar Könyv Ünnepét az idei évben Potápi Árpádnemzetpolitikáért felelős államtitkár nyitja meg, köszöntőt mond dr. Nagy Gábor Tamás polgármester. Közreműködik: Szente Vajk színművész.


16.30 -18.30 „HOGY A MAGYARSÁG NE VESSZEN EL NYOMTALANUL EZEN A VIDÉKEN"

Kárpátalja, ahol a magyar kisebbség él, mindvégig fontos szerepet játszott a magyar történelemben, illetve művelődéstörténetben. A török hódoltság időszakában - a Partium részeként - viszonylagos önállóságot élvezett, s ehhez a vidékhez kötődnek a kuruckor és a Rákóczi család életének kiemelkedő eseményei is. Itt született később Munkácsy Mihály, a világszerte ismert festőművész, és Hollósy Simon, a nagybányai festőiskola híres képviselője. Az első világháborút követő békediktátumok gyökerestől felforgatták a vidék mindennapjait, több évszázados kötelékeket szaggattak szét. 1918-1991 között olyan sok rendszer és megszálló hatóság taposta ezt az „ibolyányi, ölelésnyi, töredék hazácská"-t, hogy méltán emlegetik azt a munkácsi polgárt, aki bár ki sem mozdult a lakásából, mégis legalább öt állam polgára volt. Kárpátalja kultúráját, zenéjét, dalait a munkácsi magyar iskola növendékei, Rusznak zenekar és a Bravis kórus hozzák el Budavárra. Munkács városát Lengyel Zoltán polgármester és Popovics Béla Magyar Örökség díjas helytörténész mutatja be Önöknek.


18.00 SZENTMISE ÉS JÓTÉKONYSÁGI KONCERT A MÁTYÁS TEMPLOMBAN

A Mátyás-templomban Majnek Antal munkácsi püspök celebrál szentmisét az I. világháború áldozatainak emlékére. A szentmisét követően, 19.00 órától a templomban a munkácsi Bravis ukrán kamarakórus ad jótékonysági koncertet, műsorukon egyházzenei művek szerepelnek. 


18.30. ISMERNEK TÉGED

Mezey Katalin József Attila-díjas költő, író nyolcadik prózakötete az elmúlt bő egy évtized elbeszéléseit, kisregényeit gyűjti egybe. A kötet minden írásának mélyén megtalálhatók a XX. század nagy történelmi és társadalmi kataklizmáinak be nem hegedt sebei. A történetek többnyire fiatal hősei hol humorral, iróniával, a megváltoztathatatlan tudatába való beletörődéssel, hol kétségbeeséssel tekintenek a sorsukat alakító erőkre.


20.00 CSEMER BOGGIE KONCERTJE

Csemer Boglárka, BOGGIE, fiatal dalszerző és énekesnő kisgyermek korától az éneklés és a zene megszállottja. Komolyzenei tanulmányai után a Kőbányai Jazz Stúdió ének szakán tanult. 2013-ban jelent meg első, háromnyelvű albuma, amely előkelő helyet ért el a Mahasz eladási listáján és az amerikai Billboard magazin jazz album listáján is. Állandó zongoristája és szerzőtársa, Sebestyén Áronnal, akivel egyik első közös szerzeményüket, a Japánkert című dalt a Magyar Jazzszövetség különdíjjal jutalmazta. Boggie fellépett már a Budapest Music Centerben, a párizsi Jazz Sur Seine fesztiválon, Frankfurtban, Amszterdamban és Bécsben is. Dalait most a budavári közönség is élvezheti.

 


2014. SZEPTEMBER 6., SZOMBAT



GYERMEKMATINÉ
10.00 CSIZMÁS KANDÚR

A szegény legény egyetlen tulajdona egy macska. De nem ám akármilyen macska az! 
Az agyafúrt kandúr kalandjait az Ákom-Bákom Bábcsoport hozza el a gyerekeknek.


GYERMEKMATINÉ
11.00 A NAGY MESEMONDÓ MES
ÉI 

A magyar irodalom Nagy Mesemondója, Benedek Elek, akinek meséiből a Kerekerdő Óvoda óvodásai mesélnek majd. Előadásuk a nem csupán a legkisebbek számára nyújt felejthetetlen élményeket.



13.00. DALLAMOK KÁRPÁTALJÁRÓL 

A munkácsi Rusznak zenekar kárpátaljai népi dalokat, magyar népdalokat és kárpátaljai szerzők műveit adja elő. A zenekar vezetője Nestor Malchitsky.


13.30. KAGYLÓKÜRT

A Kagylókürt folyóiratot egy különleges keleti hangszerről kapta a nevét, amely a szellem győzelmét szimbolizálja az anyag felett. A folyóiratot Rácz Gézafőszerkesztő mutatja be.


14.00 TITÁNTORKÚ SÁMSON 

Dobai Bálint 1983-ban született, 2004 óta publikálja verseit. Sikerét jól mutatja, verseit beválogatták Az Év Versei 2010 és a Szép Versek 2011 kötetekbe. A Könyvünnepen az Orfeusz Kiadó gondozásában megjelent Titántorkú Sámson című kötetét mutatja be a szerző.


14.30 DALLAMOK KÁRPÁTALJÁRÓL 

A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola növendékeiből alakult leányegyüttes kárpátaljai népdalcsokrot ad elő Kovács Valéria vezetésével .


15.00 BELSŐ TÜKÖR
 

Mit mutat a belső tükör? Oláh János József Attila-díjas magyar költő, író legújabb művéről beszélgetünk a szerzővel.


15.30 A FRANCIA ASSZONY 

Ferdinandy György legújabb könyve, amely a Magyar Napló kiadásában jelent meg, egy nagy szerelem története. Szereplői: egy magyar férfi és egy francia nő. A helyszín Gallia és a trópus, Párizs és a Szigetek. Az eredmény egy hosszú életen át íródott, fájdalmasan őszinte szöveg.


16.00 BUDAVÁRI TÓTH ÁRPÁD MŰFORDÍTÓI DÍJ ÁTADÁSA

Az idei évben is sor kerül a Budavári Önkormányzat által alapított Tóth Árpád Műfordítói Díj ünnepélyes átadására. Lorand Gaspar, azaz Gáspár Lóránd 1925-ben Marosvásárhelyen született francia költő, ma már nyugdíjas sebészprofesszor. A háború után került Párizsba, ahol elvégezte az orvosi egyetemet. Ezután a jeruzsálemi, a betlehemi, majd a tuniszi francia kórházban dolgozott sebészként. Magyarul anyanyelvi szinten beszél, de irodalmi munkássága teljes egészében francia nyelvű. Franciaországban sorra nyerte el a legrangosabb költészeti díjakat. Műfordítóként is jelentős teljesítményt mondhat magáénak, a francia nagyközönség általa ismerte meg és értette meg Pilinszkyt. E teljesítményt ismeri el a Budavári Önkormányzat a Tóth Árpád Műfordítói Díjjal.


16.30 EGY MAGYAR FRANCIA KÖLTŐ 

Loran Gaspar verseiből és műfordításaiból Dóczi Péter és Varga Kata színművészek adnak elő francia és magyar nyelven. Előadásukban hallhatjuk mások mellett Pilinszky verseit - Loran Gaspar fordításában.


17.00 BARANGOLÁSOK KÁRPÁTALJÁN

Popovics Béla helytörténész kalauzolásával megismerkedhetnek Kárpátalja négy vármegyényi területének gazdag történelmével és kultúrájával és természeti értékeivel.


17.30 A LITEA KÖNYVSZALON ÚJDONSÁGAI 

A Litea Könyvszalon sikerkönyveit és meglepetéseit Bakó Annamária, a könyvünnep egyik ötletgazdája mutatja be a közönségnek.


18.00 ÜNNEPI MÁRAI SZALON A BUDAI VÁRBAN

„Tapasztalom, hogy minden író annyit veszít írói és erkölcsi súlyából, amennyi az általa kiszorított politikai szerepkör súlya."Márai Sándor, 1945.
A 25 éve elhunyt Márai Sándorra emlékezik az ünnepi Márai Szalon. Márai műveit és szellemiségét Lovas Rozi színművész, Balikó Tamás színművész, rendező, Mécs Károly Kossuth-díjas színművész és Szabó Sándor gitárművész idézik meg. Az ünnepi Márai Szalon házigazdája természetesen Szigethy Gábor író, rendező.


20.00 KÖRFORGÁS - SZALÓKI ÁGI KONCERTJE

A Körforgás zenei anyagát énekelt versek alkotják, mások mellett József Attila, Tamkó Sirató Károly, Szabó T. Anna, Erdős Virág, Jónás Tamás és Garaczi László költeményei. A dalok a magyar és világzenei hagyományok mellett a jazz és a könnyűzene világából is merítenek és a szerelemről, a születésről, a családról és az elmúlásról szólnak hozzánk. A Budai Várban tartott koncertre Szalóki Ági meglepetéssel is készül...



2014. SZEPTEMBER 7. VASÁRNAP


GYERMEKMATINÉ
10.00 KISKAKAS MEG A TÖRÖK CSÁSZÁR, AVAGY A TÖRÖK KIŰZETÉSE

A gyémánt félkrajcárral kezdődött minden, amit egy szegény ember kakaskája talált egy szemétdombon. De a kapzsi török császár elvette tőle. Kakasunk próbálkozott, de nem sikerült. Bedobták a kútba, majd a tüzes katlanba, aztán a darazsak közé. Végül a darazsak segítségével övé lett a török összes kincse. De mi köze a kiskakasnak a török kiűzetéséhez? A Gabalyda Színház előadásából kiderül!


10.00 SZENTMISE ÉS JÓTÉKONYSÁGI KONCERT A MÁTYÁS TEMPLOMBAN
A Mátyás-templomban tartandó szentmise után a munkácsi Bravis ukrán kamarakórus ad jótékonysági koncertet, műsorukon egyházzenei művek szerepelnek.


GYERMEKMATINÉ
11.00 EGY ÜTŐS ÓRA

Kováts Kriszta és Perger István Guszty műsorában a gyerekek különböző ütőhangszerekkel ismerkedhetnek meg és rögtön be is szállhatnak a közös zenélésbe, miközben énekelnek és táncolnak.



14.00 HAMVAS BÉLA ÉLETMŰVE 

Az államcenzúra idején Hamvas művei gépiratban terjedtek, ezekbe a másolatokba (a legjobb szándékú továbbadás mellett is) számos hiba került. A Medio Kiadó gondozásában megjelenő sorozat a művek eredeti, hiteles változatát állítja helyre. Az életműsorozatról Palkovics TiborSzakács Gábor és Bekő Borbála, a kiadó munkatársai és szerkesztői beszélgetnek.


14.30 ÍRÓK ÉS ALKOTÓK A NAGY HÁBORÚRÓL

Gyóni Géza, Balázs Béla, Szép Ernő, Sík Sándor, és Tersánszky Józsi Jenő fronton töltött napjait, ott készült írásait, Molnár Ferenc és Móricz Zsigmond „szépíró-haditudósításait" ismerhetjük meg az I. világháború centenáriumára megjelent kiadványból, amelyet Réger Ádám szerkesztő ajánl az olvasóknak.


15.30 CZAKÓ GÁBOR ÚJ KÖTETEI 

A Kossuth-díjas író két új kötetét is elhozza a Budai Várba. A Hitemről című hit-könyvecske önvallomás: fölbukkannak hajdani, néven nevezett barátok, szellemi társak és persze a család. 
A másik kötet, Az országút szélén a világ egyetlen, immár 17. éve létező tv-esszéjének, a Duna tévés Beavatás írott szövegeinek újabb kicsi kötete.


16.00 KATONADALOK - A SZÉLKIÁLTÓ EGYÜTTES KONCERTJE

"Mire lehullanak a falevelek, hazajönnek a katonák..." - ígérte II. Vilmos német császár. Ma már tudjuk, hogy a Nagy Háborúból sokan sohasem tértek haza: a történelmi Magyarország területéről 3,4 millióan vettek részt az első világháborúban. Több, mint félmillióan meghaltak, 833 ezren fogságba estek és másfél millióan megsebesültek. Nekünk az egykori katonák, valamikori dédapáink dalai maradtak meg, amelyek a katonaélet minden állomását megéneklik, a sorozástól a berukkoláson át a hadba vonulásig - szomorú-férfiasan, katartikusan.



17.00 SZENTEK ÉS VÉRTANÚK AZ I. VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN

Az I. világháborúban résztvevő magyar és európai vértanúkat és szenteket mutatja be az Etalon Kiadó összeállítása.


18.00 BEMUTATKOZIK A BÁNFFY SZALON

"Nincs más haza, csak az anyanyelv" - írta naplójába Márai Sándor. Akár ez is lehetne a mottója a Bánffy György Kulturális Szalonnak, amelyet 2012-ben művészek, kulturális szervezők, újságírók alapítottak. A Szalon célja, hogy lakhelytől és anyagi helyzettől függetlenül mindenki számára biztosítson kulturális programokat, ahol letisztult gondolatok, míves magyar nyelv, a szó legjobb értelmében vett emelkedett hangulat várja az irodalom kedvelőit. A Könyvünnepre az I. világháború centenáriumához kötődő műsorral készülnek.


20.00 DRESCH QUARTET KONCERTJE


A gépipari tanulmányokat folytató Dresch Mihály tizenhét éves volt, amikor Johnny Griffin hatására a jazz felé fordult. A konzervatórium jazz tanszakának elvégzése után a magyarországi mainstream jazz élvonalához kötődött, s noha azóta megteremtette önálló világát, a „hagyományos" jazztől sem távolodott el végérvényesen. 
1984-ben alakította meg első saját zenekarát, a Dresch Quartet-et, amely szinte valamennyi nemzetközi jazz fesztiválon fellépett már. A Könyvünnep zárókoncertjén a budavári közönséget varázsolják el.

 


A BUDAI VÁR TITKAI A KÖNYVÜNNEPEN


Az idei Könyvünnepen egyedülálló lehetőséget kínálunk a látogatóknak. Együttműködő partnereink segítségével ingyenesen megtekinthetik az Országos Széchényi Könyvtár „Szent segítség" - Fegyverzajban sem hallgatnak a múzsák című kiállítását, amely csak szeptember 5-én és 6-án látogatható 10-18 óráig. A kiállítás Babits Mihály alkotóműhelyéből ránk maradt gazdag hagyatékból kíván ízelítőt nyújtani a nagyközönség számára. Érdekessége, az a röntgenlemez-kollekció, amely a költő és felesége hangját őrizte meg. 


Tárlatvezetést tart Bakos József, a Kézirattár munkatársa:

Szeptember 5-én (péntek) 11, 14 és 16 órakor
Szeptember 6-án (szombat) 11, 14 és 16 órakor.


Ugyancsak ingyenesen látogatható ezen a hétvégén a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri palotája, ahol szakavatott levéltárosok vezetett túrákon mutatják be az épületet. Megtekinthető A hátország a Nagy Háborúban címet viselő kiállítás is, amely a hivatalos és személyes iratok segítségével bepillantást nyújt a magyar katonák és az itthon maradottak sorsába. A kiállítást magán- és más gyűjteményekből származó tárgyakkal is kiegészítették.


A Hadtörténeti Intézet és Múzeum 
valamennyi kiállítása ingyenesen látogatható: 

„Jelszavaink valának: haza és haladás". Magyarország hadtörténete 1830 - 1866
Boldog békeidők. A Monarchia hadserege 1867 - 1914
Piavétól a Donig - Dontól a Dunáig. Magyarország katonai története 1918 - 1948
... és legördült a vasfüggöny. Magyarország katonai története 1948 - 1968
„Sólymok és Messerek". Német és magyar légi fegyverkezés 1918 - 1945 (időszaki kiállítás)


50 százalékos kedvezményt biztosít a felnőtt, teljes árú belépőjegyeinek árából a Sziklakórház és a Dísz tér 17. alatt a volt Honvéd Főparancsnokság épületében megnyílt Zsolnay kiállítás.


A kedvezményre jogosító karszalagot keressék a Szentháromság téren a kiadók pavilonjaiban! 



MIT REJT A FRONTKATONA LÁDÁJA? 

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum az első világháború kitörésének körülményeit, az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének állapotát szeretné megismertetni az érdeklődőkkel. „Élő bábu" segítségével bemutatják a gyalogság fegyverzetét, felszerelését, ruházatát és a frontkatona ládájának titkát a Könyvünnepen felállított pavilonban.



FIATAL TEHETSÉGEK BEMUTATKOZÁSA A MAGYARSÁG HÁZÁBAN

2014. szeptember 7-én, 15 órakor a Magyarság Házában fiatal tehetségek mutatkoznak be. A Külhoni Magyarságért-díjas Derceni Gyöngyösborkéta Népi Együttes Kárpát-medencei magyar tánchagyományokból tart bemutatót. Majd a Derceni Középiskola diákjai mutatják be műsorukat. Helyszín: Magyarság Háza 1014 Budapest, Szentháromság tér 6.
A belépés díjtalan.



Könyvesztivál.jpg

Címkék: Sziklakórház Budai vár Honvéd Főparancsnokság Magyar Könyv Ünnepe Magyar nyelv és Magyar Könyv ünnepe

Interjú Balázs Fecóval

 2014.08.22. 12:39

"Hangulatok és érzelmek inspirálnak” A nyárbúcsúztató bálok történetében még soha sem fordult elő, hogy az est sztárvendége Budavár Díszpolgára lett volna. Az augusztus 30-i rendezvényen azonban az idei kitüntetett, a Liszt-díjas Balázs Fecó zeneszerző, billentyűs, énekes a Korál együttessel lép színpadra.  Terveik szerint sorra felcsendülnek majd a legendás dalok. Balázs Fecóval pályájáról és terveiről beszélgettünk.  


Balázs F..png

Klasszikus felállásban játszanak majd a Czakó utcai sportpálya színpadán?
- A zenekar 1983 óta változatlan. Dorozsmai Péter dobos, Fekete Tibor „Samu” basszusgitáros és Fischer László gitáros mellett én a billentyûs hangszereken játszom. Az élő megszólalást Kiss Zoltán kollégánk színesíti. Számomra különleges alkalom, hogy a „Czakón” léphetünk fel, mert azt az életérzést, azt a közvetlenséget idézi, amit annak idején a hatalmas tabáni koncerteken tapasztaltunk.

A kerülethez egyébként egészen korai emlékek is fűznek, hiszen a Hess András téri kollégiumi klubban – ami valaha az Illés és az Echo együttes törzshelye volt –, néha mi is megfordultunk a Neotonnal. 1967-ben, még konzis diákként saját zenekarommal vettünk részt A Ki mit tud?-on. A kerületi forduló elõtt a Neoton billentyűsét elvitték katonának, így kerültem hozzájuk és így lettem később profi zenész. Ez a döntés egyben azt is meghatározta, hogy a komolyzenétől végleg a könnyűzene felé fordultam. Egy másik, számomra nagyon fontos I. kerületi hely volt a Budai Ifjúsági Park, amely az 1970-es évek elején olyan szentélynek számított, ahol a zenészek a mennybe mentek vagy pokolra kerültek. 1972. május 1-jén itt mutatkoztunk be a közönségnek a Taurus XT együttessel. A négytagú csapat vezetője a fantasztikus gitáros, Radics Béla volt, Som Lajos basszusgitározott, Brunner Győző dobolt, én pedig akkoriban debütáltam zeneszerzőként és énekesként.

A Taurus a progresszív rock legendás együttese volt, nagylemezük mégsem jelent meg...
- A hetvenes években tiltólistán voltunk, nem lehetett lemezünk, de az akkor született dalok, köztük a Fekete bárány, a Maradj velem, az Anyám vigasztalj engem és az Amit nem mondhattam el, a Korál együttes 1980-ban megjelent, első albumán láttak napvilágot.

Az említett, és az azóta született dalok szövegírója Horváth Attila. Mióta dolgoznak együtt?
- A Taurusban dolgoztam először vele. Nagy szerencsémnek tartom, hogy Horváth Attila lassan ötven éve barátom és munkatársam is egyben. Azon a bizonyos Ki mit tud?-on találkoztunk, ahol Ő egy másik amatőr zenekar tagjaként játszott. Attila nemcsak a dalaim szövegírója, hanem krónikásom is. Azt hiszem, egy lélek lakozhat bennünk, mert ha leírok valamit, elõre érzem, hogy milyen szöveget ír rá.

Egy szívinfarktus és egy szívműtét után nem kockázatos a koncertezés?
- Épp ellenkezõleg, engem ezt tart életben. A hétköznapokon mindent megteszek az egészségemért és mindenkit szeretnék megnyugtatni: az orvosaim szerint „garanciális” vagyok.

Mik a legközelebbi tervei?
- Néhány hét múlva Ausztráliába repülök, ahol három nagyvárosban lépek fel a kinti magyar közönség előtt. Személyes tapasztalatom, hogy a zene nem ismer határokat, hiszen az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában ugyanúgy együtt énekeltek velem a magyarok, mint itthon. Remélem, Ausztráliában is jelen lesznek a korosztályomból azok, akik hajdan a Tabánban csápoltak.

Hallhatunk-e új szerzeményeket a Nyárbúcsúztató Bálon?
- Sosem voltam termékeny szerzõ, engem a hangulatok és érzelmek inspirálnak. A koncerten elhangzó szerzemények java része régi, de akár ma is születhettek volna: igazak és õszinték. Dalaimmal szeretnék a lelkekre hatni. Már eddig is nagyon sokan jelezték, hogy ott lesznek augusztus 30-án. A Korál koncertjei olyanok, mint egy jelképes osztálytalálkozó, ahol összejönnek a régi barátok és egy idõ után közös kórusként éneklik a jól ismert dalokat

Nyárbúcsúztató bál.jpg

Címkék: interjú Balázs Fecó Várnegyed

A magyar triatlon sportdiplomáciai sikereként idén Budapestre érkezik az IRONMAN triatlon. 2014. augusztus 23-án, fővárosunkban rendezik meg az IRONMAN 70.3 Budapest triatlonversenyt, ami a Világkupa-sorozat hivatalos féltávú versenye. 

A magyar főváros lesz az IRONMAN versenysorozat történetében az első kelet-közép európai helyszín, Berlin és Koppenhága mellett a harmadik olyan európai főváros, ahol IRONMAN márkanév alatt triatlonversenyt szervezhetnek.

Az Ironman sportverseny miatt, a verseny ideje alatt a pályákat lezárják az autóforgalom elől, így a BRFK az alábbi, I. kerületet érintő forgalomkorlátozásokat rendelt el:


2014. augusztus 22-én 18.00 órától 2014. augusztus 23. 18.00 óráig tilos megállni: 
a Váralja utca mindkét oldalán 
a Palota út mindkét oldalán
a Dísz tér teljes területén
a Hunyadi János út mindkét oldalán
a Csónak utca mindkét oldalán
a Bem rakpart mindkét oldalán a Clark Ádám tér és a Halász utca között
a Fő utca mindkét oldalán a Clark Ádám tér és a Szilágyi D. tér között
a Pala utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között
a Jégverem utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között.

2014. augusztus 22-én 22.00 órától 2014. augusztus 23. 18.00 óráig lezárják:
a Budai alsó rakpartot teljes hosszában (Mozaik utca - Rákóczi híd között)

a Lánchidat
az Alagutat
az Alagút utcát a Váralja utca és az Attila út között

a Fő utcát a Halász utca és a Szilágyi D. tér között 
a Váralja utcát
a Palota utat
a Dísz teret
a Hunyadi János utat a Dísz tér és a Clark Ádám tér között
a Csónak utcát
a Bem rakpartot a Clark Ádám tér és a Halász utca között
a Pala utcát a Fő utca és a Bem rakpart között
a Jégverem utcát a Fő utca és a Bem rakpart között.


Kerületünkön kívül lezárják továbbá: 

a Pesti alsó rakpartot
V. kerület:
 Lánchíd, Széchenyi tér, József Attila utca.

XI. kerület: Dombóvári út (csak a Budafoki út – Rákóczi-híd irányban), Budafoki út (csak az északi irányba haladó útpálya), Hunyadi János út (csak az északi irányba haladó útpálya), Műegyetem rakpart.
XIII. kerület: Népfürdő utca (Dráva és Árpád-híd között).
2014. augusztus 22-én 22.00 óra és augusztus 24-én 20.00 óra között teljes zárás lesz a Pázmány Péter sétányon és a Neumann János úton is. 

Tömegközlekedési változások:

http://www.bkk.hu/2014/08/tobb-jaratunk-utvonala-modosul-a-hetvegen-egy-triatlonverseny-miatt/

 

 Oldalunkat a beérkezett információk alapján folyamatosan frissítjük! Előre tervezett forgalmi változásokról, megállási tilalmakról oldalon jobb oldalán a "Forgalmi változások, útlezárások, megállási tilalmak" menüpont alatt találhatnak  t é r k é p e s   tájékoztatást. 
Ironman sportrendezvénnyel kapcsolatos forgalmi változásokat zöld színnel jelöltük

További információk a rendezvényről:

IRONMAN-70-3-Budapest.jpg

Címkék: kerékpár lezárás Ironman I. kerület Budai Vár Ironman 70.3

Nyárbúcsúztató bál.jpg

Címkék: korál szomszédnéni produkciós iroda Balázs Fecó Nyárbúcsúztató Czakó tücsök zenekar partyssimo

Augusztus 31-én a Margit híd - Batthyány tér között rendezik a Kacsafutam rendezvényt, mely egy vidám és izgalmas jótékonysági rendezvény, ahol a Dunán gumikacsák ezrei versenyeznek egymással értékes nyereményekért!

Az esemény külföldön már többször sikert aratott, idén augusztusban pedig London, Szingapúr és Taiwan után Budapesten is megrendezésre kerül! Minden megvásárolt kacsa jótékony célt szolgál, a befolyt összeg egy részét az UNICEF Magyar Bizottsága részére ajánlják fel a szervezők. Az esemény végén pedig a kis gumikacsák új életet kezdenek, újrahasznosítás során játszótéri gumiszőnyegek gyártásához használják majd fel őket, amelyből egy Kacsa játszóteret hoznak majd létre a szervezők.

A rendezvénnyel kapcsolatos forgalomkorlátozásokat a későbbiekben jelezzük olvasóinknak. 

Ismertető a rendezvényről:
(kattintson a képre)

KAcsafutam.png

Címkék: kacsa Margit híd Duna I. kerület Batthyány tér kacsafutam

SALOMON HERVIS CITYTRAILTM Futónap Budapest
Gellérthegy, Jubileumi Park
2014. szeptember 20.



További információk megtekintéséhez, nevezési lehetőségekhez kattintson a térképre:

 

Salomon futás.png

 

Címkék: futás futónap Gellért-hegy SALOMON HERVIS CITYTRAIL

süti beállítások módosítása